Hanglemezeket hallgatni egyebek mellett azért is jó, mert a zenekedvelő találkozhat kevéssé ismert zeneszerzőkkel, ritkaságnak számító művekkel vagy éppen olyan előadókkal, akikről még nem is hallott. Ezen a lemezen a komponisták régi kedvenceink, a három mű közül egy (Ravel: Lúdanyó meséi) koncerttermi slágernek nevezhető, de a másik kettő (Debussy: Fantázia zongorára és zenekarra; Bizet: C-dúr szimfónia) sem ismeretlen, bár ezek kétségkívül ritkábban bukkannak fel a hangversenyek műsorán. A karmester, a francia Emmanuel Villaume, a Prágai Filharmonikusok vezetője és a zongorista, az amerikai Andrew von Oeyen azonban mifelénk abszolút újonc, ennek a CD-nek tehát Magyarországon az a funkciója, hogy róluk tapasztalatot szerezzünk.
A tapasztalat igen kellemes. Von Oeyen ujjai alatt Debussy 27 évesen komponált Fantáziája könnyedén és elegánsan, lágy színekkel szólal meg, és a zongoraművész játéka a még formálódó fiatalkori stílus képlékenységének különös báját is képes visszaadni. Az igazi élmény azonban a két zenekari darab: a hangzásnak az a kifinomult gazdagsága, amelyet Villaume Ravel mesetételeiben kicsal a Prágai Filharmonikusokból, és az a lebilincselő felszabadultság, az az idegen stílusokat befogadó elfogulatlanság, amelyet Bizet 17 évesen szerzett C-dúr szimfóniájának legfőbb tulajdonságaként érvényesít. Ha az ember lemezen találkozik ilyen karmesteri teljesítménnyel, koncerten is szívesen viszontlátná-hallaná a frissen megismert művészt.
Warner Classics, 2018
