Akárcsak tavaly, idén is gyermekeknek szólt az évad elsõ premierje az Operaházban, s a második alkalom parányi jóindulattal már tradícióvá lépteti elõ a rokonszenves gesztust. Ezúttal Benjamin Britten 1949-es mûvét láthatták az ünneplõbe öltöztetett csemeték és a rövidnadrágos szakírók, s Bata Rita rendezése (és koreográfiája) komoly erõfeszítéseket tett, hogy a magyar színpadon teljes egészében most elõször bemutatásra kerülõ gyermekopera lekösse az egybegyûltek figyelmét. Így a mese felvezetéséül szolgáló elsõ részben, melynek szereplõi az alcím szellemében ("Let's Make an Opera!") a kis kéményseprõ megindító történetének operásításához fognak, akadt alsós tagozatú rap és Kislány a zongoránál (Lovas Róbert szerzeménye korábban mindössze az Erkel Színházig jutott, köszönhetõen a néhai esztrádmûsoroknak), diákburleszk a la Suli-buli, kikacsintós utalás, és persze tánc is, hiszen az legalább olyan "fontos cucc", mint a zene. No és volt természetesen közönségénekeltetés is, amit Bartal László karmester vezényelt le rokonszenves oldottsággal. A tornateremnek maszkírozott játéktéren a második, immár valóban operai részben aztán Britten könnyen befogadható, a kiskorú közönséggel megkedveltethetõ zenéjéé, valamint - sajnálatos módon - a problematikus artikulációé lett a fõszerep. Néha ugyanis teljes szakaszok váltak az ifjúsági kar vagy épp az amúgy láthatóan lelkes operai magánénekesek (például a minden ízében karakteres Sánta Jolán) elõadásában jószerével kihüvelyezhetetlenné, s ez érezhetõen apasztotta a gyermeki figyelem koncentrációját. Ám a korom és a víz labdacsokkal való megjelenítése, a szorult helyzetébõl kimentett címszereplõ, Banya Zoltán kisfiús bája, valamint a Pomádéhoz hasonlóan ezúttal is játékba hozott földszinti járások sûrû forgalma alighanem így is kellemes emlék marad az operába szoktatandó nemzedék megjelent képviselõi számára.
Operaház, szeptember 20.
****
