Aknay Jánost, Maurer Dórát és Reviczky Gábort is Nemzet Művészévé választották
6 alkotó nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító díjat.
6 alkotó nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító díjat.
Harminc éve, 1991. november 4-én jelent meg az az album, amely sok tekintetben újradefiniálta, mit érthetünk gitáron játszott popzene alatt. Igaz ugyan, hogy e hangzásnak számtalan követője akadt, de számos titkát máig őrzi. Ráadásul elkészítése kalandos és izgalmas volt, kreatív kísérletezés és sok móka kísérte – nem beszélve a tagok krónikus fülcsengése miatti ismétlődő leállásokról.
A Grammy-díjas jazztrombitás-zeneszerző operájával nyitott újra, másfél év karantén után a New York-i Metropolitan Opera szeptemberben. Ő az első afroamerikai zeneszerző, akinek ez a dicsőség jutott. Blanchard többször is elmondta, hogy mások is megérdemelték volna ezt korábban, csak őket elutasították.
Ha egy zeneszerző Esterházyt akar megzenésíteni, nagy svungot kell vennie. „Az operairodalom nem egy nagy sikerű alkotása bárgyú, zavaros vagy teljesen igénytelen szövegre készült” ‒– írja Esterházy a Daisy című operalibrettója elején. Mármost egy Esterházy-szöveg sosem bárgyú, sosem zavaros – legfeljebb „igen gazdag szövegközi kapcsolathálója” révén válik nehezen értelmezhetővé –, igénytelennek pedig végképp nem nevezhető.
El sem hisszük, de idén már negyvenéves az Európa Kiadó, amelynek első, az Ikarus Művelődési Házban rögzített, kézről kézre másolt kazettán terjedő demója a Love ’82 nevet viselte.
Kell-e program egy jazz műfajú kompozícióhoz? Miről szól egy jazzdarab? Hol ér véget a szerző, és hol kezdődik az előadó egy improvizatív produkcióban?
Valószerűtlen tünemény volt. Nemcsak a koloratúrszopránja, a légzéskontrollja vagy az állóképessége miatt, de legalább ennyire működésének kristálytiszta egyszerűsége révén. Edita Gruberová mindig csak azt tette, amiben akkor és ott vitán felül ő volt a legjobb.
A fiatal kaliforniai énekesnő a soha el nem múló karanténidőszak egyik legérdekesebb felfedezettje.
Két évvel előző nagylemeze, a Sigma Sagittarii után ötszámos EP-vel jelentkezett a magát a neosoul, pszichedelikus rock és r&b határára soroló zenekar. Szerintük olyan terápiás albumként is funkcionál a From a Proper Distance, amely rávilágít arra, hogy belső vívódásainkkal, a legváratlanabb időpontokban bevillanó furcsa gondolatainkkal nem vagyunk egyedül.
A hegedűnél mélyebb, a csellónál magasabb fekvésű, nazális tónusú hangszerrel mostohán bánt a zenetörténet: a brácsa sokáig csak töltőszólamként jött számításba, nem kapott szerepet szonáták vagy versenyművek hőseként.