Nyolc kis kritika

  • - seres -
  • 1997. július 10.

Zene

Jó estét kívánok, eljött a nyár, de a politika nem ismer uborkaszezont. Ahogy a dolgok állnak, az uborka sem ismer politikai szezont. Néhányan ugyan megpróbálják megállítani a történelem és az idő kerekét, Pekingben, Moszkvában és Hajdúhadházán, ahogy az ma egyik riportunkból sem fog kiderülni. Mindegy. Itt a meleg, szállnak a darvak, és bár egy fecske nem csinál nyarat, a kocka el van vetve. Most pedig nézzék meg az elmúlt hét eseményeit három percben.

TÉVÉ

Az esemény szent

A Hét

Jó estét kívánok, eljött a nyár, de a politika nem ismer uborkaszezont. Ahogy a dolgok állnak, az uborka sem ismer politikai szezont. Néhányan ugyan megpróbálják megállítani a történelem és az idõ kerekét, Pekingben, Moszkvában és Hajdúhadházán, ahogy az ma egyik riportunkból sem fog kiderülni. Mindegy. Itt a meleg, szállnak a darvak, és bár egy fecske nem csinál nyarat, a kocka el van vetve. Most pedig nézzék meg az elmúlt hét eseményeit három percben.

Mindenki tudja, mennyire összefügg szex, erõszak és politika. Nézzék is meg tényfeltáró összeállításunkat a szolnoki olajügy és a parlamenti házasságtörõ képviselõcsoport összefüggéseirõl, amelybõl egyértelmûen kiderül, mit ér a közmorál, ha magyar, miért van pitbullja a kormánypárti képviselõ testõrének, mibõl van a fürdõkádja, mármint a testõrnek, és miért nincs véleménye egy filozófusnak, ha fényes nyári nappal megállítjuk az utcán. Az összeállításban láthatják majd azt a polgármestert is negatívban, aki igen pozitívan fellendítette községe nemi életét.

A legújabb felmérés szerint egyébként önök pontosan 34 százalékban élvezik az erõszakot, 20 százalékban nem fogadják el, a többieknek mindegy. Mindezt részletesen a hétfõi Zsaru magazinban olvashatják.

Szex, erõszak és politika után most pedig valami más. Gyõzött a dohánylobbi a reklámtörvény ügyében, de hogy mit is akarunk majd pontosan kihozni a most következõ riportból, azt önökre bízzuk, olyan neutrális riportot rittyentettünk, hogy csak na. Megszólaltatunk minden felet és minden harmadot, a lényeg pedig úgy el fog tûnni, mint nagyjából minden, amihez hozzányúlunk.

Ennyi fért mai mûsorunkba, reméljük, önök is éppúgy megközelítették az alfa állapotot, mint mi. Kérjük, maradjanak kiegyensúlyozottak. Horn Gyula csókoltatja önöket. A viszontlátásra.

- seres -

*

VIDEÓ

Laza vér

Vérbordély

Fent említett filmet egy koravén nyolcéves kezébõl csavartuk ki, de már késõn, mert a felvilágosult kiskorú a budafoki videótéka horrorpolcának második harmadát fogyasztotta éppen. Mondtuk: ilyen szóösszetételben igen destruktív a vér, csak akkor nézheti meg, ha elõtte cenzúráztuk. Mondta: jó, de akkor elmegyünk vele szexfilmért, mert azt csak személyire adják ki. Kompromisszumot kötöttünk: megnézzük együtt, bízván a kommentár nevelõ hatásában, szexfilm nincs, és mindenki azt mondja otthon, hogy a Golyószóróval a dinnyeföldön címû vígjátékot látta.

A vígjátékot majdnem eltaláltuk, ennyi véres szívevést nem lehet megállni röhögés nélkül. A Kripta meséi címû sorozat eme kultuszdarabjában a gonosz mexikói törpe hangulatos kis szívimplantációval feléleszti Lilith ádáz nõi testét egy kriptában, hogy aztán a bestia keresztény köntösben, koporsó melletti virrasztásnak álcázva a bordély szeánszait, kiszívja a megye népességének a vérét, valamint hosszú nyelvével torkon át kitépje és megegye a szíveket a teljesség igényével. Mindezt újhollywoodi lazasággal, amely tömeges életmód-forradalmat idézett már elõ az otthoni mozizás és a hús átsütésének tekintetében.

