Janet Jackson és Mariah Carey a példaképe, s egy ideje úgy tűnik, mintha az előbbi janet című, legendás 1993-as albumát alkotná újra, némileg más eszközökkel és más hangsúlyokkal. A gyakorlatilag szólóprodukciónak számító (állandó zenésztársaival, például a lemezen is közreműködő Cole MGN-nel közösen működtetett) Nite Jewel persze korántsem direkt popban utazik, s amikor 2012-ben akkori kiadója, a Secretly Canadian ebbe az irányba akarta terelni, az nem is végződött jól. A négy év kihagyás után tavaly megjelent Liquid Cool visszatérést hozott a lo-fi gyökerekhez, a Real High pedig egy minden elemében perfektül összerakott, szinte önfeledten nosztalgikus hangulatú modern soul/r&b album jól odatett szintipopos melódiákkal, vérforraló, táncra ingerlő ritmusokkal. Gonzalez remek énekesnő, a hangja simogat és pillanatra sem idegesít (ami példaképeiről sem mindig mondható el), ráadásul velük szemben mestere a komponálásnak és a dalszerzésnek is, sőt tud is annyit a zenekészítésről, mint annak a korszaknak az ikonikus figurái: a neki is mintákat nyújtó Babyface vagy Teddy Riley. A Real High 11 tökéletes dala persze több tiszteletadásnál, hiszen amellett, hogy biztos kézzel összerakott saját dalcsokorral reflektál a megidézett korra, ezzel a gesztussal vissza is emeli azt a mába. Jó kérdés persze, mennyire lehet ebben felfedezni egyfajta ironikus távolságtartást – erre utaltak korábban Julia Holterrel közös munkái, s lám, a When I Decide című számban előkerül ő is! De az idézőjelek keresgélése helyett sokkal jobban esik nyakig belemerülni a dalok fülledten csábító világába, ahogy a ravaszul kifundált szintitémák és a megfontoltan lüktető ritmusok találkoznak a pontosan elhelyezett és a refréneknél csúcsosodó vokállal. Nehéz a jók közül a még jobbakat kiemelni, de a Had To Let Me Know lassú diszkója, a Real High űrhangokkal megzavart balladája vagy a proto-house The Answer különösen tetszett. Ez a mostani trendekre bátran fittyet hányó, látszólag teljes erővel a múltba tekintő produkció mindennek dacára frissnek és kortalannak tűnik, ez pedig a legjobb, amit egy popalbumról el lehet mondani.
Gloriette Records, 2017
