Nyugvópont - Isis: In The Absence Of Truth (lemez)

  • Tófalvy Tamás
  • 2006. november 9.

Zene

Elmúltak már azok az idők, amikor az Isisról csak a Neurosis viszonylatában lehetett beszélni: mára a bostoni kvintett is ugyanolyan megkérdőjelezhetetlen tekintéllyé vált, mint négy-öt évvel ezelőtt a nagy elődnek tartott kultikus zenekar.

Elmúltak már azok az idők, amikor az Isisról csak a Neurosis viszonylatában lehetett beszélni: mára a bostoni kvintett is ugyanolyan megkérdőjelezhetetlen tekintéllyé vált, mint négy-öt évvel ezelőtt a nagy elődnek tartott kultikus zenekar. Azóta az összefoglalóan leggyakrabban ambient metalnak nevezett műfaj újdonságból újabb olvasztótégellyé vált, amelyben posztrocktól kölcsönzött hangtájképek olvadnak össze stoner-sludge-doom vonalról elcsent, mélyre hangolt és széttorzított riffekkel és a legkülönfélébb elektronikus (dark) ambient hatásokkal.

Az Isis-szövegekért, -lemezborítókért és -vokálokért felelő Aaron Turner akár ennek a szerteágazó érdeklődésnek a megszemélyesítése is lehetne, hiszen szabad idejében összehozott (nem mellékesen Cave-Int és Converge-t megjárt tagokkal) még egy remek sludge-ambient zenekart Old Man Gloom néven és egy saját dark ambient projektet, a House Of Low Culture-t. És, hogy legyen még egy legendás név a tarsolyban, ő vezeti a HydraHead lemezkiadót is.

Az egyre több és több zenekart (Cult of Luna, Rosetta, Callisto, Unfold, Pelican, Jesu) magába foglaló gitározós ambient hálózatban az Isis föl-értékelődése, stabilizálódása - és nem utolsósorban Aaron Turner befolyásának növekedése - úgy tűnik, nem hagyta érintetlenül a zenéjét sem. Hiszen a 2000-ben megjelent karcosabb, durvább Celestialt két évvel később követő nagy mű, az Oceanic már finomabb textúrákkal hívta fel magára a figyelmet, amelyeket aztán újraértelmeztek a legutóbbi Panopticonban - a kísérletezés és a saját koncepció keretein belüli mozgás tekintetében ez utóbbi album volt az Isis eddigi pályájának csúcsa.

Az In The Absence Of Truth-szal most mintha nyugvópontra jutott volna nemcsak az eddig a felszínt feszegető, morajló energia, hanem a kísérletező kedv is. Pedig a lemez felütése nem ezt ígéri: szokatlan hangnemben, lassú felvezetéssel indul a Wrists Of Kings, amit még az sem ront el, hogy Aaron Turner továbbra sem tanult meg énekelni. A továbbiakban már inkább az előző lemezekről megismert hangulatok dominálnak: kicsit később gyönyörködhetünk ugyan a mesterien összefont, váratlanul egymásba olvadó, végül elkerülhetetlenül durva véget érő harmóniákban (Dulcinea, 1000 Shards), a néhány kiemelkedő pontot azonban szokatlanul sok olyan szakasz köti össze, ahol nem sok érdekes történik.

Ami nem jelenti azt, hogy az AbsenceÉ egy kimerült zenekar lemeze volna. Hanem mintha pont az az együttgondolkodás, közös hullámhossz hiányozna, ami érezhető pluszt adhatna a megkérdőjelezhetetlen hangszeres képességek mellé. Lehet sokatmondóan bólogatni és némi pátosszal megjegyezni: a biztonság, ami sokszor nagyon fontos egy műalkotás hátterében, ezúttal beszivárgott a hangjegyek közé, és eltompította a zene izgalmait. Csak reménykedhetek abban, hogy valami újra kibillenti majd őket e rendíthetetlennek tűnő nyugalomból.

Ipecac, 2006

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.