A profi szívsebész kurva végül úgy bukik le, mint Polanski vámpírjai a bálban, retusálódik egy tévéfelvételrõl, amin épp azt az elbûvölõ nótát énekli, hogy: Ás-tás Mikulás, akkor látsz, ha maszturbálsz. Ellenpólusa a neokeresztény rockszûz ettõl egy cseppet sem döbben meg, szembeszáll, de elrabolják a szívét, és a gótikus csontozatú mesélõ sem moralizálja túl a végén a sztorit, inkább annak örül összegzésként, hogy beszélgetõtársának sokkal kevesebb végtagja maradt abban a gyermeteg társasjátékban, amit az unalmas véradás alatt játszottak.

A srácnak pedig három best of Benedek Elek happy endinget szavaztunk meg lefekvés elõtt bosszúból, hogy a többi részét nem hozta ki.

- sissovics -

Vérbordély - UIP-Dunafilm

**

SPORT

Csont nélkül

Eurobasket ´97 - a ffi kosárlabda-EB döntõje

Amerre õk járnak, bámul a világ, szurkolóik után szem szárazon, kõ kövön nem marad, reszket a bokor is, fû nem nõ, nyomukba rendõr ritkán ér. Ebcsont beforr.

A jugoszláv ffi kosárlabdacsapat ismét Európa-bajnok.

Persze az európai kosárlabda nem az NBA, de - és dj up talán nem vet meg ezért - éppen ezért néha élvezhetõbb is: a jugoszláv csapat játékát meg kell nézni (az egyetlen csapat, amelyik nem boldog, hanem dühös volt, mert az utolsó olimpián kikapott a Dream Team III-tól).

Az sem meglepetés, hogy idén megvédték bajnoki címüket. Szinte mindig ezt teszik: az utóbbi majd´ tíz évben csak akkor nem nyertek, amikor a Jugoszlávia elleni nemzetközi embargó miatt nem indulhattak EB-n. Az athéni visszatérés diadalmas és emlékezetes volt: amiért a görögök nem a jugoszláv csapatot biztatták, az otthon maradt szurkolók megostromolták Görögország belgrádi nagykövetségét, azt skandálva, hogy "Ciprus török" és "basszon meg benneteket a gyros", mármint a görögöket és a követség dolgozóit; bonyolult lélektani probléma ez, legyen itt elég annyi, a szerbek cserbenhagyva érezték magukat, addig hallgatták a tévéhíradóban azt, hogy a görög nemzetük egyetlen barátja, míg el nem hitték.

Ja: az athéni meccset megnyerték amúgy. Idén Horvátországot csekély pontkülönbséggel legyõzték: a belgrádi követséget azonnal megrohamozták; miután a döntõben lealázták az olaszokat, Belgrád központja csatatérré változott, mondanom sem kell. A tömegverekedésnek, fosztogatásnak több sérültje volt, közel száz személyt letartóztattak. A gyõzelmet a politikusok is igyekeznek kihasználni: betiltották az ellenzéki városvezetés rendezvényét, a kormány szervezte ünneplésre invitálták a polgárokat.

A meccs akár izgalmas is lehetett volna, ha az olaszoknak elõzõleg elmondják, merre kell támadni és miért - csak a végén értették meg, hogy veszít az, aki kevesebbet ad. Némi túlzással, elismerem.

Jó volt az EB, bírtam. Talán itt kell félve megjegyezni, hogy az MTV nem találta érdekesnek az EB-t, így azt csak külföldi csatornákon lehetett követni.

És: kizárólag a jugoszláv csapat teljesítménye van pontozva.

