Lemez

Händel: Serse

Zene

A tengert megkorbácsoltató óperzsa nagykirály sokféle névalakban (Xerxes, Xerxész, Khsajársá stb.) ismerős lehet számunkra, így Händel 1738-as művében éppenséggel olaszos névváltozattal vált címszereplővé, és egyúttal a barokk operatörténet tán leghíresebb áriája, a rendszerint Largo néven emlegetett Larghetto birtokosává. A szerelmes és egyszersmind igencsak kiegyensúlyozatlan lelki alkatú uralkodó címszerepe a legújabb lemezfelvételen Franco Fagiolié. (Az argentin kontratenor idén tavasszal a Zeneakadémián is bizonyította, hogy virtuóz módon képes karaktert teremteni – és váltani.) Itt most a hóbortos melankóliától az epedő érzelmességig, a fejedelmi hangütés méltóságától a fivéri kakaskodás dühösködéséig seregnyi ilyen karaktert hív életre, kizárólag bámulatosan kiegyenlített kontratenorja révén. Öccsének és egyúttal szerelmi riválisának nadrágszerepében, pontosabban nadrágszólamában a Budapesten úgyszintén ismerős Vivica Genaux énekel: személyes hitelű modorosságaival, és persze hibátlanul. A figurateremtés terén azonban nem ő, s nem is a többi, szerencsés kézzel kiválogatott főszereplő ér fel Fagioli magaslatára, hanem az Elviro picike, ám annál hálásabb komikus szerepét megformáló, olykor direkte orrhangon bohóckodó olasz bariton, Biagio Pizzuti. A kísérő zenekar, az Il Pomo d’Oro még mindig csupán hatesztendős, de Maxim Emelyanchevék teljesítménye – lemezen éppúgy, mint akár a Müpa nagytermében – rendre a historikus mozgalom fényes diadalát teszi érzékletessé. Az ugyanis, hogy az irányzat többedik (talán negyedik?) nemzedékében ennyire magától értetődővé vált a hangszeres perfekció, a minden pillanatban autentikus és ízes zenekari megszólalás, a reagálókészség felső foka, és mindehhez ráadásképpen a szinte kamaszos lendület is, abban Harnoncourt és Christie, Minkowski, Antonini vagy épp Rousset fáradozásai is jócskán ott kamatoznak.

Deutsche Grammophon (3 CD), 2018

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.