Pár száz sztori - Lemmy Kilmister - Janiss Garza: Fehércsíkláz (könyv)

  • Kovács Bálint
  • 2007. november 8.

Zene

Nyilván senkit nem lep meg, ha elmondom: a világon kétféle ember van, aki tudja, ki az az Ian Fraser Kilmister, és aki nem. Előbbiek, gondolom, már meg is vették ezt a könyvet, utóbbiaknak meg elmondom én: ő Lemmy, a harminckét éves múltra visszatekintő Motörhead vezetője.

Nyilván senkit nem lep meg, ha elmondom: a világon kétféle ember van, aki tudja, ki az az Ian Fraser Kilmister, és aki nem. Előbbiek, gondolom, már meg is vették ezt a könyvet, utóbbiaknak meg elmondom én: ő Lemmy, a harminckét éves múltra visszatekintő Motörhead vezetője. A tény, hogy megírta élete és a Motörhead történetét, valószínűleg mindenkit felvillanyoz, aki hallott már valaha is rock and rollt. A többiekkel megpróbálom ezt megtenni én.

Lemmy csak a könyv utolsó oldalain írja le, de az olvasó mindvégig így is érzi: fogalma sincs, milyen hatvanévesnek lenni, mert ő még most is huszonöt - csak meglehetősen elhúzódott az a bizonyos év. Azt gondolnák, egy hatvanéves vén szivar a koncertek után hazamegy, hogy üdvözölje az asszonyt meg a palotapincsit a kertben? Nos, Lemmy még ma is azt szereti legjobban a koncertekben, hogy utána úgymond lefektetik. S ha ismerik is (és nyilván ismerik) a kemény zenék szentháromságát - ti. szex, drogok és rock and roll -, még akkor is meglepődhetnek Lemmy életmódján. Minden normális ember azt gondolná, pláne, ha tanult biológiát, hogy ezt nem lehet túlélni.

De mindez csak a körítés - jelen van a könyvben, ám abban mégsem a drogozás vagy az ivás a lényeg, azt idővel megszokja az olvasó, és nincs is rajta a kellőnél nagyobb hangsúly. Az inkább egy minden szempontból eszeveszett fontos fél évszázadon van egy nem épp túlreprezentált szemszögből, a zeneiparon és a zenész életformán, meg persze a Motörhead három évtizedén (és a kevésbé ismert Hawkwindon, Lemmy első komolyabb zenekarán). És ha ezt netán még mindig unalmasnak találnák, adják hozzá Lemmy szarkasztikus, tipikus angol humorát - részemről utoljára A tizennégy karátos autón nevettem ennyit és ilyen hangosan.

Olyan ez a könyv, mintha az ember leülne ezzel a lelőhetetlen faszival egy füstös kocsmában egy (pár) sör mellé, és hallgatná a történeteit John Lennonról, aki nem kicsit volt keményebb fickó, mint amit ma gondolnak róla (ja, egyszer egy Beatles-koncerten a "Lennon egy buzi!" kiáltást hallva letette a gitárt, odasétált az illetőhöz, kétszer lefejelte, majd visszasétált a mikrofonhoz, és megkérdezte, akar-e még valaki valamit mondani), a turnékról, ahol az öltöző-lakókocsi ablakának betörését úgy a legegyszerűbb eltussolni, hogy felgyújtják az egészet és a tóba lökik, meg a pár száz másik sztorit. És Lemmy - egyébként elég intelligens - véleményét: mindenről.

Motörhead ide vagy oda, Lemmynél jobban senki nem tudna a hatvanas évek rockereiről és egyáltalán, a gitáralapú zenékről mesélni. Most már biztosak lehetünk ebben.

Fordította: Szöllősi Róbert. Cartaphilus Könyvkiadó, 2007, 272 oldal, 3500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.