- yusuf -

Djordjevic, Rebraca, Bodiroga, Savic, Danilovic, Loncar, Obradovic és a többiek

*****

KÖNYV

Egy leleplezõ nádszál

Witold Gombrowicz: Cselédlépcsõn

Nincs annál szánalmasabb, mint amikor valaki, akár egy kaméleon, görcsösen idomulni akar környezetéhez, mondja Witold Gombrowicz, mert a környezet üres forma, helyesebben a forma üressége, hisztériás gyengeség, kegyelmes zsarnokság.

A Cselédlépcsõn címû novelláskötetében Gombrowicz a kafkai életérzés hangulatát felidézve, sajátos nyelvi leleménnyel és gonosz humorral telítve teremti meg "meséinek" atmoszféráját. Bár novellái többnyire valós terepen, arisztokrata közegben játszódnak, tárgya mégsem az arisz-tokrácia ábrázolása. Tisztán fiktív világ az övé. Olyan szubjektum ez, amibe nem fér bele semmi mesterkéltség, álszemérem, álerkölcs. Belefér viszont az önirónia és a társadalmi konvenciók parabolisztikus kifigurázása. Ebben a közegben te nem lehetsz az, aki, csupán egy tedd-ide, tedd-oda, tili-toli bólogató jános, ebbe bele lehet õrülni, bele kell õrülni, és aki ezt felismeri, az egy gondolkodó nádszál, hanem aki ki is mondja, az egy leleplezõ nádszál, áll a törvény kapujában és féli az igazságot, az igazságot, amelyet oly szûkmarkúan osztogatnak a nagyok. Itt nem az számít, amit teszel, hanem az, amit mutatsz, féligazság, félistenek, félpénz, igen-igen, mindennek ára van, árrés az igazság, nem is lehet más, csak hazugság. Bíbelõdsz-bábolódsz, de nem jutsz elõbbre, fordulsz lassan körbe-körbe, francba a biboldó fajtádat, mit keresel te itt a lengyelek között, kinyújtják azt a fenemód zabolátlan természetedet, mint egy rétestésztát, hengerelik, mángorolják, míg ki nem préselik belõled a szuszt, pedig te tudod a legjobban, a szûz arról ismerhetõ fel, hogy neki minden dolog mást jelent, mint a valóságban, ó, szûzi természet, nevetségessé teszel, nevetségessé és kiszolgáltatottá, kiszolgáltatottá és szégyenletessé, szégyen a jóság és valóság, a valóság mocskához képest mennyei magasságokban lebeg a tisztaságba foglalt igazság, higgyetek nekem, nem én vagyok irreális, hanem a világ, amely azzá tesz.

Bánáti Andrea

Magvetõ, 1997, Budapest, 230 oldal, 1090 Ft. Fordította: Körner Gábor és Pálfalvi Lajos

****

LEMEZ

Ajándék egy vendéglátóipari szakközépiskolásnak

Publo Hunny: Norma Life

A Publo Hunny a rockzene Garaczi Lászlója, menthetetlen novellisták, semmi esélyük a nagyobb lélegzetû mûvekre, de ezért nem is kár, mert a forgácsok, amiket kiszórnak magukból, jók, emészthetõk és táncolhatók, a szerzemények még némi újszerûségtõl sem mentesek, bár meg kell jegyeznem, hogy az elõzõ lemezhez képest nem tapasztaltam túl nagy elõrelépést.

A Norma Life kétségkívül kevesebb bazdmeget tartalmaz, mint a Get1Down, ami nem kifejezetten hátrány, viszont idõbeni terjedelmét tekintve sokkal jobban hasonlít egy lemezhez.

Mit is lehetne még mondani róla azon kívül, hogy ideális ajándék egy vendéglátóipari szakközépiskolában érettségizõ lánynak, aki remélhetõleg elviszi a szalagavató bulijára, ahol viszont majd táncolni fognak rá a többiek, és csettintenek, hogy milyen finom kis zene, aztán a tornaterem öltözõjének elõterében belekapaszkodnak a fogasba, és felhevült homlokukat a hûvös csempéhez szorítják, míg odakintrõl beszûrõdik a Rak Dat Shoes lendületes, ám felejthetõ refrénje. Jó estéjük lesz, hazafelé még lemennek a Nincs Pardonba, aztán valamikor hajnali négy körül tétován karcolgatják a kapuzárat kulcsukkal, hogy pár perc múlva mély, álomtalan alvásba merüljenek, és reggelre elfelejtsenek mindent.

