Lemez

Önfeledt nosztalgia

Nite Jewel: Real High

  • - minek -
  • 2017. július 1.

Zene

Ramona Gonzalez igazi metapopművész, akinek a modern soul és r&b a médiuma. Különös előszeretettel fordul ihletért a késő nyolcvanas, kora kilencvenes évek new jack swingnek nevezett, hiphop- és house-elemekkel dúsított táncolós popzenéjéhez, ami New Yorkon kívül a többi közt szülővárosában, Los Angelesben lett oly népszerű.

Janet Jackson és Mariah Carey a példaképe, s egy ideje úgy tűnik, mintha az előbbi janet című, legendás 1993-as albumát alkotná újra, némileg más eszközökkel és más hangsúlyokkal. A gyakorlatilag szólóprodukciónak számító (állandó zenésztársaival, például a lemezen is közreműködő Cole MGN-nel közösen működtetett) Nite Jewel persze korántsem direkt popban utazik, s amikor 2012-ben akkori kiadója, a Secretly Canadian ebbe az irányba akarta terelni, az nem is végződött jól. A négy év kihagyás után tavaly megjelent Liquid Cool visszatérést hozott a lo-fi gyökerekhez, a Real High pedig egy minden elemében perfektül összerakott, szinte önfeledten nosztalgikus hangulatú modern soul/r&b album jól odatett szintipopos melódiákkal, vérforraló, táncra ingerlő ritmusokkal. Gonzalez remek énekesnő, a hangja simogat és pillanatra sem idegesít (ami példaképeiről sem mindig mondható el), ráadásul velük szemben mestere a komponálásnak és a dalszerzésnek is, sőt tud is annyit a zenekészítésről, mint annak a korszaknak az ikonikus figurái: a neki is mintákat nyújtó Babyface vagy Teddy Riley. A Real High 11 tökéletes dala persze több tiszteletadásnál, hiszen amellett, hogy biztos kézzel összerakott saját dalcsokorral reflektál a megidézett korra, ezzel a gesztussal vissza is emeli azt a mába. Jó kérdés persze, mennyire lehet ebben felfedezni egyfajta ironikus távolságtartást – erre utaltak korábban Julia Holterrel közös munkái, s lám, a When I Decide című számban előkerül ő is! De az idézőjelek keresgélése helyett sokkal jobban esik nyakig belemerülni a dalok fülledten csábító világába, ahogy a ravaszul kifundált szintitémák és a megfontoltan lüktető ritmusok találkoznak a pontosan elhelyezett és a refréneknél csúcsosodó vokállal. Nehéz a jók közül a még jobbakat kiemelni, de a Had To Let Me Know lassú diszkója, a Real High űrhangokkal megzavart balladája vagy a proto-house The Answer különösen tetszett. Ez a mostani trendekre bátran fittyet hányó, látszólag teljes erővel a múltba tekintő produkció mindennek dacára frissnek és kortalannak tűnik, ez pedig a legjobb, amit egy popalbumról el lehet mondani.

Gloriette Records, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.