Nekem már egy idő óta minden déja vu, nem érnek meglepetések, csak teszek-veszek, úgy olvasok, ahogy mások írnak, vagy úgy sem, csak várom, hogy kimehessek a strandra, esetleg le, az Eldorádóba, ahol öntöttvas széken lehet olvasni a Vasárnapi Híreket, amíg tart a sör, aztán vissza a lakásba, ott legalább csönd van, meg könyvek, na nem mintha vennék mostanában, csak úgy kapom, adják, hogy írjak róla, én meg írok, mibe kerül az nekem, időm van, számítógép van a szerkesztőségben.

Nekem már egy idő óta minden déja vu, nem érnek meglepetések, csak teszek-veszek, úgy olvasok, ahogy mások írnak, vagy úgy sem, csak várom, hogy kimehessek a strandra, esetleg le, az Eldorádóba, ahol öntöttvas széken lehet olvasni a Vasárnapi Híreket, amíg tart a sör, aztán vissza a lakásba, ott legalább csönd van, meg könyvek, na nem mintha vennék mostanában, csak úgy kapom, adják, hogy írjak róla, én meg írok, mibe kerül az nekem, időm van, számítógép van a szerkesztőségben.

Itt van ez a Ficsku Pál, írt már ezelőtt is egy könyvet, arról is írtam, akkor most erről is fogok, rögtön a borítóval kezdeném, hát az baromi ronda, mintha egy Fradi-barát rajztanár rittyentette volna egy papírszalvétára a nagyszünetben, pedig nem: Sütő Károly és a szerző jegyzi, Mészáros Márta illusztrációjának felhasználásával, gondolom, hogy örülhetett. A hátsó oldalon meg a szerző, maga Ficsku Pál képe, komolyan mondom, nem tudom, hova dugjam a gyerek elől a könyvet, ha hozzám látogat.

Belül azonban már jobb a helyzet, a betűk rendben vannak, meg amit kiadnak így olvasva, az is. Sokkal érettebb és jobb ez a könyv, mint az előző, bár nekem az is nagyon tetszett, igaz, én egy igénytelen barom vagyok, ezt mindenki tudja, de akkor is bejött. Olvasom, szórakoztat, megrendít, andalít, meg ilyenek, közben azon gondolkozom, milyen jó, hogy van egy rendes, bulizós, ivós prózaírónk, aki mesél, csinálja a történeteit, aztán van nekik elejük, közepük, végük, ahogy az iskolában tanították.

Az Élni három nővel jó könyv, néhol kifejezetten zseniális, Az oltott mész íze című novella már a szerző által célként kijelölt Mikszáth Kálmán téri magasságokban szárnyal, gyönyörű, megrázó történet, mintha én írtam volna.

A kötet nyilvánvaló egyenetlensége ellenére is ajánlott olvasmány, bár 780 forintos ára kissé sokkoló lehet egy Delfin-könyveken nevelkedett olvasó számára, de hát ez már majdnem megszokott: egy környezetismeret feladatlap igényességével megnyomott kiadvány az ezres forinthatár közelében, ez van, nem lesz már jobb soha, legalább a tartalomért nem kell szégyenkeznie senkinek, bár ha azt a már kocsmai poénnak is kissé avas három nő-poént nem erőltette volna annyira a szerző, nyugodtabban aludnék.

Para-Kovács Imre

Seneca, 1997, 155 oldal, 780 forint