Ilyen a rock, ilyen az élet, ami mi vagyunk, meg persze a Publo Hunny, amit minden rosszindulatom ellenére szeretek.

- pki -

Magneoton/Warner, 1997

****

TÉVÉ

Szalonkép

NATO-vita az MSat-klubban

Szerintem semmi szükség katonai tömbökre, de ha a magyar NATO-csatlakozás elleni érvelés úgy fog kinézni egy jó évig a médiában, mint most legutóbb ebben az izében, akkor legjobb lesz gyorsan táviratozni Madridba, hogy még az elsõ kör elõtt vegyetek már fel minket, fiúk. Mert hogy történt az elsõ NATO-vita a magyar képernyõn?

Áll egy öklömnyi stúdió sarkába szorítva két kordon, egy piros meg egy kék, pro és kontra, mögöttük négy-négy ember szorong és érvel, ha szóhoz jut. Alibibõl ott áll a két kordon 90 fokja által bezártan egy úgynevezett mûsorvezetõ a sarokban, bajszos, kedves, buta ember, olyan, aki német tévék kora délutáni magazinmûsoraiban nyugdíjas háziasszonyoknak magyarázza, hol napozott félmeztelenül a Lady Di. Szóval õ vezette a NATO-mûsort, néha hozzá is szólt, bár ez integrációnkat nem befolyásolja alapvetõen, egyébként meg Csurka István küzdött verbálisan a magyar függetlenségért az idegen érdekek erõszakolói ellen, mellette Bányász IQ-szint Rezsõ, aki azt az épületes dolgot közölte, hogy NATO-tagként nem kereskedhetnénk az oroszokkal, és elismerésért kuncsorogva idõnként metakommunikatíve rá-ránézett Csurkára, mellette Vajnai Attila munkáspárti alelnök, aki a törökországi és ciprusi emberi jogokkal jött; az egyedüli sztár a hármójuktól hangyafasznyira távolabb álló, Alba Kör-ös Csapody Tamás volt, aki slágfertig érvelésével egyedül elvitte volna az egész mûsort, és láthatóan nem érdekelte, kikkel is áll õ egy kordon mögött.

Nem lett túl meggyõzõ a pro-NATO érvelés sem, üdítõ kivétel a fideszes Wachsler Tamás volt, akibõl a Munkáspárt szónál kicsúszott, hogy "majdnem Munkásõrséget mondtam", egyébként meg Deák Péter biztonságpolitikai szakértõtõl hallhattunk olyat, hogy a finnek semlegességére nemzetközi garancia van - "legalábbis békeidõben". Ez jó volt, pláne, hogy nem is a Monty Pythonban hangzott el.

- seres -

* (a mûsor)

** (a NATO)

LEMEZ

Közben már odébb

Prodigy: The Fat Of The Land

Láttam egy cikket a Prodigyrõl. Keith Flint, a Firestarter klipjébõl, egy halom orr-, fül- és nyelvbevalóval épp a kamerába üvölt, a nyála repked, élvezi a helyzetet. A cikk kábé így szól: "Keith Flint teljesen meg van õrülve. Csak nézzétek meg! Tiszta cool! Mindenképpen szerezzétek meg a Firestarter videóját, olyan õrült az egész!"

Élõben is sztárolják magukat, csinálják a mûbalhét. Mióta egy fesztiválon összerakták õket a Biohazarddal meg a Red Hot Chili Peppersszel, bírják ezt az atmoszférát, ráuntak az egyszerû rave-ekre. Ráadásul velük gitározik egy kócos punk, Gizz Butt az English Dogsból, ami plusz megnyomja a dolgot.

Agresszivitásilag sem kell elbújniuk, ha az ember nem akar feltétlenül szétverni valamit egy Prodigy-koncert után, akkor sohasem.

