Pár száz sztori - Lemmy Kilmister - Janiss Garza: Fehércsíkláz (könyv)

  • Kovács Bálint
  • 2007. november 8.

Zene

Nyilván senkit nem lep meg, ha elmondom: a világon kétféle ember van, aki tudja, ki az az Ian Fraser Kilmister, és aki nem. Előbbiek, gondolom, már meg is vették ezt a könyvet, utóbbiaknak meg elmondom én: ő Lemmy, a harminckét éves múltra visszatekintő Motörhead vezetője.

Nyilván senkit nem lep meg, ha elmondom: a világon kétféle ember van, aki tudja, ki az az Ian Fraser Kilmister, és aki nem. Előbbiek, gondolom, már meg is vették ezt a könyvet, utóbbiaknak meg elmondom én: ő Lemmy, a harminckét éves múltra visszatekintő Motörhead vezetője. A tény, hogy megírta élete és a Motörhead történetét, valószínűleg mindenkit felvillanyoz, aki hallott már valaha is rock and rollt. A többiekkel megpróbálom ezt megtenni én.

Lemmy csak a könyv utolsó oldalain írja le, de az olvasó mindvégig így is érzi: fogalma sincs, milyen hatvanévesnek lenni, mert ő még most is huszonöt - csak meglehetősen elhúzódott az a bizonyos év. Azt gondolnák, egy hatvanéves vén szivar a koncertek után hazamegy, hogy üdvözölje az asszonyt meg a palotapincsit a kertben? Nos, Lemmy még ma is azt szereti legjobban a koncertekben, hogy utána úgymond lefektetik. S ha ismerik is (és nyilván ismerik) a kemény zenék szentháromságát - ti. szex, drogok és rock and roll -, még akkor is meglepődhetnek Lemmy életmódján. Minden normális ember azt gondolná, pláne, ha tanult biológiát, hogy ezt nem lehet túlélni.

De mindez csak a körítés - jelen van a könyvben, ám abban mégsem a drogozás vagy az ivás a lényeg, azt idővel megszokja az olvasó, és nincs is rajta a kellőnél nagyobb hangsúly. Az inkább egy minden szempontból eszeveszett fontos fél évszázadon van egy nem épp túlreprezentált szemszögből, a zeneiparon és a zenész életformán, meg persze a Motörhead három évtizedén (és a kevésbé ismert Hawkwindon, Lemmy első komolyabb zenekarán). És ha ezt netán még mindig unalmasnak találnák, adják hozzá Lemmy szarkasztikus, tipikus angol humorát - részemről utoljára A tizennégy karátos autón nevettem ennyit és ilyen hangosan.

Olyan ez a könyv, mintha az ember leülne ezzel a lelőhetetlen faszival egy füstös kocsmában egy (pár) sör mellé, és hallgatná a történeteit John Lennonról, aki nem kicsit volt keményebb fickó, mint amit ma gondolnak róla (ja, egyszer egy Beatles-koncerten a "Lennon egy buzi!" kiáltást hallva letette a gitárt, odasétált az illetőhöz, kétszer lefejelte, majd visszasétált a mikrofonhoz, és megkérdezte, akar-e még valaki valamit mondani), a turnékról, ahol az öltöző-lakókocsi ablakának betörését úgy a legegyszerűbb eltussolni, hogy felgyújtják az egészet és a tóba lökik, meg a pár száz másik sztorit. És Lemmy - egyébként elég intelligens - véleményét: mindenről.

Motörhead ide vagy oda, Lemmynél jobban senki nem tudna a hatvanas évek rockereiről és egyáltalán, a gitáralapú zenékről mesélni. Most már biztosak lehetünk ebben.

Fordította: Szöllősi Róbert. Cartaphilus Könyvkiadó, 2007, 272 oldal, 3500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.