Pink Floyd with Syd Barrett: Bike
Az esetében is kötelező epitethon ornans ezúttal száz százalékig igaz: a Pink Floyd-alapító Syd Barrett valóban őrült zseniként ontotta magából a valószínűtlen dalokat: ez a kedvesen szürreális remekmű (melyet a Piper At The Gates Of Dawn lemezen találunk) például a Bicaj címet viseli. A dal a szerzőhöz mérten szinte visszafogott szóhabzást és kifejezetten szórakoztató zenei ötleteket vonultat fel: a kerékpár mellett felbukkan benne egy köpeny, egy hajléktalan egér (Gerald nevű) és mézeskalácsemberek egész klánja. A kissé borult költői én végül a zenei hangok szobájába invitálja múzsáját, ahol azután egy rövid betét erejéig megismerkedik az oszcillátorok, órák, gongok, csengők és egyéb szalagra rögzített zajok segítségével előállítható music concréte mibenlétével.
Mark Ronson & The Business Intl: The Bike Song
A könnyű kezű, ámde módfelett tehetséges producer/szerző harmadik, amúgy is parádés szereposztásban rögzített albumán (Record Collection) kapott helyet e dal, amelyet a boglyafrizurás Kyle Falconer, a The View nevű skót indie-zenekar (ifjú kora dacára számos drogbotrányban főszerepelt) frontemberének hangja varázsol szinte megkapóvá – de a perfekt összhatáshoz kell még Spank Rock alkalmi szájmenése is (maga Ronson ezüst hajjal tekeri a pedált). Az amúgy is retró-beat hangulatú számhoz remekül passzol a klipben megjelenített tipikus brit környezet, no és a vintage bringákat meglovagló, hatvanas évek stílusú ruhákban és miniszoknyácskákban feszítő, nagyon is mai szépségek – közöttük Ronson felesége, a színésznő-modell Joséphine de La Baume vagy a remek (korábban lapunk által is méltatott) énekesnő, Rose Elinor Dougall.
Queen: Bicycle Race
A talán legismertebb biciklis himnusz 1978 októberében jelent meg, eredetileg hét inches maxin (igazi kislemezen), hogy novemberben már ott sorakozzon a Queen Jazz című opus magnumának számlistáján. Megírására a Tour de France látványa ihlette Freddy Mercury szerzőt/énekest: a mezőny éppen a Jazz album felvétele közben suhant el francia stúdiójuk mellett. A szám eredeti, magának való érdemét tán egy kissé elhomályosítja a nevezetes videoklip, melyet egy amúgy agárversenyek és roncsderbik lebonyolítására szolgáló wimbledoni stadionban rögzítettek, s melyben megannyi pucér ifjú hölgy tapossa a pedált. Pedig a szám szövegében – számos, amúgy nem túl píszí kiszólás mellett – megtaláljuk Mercury akkor friss olvasmány-, film- és általában véve popkulturális élményeinek lenyomatát, a rá jellemző virtuózan bombasztikus tálalásban. A biciklicsengő-szóló már csak ráadás.
Generál: Piros bicikli
A nyolc év (1971–79) alatt számos átalakuláson átesett, módfelett sikeres popzenekar végső felállásának utolsó lemezén figyel ez a sok szempontból rendhagyó darab, melyet sokan a honi turbófolk/lakodalmas-mulatós szcéna előadóitól ismernek. Az eredeti azonban ettől eltérően egy szinte korát megelőző (némi túlzással a Visage Fade To Grey-ét is megelőlegező) new wave/szintipop számkezdemény és egy vérbő roma mulatós nóta szerelemgyereke. Ahhoz képest, hogy egy mindössze 108 másodperces számról beszélünk, még ma is erős az a számos helyen olvasható vélekedés, hogy ezt a szösszenetet maga a nagy, gonosz Erdős Péter oktrojálta Várkonyi Mátyás zeneszerző/billentyűsre, s hogy ennek szinte döntő jelentősége lett a zenekar látványos szétesésében.
Momo: Egy zöld versenybringa
E szinte elfeledett, kazettán forgalmazott nagylemezt (Mozgasd a tested!) közvetlenül a rendszerváltás után rakta össze a magyar dzsessz- és popélet három kipróbált aranyásója (ifj. Rátonyi Róbert billentyűs, László Attila gitáros, Dorozsmai Péter dobos/stúdióvezető), néhány szintén rutinos, aranykezű kolléga és egy rejtélyes (azóta nyilván meglett férfivá érett) kiskamasz, bizonyos Momo közreműködésével. A kinderfunky stílusban íródott, lendületesen debil szerzemény rapbetétet és szaxofonszólót is tartalmaz – utóbbi Lakatos Antal (hamarosan: Tony) ujjait és torkát dicséri (talán ezt a munkáját sem felejti ki a mester gazdag zenei portfóliójából).
V’Moto Rock: Pedál
A nagyszerű kvartett new wave-vel is kacérkodó, kísérletező 1982-es albumán (Gyertyák) találjuk e halhatatlan szerzeményt. Az akkor sikerei csúcsán álló Police-t megidéző gitárjáték és sánta, ska-s, ritmika egy pajzán kalandot foglal keretbe: az emblematikus motoros szemüvegben feszítő Demjén Rózsi biciklizni hívja szíve hölgyét, azután egészen más (is) lesz belőle. Persze kizárólag a kerékpározás világából vett, kényszeresen áthallásos, egyértelműen kétértelmű képekkel körülírva. Jó, mondjuk Demjén nem egy Petőfi, ezt azért a hajmeresztő kínrímjei is mutatják, de karizmatikus előadó és jó énekes – s azt, hogy „Nyomom és tekerem” valószínűleg mindenki megérti.
Kraftwerk: Tour de France
1983-at írunk, a Kraftwerk már több mint zenekar: valóságos kulturális intézmény és önálló életre kelt mém. A kontinentális toposzokat szinte enciklopédikus alapossággal végigpásztázó figyelmüket ekkor kelti fel a legjelesebb európai kerékpáros körverseny, és az artisztikus alakzatokat formáló, tömeges futam máig emlékezetes, fülbemászó melódia megírására ösztönzi őket. Az elektronikus zene már rég nem rideg, monoton zaj, hanem fütyülhető melódia: valódi himnikus mű születik, melyben szokásos módon korukat megelőzően használnak emberi és gépi hangmintákat, no meg kerékpárhangokat. És azt tudták, hogy az eredeti borító egy 1953-as magyar bélyeg alapján készült?
Buppa: Royal Fixi Club
A néhai IMMC-t alapító tag Buppa 2009-es, nagyszerű szólólemeze (melyet itt méltattunk) nem is kezdődhetne jobb felütéssel: hibátlan rímek, az S10-es kompánia által prezentált funkrockos alapok, szuperszonikus sebesség, maximális táncfaktor – s hozzá egy profi, lendületesen vágott klip. A biciklis futárok atyamestere a természetesen fék nélkül hajtandó abszolút szilárd fixikhez írt egy majdnem szerelmes dalt – aki ezután nem vált járgányt, az nem ember, hiszen anélkül is simán megáll, simán megáll!