David Bowie is bukik az új stílusra. A Guy Called Gerald Jungle DJ-vel tûnt el a stúdióban, egymást egészítik ki a klasszikus és a modern elemek, teljesen újat hoznak. Nem véletlen, Bowie, bevallása szerint, kizárólag dance- és jungle-dolgokat hallgat. A Prodigy-agy Liam Howlett viszont épp ellenkezõleg: már évek óta nem vásárolt dance-lemezeket, az szerinte mind dögunalom.

A Chemical Brothers, az Underworld, a Prodigy, az Apollo 440 és még sokan mások végül is ugyanazt csinálják: egyesítik a rock, a diszkó és a techno elemeit, csak különbözõ módon, más-más oldalról. Még az olyan ósdi rock- és heavy metal-együttesek is rákaptak a dologra, mint a Guns and Roses: Moby keveri az új albumot; a Rolling Stones pedig a Dust Brothersszel dolgozik együtt, lehet ez még érdekes is.

A Prodigy, az új hang édesapja, közben már odébb jár: a Diesel Power címû szám tök hip-hop, Kool Keith (mostanában Dr. Octagon) rappeli végig, messze az eddigiektõl. A Fuel My Fire tiszta hangzavar, az L7-tõl vették át, egy klasszikus punkdal abszolút technóban.

A Fat Of The Land e pillanatban a legjobb úton halad a teljes siker felé, már az elsõ pár nap piacirekord-gyanús. Nem techno, nem punk, nem hip-hop, ez valami más. Lehet mondani, hogy Electronic Punk, Indie Dance, Technopunk, Intelligent Jungle satöbbi, de azt hiszem, mind-ez tökhülyeség.

Baranyai Csongor

XL Records/HMK

*****

reklÁm

Kötöttfogású Oscar

Edison Network: Ez a Malév

A reklám olyan, mint a foci, mindenki ért hozzá. Tudná csinálni is jobban - ha nem lenne undorító szakma. Mint a mûvelõi: aljas, takony, szemét alak mind. Nem én mondom, hanem a nép. A hétfõi Népszava Az utca hangja címû rovatának kérdése: Ön mit reklámozna? "Az olyan termékek reklámja, amelyek megvásárolhatók - feleslegesek" (Pálffy Imre, fõépítész); "Gyûlölöm a reklámokat, sõt népbutításnak tartom. Ha tõlem függne, betiltanék minden reklámot" (Horányi Ödönné, kirendeltségvezetõ).

Csak munkanélküli orosz-népmûvelés szakos kezdené el a pácienseknek újra elmagyarázni, minek köszönhetik a választás szabadságát. Kár a szóért; legyünk büszkék arra, amire lehet.

Sikerre, például: az Edison Network a Malév részére készített filmje az Utazás kategóriában Telly-díjat nyert. Magyar vállalat, magyar ötlet és gyártás: a Telly a reklám-Oscar; a szobor, helyre szárnyakkal.

Világszerte sok pénzt költenek reklámra; nagy a harc, kevés a hazai produkció. Bonyolult mûfaj, nemcsak a terjedelem okán (olyan rövid, hogy nem lehet benne rossz kép), hanem mert megrendelõ, ügynökség és végrehajtó együtt kell dolgozzon. És a cél mindig adott: a termék eladása.

A klipben Zeller és Ede szerelõk Boeing 767-est szerelnek, légikísérõ mosolya, kapcsolók fordulnak, elhangzik, milyen nehéz egy repülõ, a hajtómûvek darabja hetvenezer lóerõ, a gép felszáll, ez a Malév. Gyors, pergõ back stage film arról, hogy a repülõ utasa nem tudja: több mint háromezren dolgoztak alá összehangoltan - és nem is kell tudnia, mert a Malév profi. És "a világot köti össze Magyarországgal".

A Malév-film teljesített: a hatásvizsgálat szerint megtekintése után a nézõk büszkék voltak arra, hogy a cég magyar. Hogy van egy magyar vállalat, amelyik képes jól dolgozni.

Legalább egy, amelyik van.

- jozef -

Ez a Malév. Edison Network Kft. Kreatív igazgató: Erdélyi Zsolt; copywriter: Alpári László; rendezte: Ardai Tamás; fényképezte: Szabó Gábor

*****

Figyelmébe ajánljuk