A történelem szövedéke - Márton László: Minerva búvóhelye (könyv)

  • Szigeti Kovács Viktor
  • 2006. november 9.

Zene

A történelemtudomány és a múlt szemlélete jelentősen átalakult az elmúlt évtizedekben. Hayden White, Lionel Gossmann, Roland Barthes és mások munkásságának köszönhetően egyre kevesebben gondolják azt, hogy a történelem eleve adott faktum volna.

A történelemtudomány és a múlt szemlélete jelentősen átalakult az elmúlt évtizedekben. Hayden White, Lionel Gossmann, Roland Barthes és mások munkásságának köszönhetően egyre kevesebben gondolják azt, hogy a történelem eleve adott faktum volna. A referenciális szemléletmód helyét átvette a konstruktív elmélet, mely szerint a történész önmaga is formálja a feldolgozandó anyagot, a történelmet. A múlt hitelességének megkérdőjeleződése az irodalomban is szemlélet-, illetőleg formaváltást hozott. A Jókai vagy Kemény Zsigmond által képviselt "nagy elbeszéléseket" fölváltotta az önreflexív, nemcsak elbeszélő, de az elbeszélés lehetőségeire is rákérdező regénytípus.

A téma egyik jelentős szerzője Márton László, akinek kötete ezúttal Johann B. (Batsányi János) életét dolgozza fel. A történet 1844-ben kezdődik Linzben, egy évvel Batsányi halála előtt. A Márton-féle regénypoétikában nem a részletes történeti elbeszélés játssza a fő szerepet. Batsányi életéből megismerhetünk ugyan epizódokat, de az életrajz szempontjából a marginálisabb és/vagy fiktív elemek kerülnek a történet fókuszába. Kivételt képez ez alól a költő életét kerékbe törő második letartóztatása, melyre azért került sor, mert lefordította franciáról magyar nyelvre Napóleon magyarokhoz címzett levelét. A fordítással való játék a regény központi eseményén kívül számtalan helyen felbukkan, és az egymásra rakódó-tükröződő motívumok segítségével hozza létre a történet bonyolult szövedékét.

Batsányi János 1787-ben adta ki A fordításról címen írt reguláit, melyben a fordítás elméleti szabályait rögzíti. A közönséges regulák között említi, hogy a fordításnak az eredetiségre kell törekednie, ezért a jó fordítónak különleges tehetséggel kell bírnia, hogy a gondolatok és a szóejtések hűen kerüljenek át az eredetiből az új nyelvre. A fordítónak az eredetiből elvennie nem szabad, ha azonban a szépséget nem tudja hűen átültetni, akkor azt másik szépséggel kell helyettesítenie. Márton ezeket a regulákat ülteti át (fordítja le) a történet központi témájává, és ez alkotja a regényírást vezérlő legfontosabb elméleti struktúrát is, amely szerint a valóság nyelvi megjelenítése már önmagában is fordítás.

A fordítás gyakran félreértések forrásaként szerepel, a regény szereplői a nyelvi korlátok miatt nem tudnak normálisan kommunikálni egymással, és a rosszul értelmezett szavak-mondatok a történetet is az "eredetitől" eltérő irányba kanyarítják. Ha a fordítás szó jelentését tágan értelmezzük, akkor másik nagy tematikai egységként ide sorolható a képzőművészeti alkotások verbalizálása. Maga Minerva isten is egy rézkarcon jelenik meg Johann B. számára, amely az Ovidius Átváltozások című művében szereplő Arachne-történetet ábrázolja. A mítosz a regényben erőteljesen átértelmeződik. Ovidiusnál Minerva öregasszonynak álcázva magát versenyre hívja ki a fiatal szövőlányt, Arachnét. Természetesen legyőzi a lányt, és gőgjéért azzal bünteti, hogy pókká változtatja. A regény narrátora szerint azonban valójában Arachne győzött, és Minerva szégyenében bújt el a világ elől. Az a szövőlány nyert, aki az istenek történetét ábrázolja szőttesein, vagyis művészetté "fordítja" őket, és nem az istenség, aki ebben az allegóriában az eredetiséget hivatott képviselni. Hogy az istenség Johann B. fejében talált menedéket, az leginkább úgy értelmezhető, hogy az öregedő költő végre rátalált a valódi bölcsességre, és nem csupán egy "silány" fordításra.

Az eredetiség kérdése mindvégig meghatározó problémája a regénynek. Johann B. egy helyütt azt mondja barátjának, hogy a jó másolás megszünteti az eredetit, amit akár úgy is értelmezhetünk, hogy a Batsányi János életét feldolgozó regény megszünteti a valóságos személy történetét.

Márton László eddigi regényeiben is rákérdezett a történelem hitelességére (Jacob Wunschwitz igaz története, Testvériség I-III.), a Minervában felvonultatott fiktív elemeket azonban most nem a regényírás természetes részeiként, hanem elméleti problémaként kezeli. És ezúttal olvasmányosabb könyvet tarthat kezében az olvasó. A posztmodern narratológiai megoldások és poétikai játékok mellett a történet is nagy hangsúlyt kap, így méltán érezhetjük, hogy a kortárs regény kezd visszatérni régebbi gyökereihez.

Jelenkor Kiadó, Pécs, 2006, 272 oldal, 2100 Ft

Neked ajánljuk