„Rajtam semmi aggodalom nem vett erőt a földrengés kapcsán, hanem aznap este elmentem az oratóriumra, aztán pedig nyugodtan lefeküdtem, de a sokaság egész bámulatosan megőrült. Csaknem ötven ember, akinek üzentem, hogy a következő szombaton kártyázzunk, távozott a városból, hogy el ne nyelje őket a föld, s ők szerintem a harmadát tették ki azoknak, akiket meghívtam, úgyhogy képzelheted, mennyire általános ijedtség lett úrrá itt. Szerda este az oratóriumot meglehetősen üres háznak játszották, pedig ez volt Händel legkedveltebb előadása.”
Így írt vidéken élő nővérének 1750 tavaszán egy londoni úrhölgy, bizonyos Montague asszony, elpanaszolva azt a tömegpánikot, amelyet a február–márciusi földmozgások váltottak ki az angol fővárosnak még a felsőbb köreiben is. Ahogy az az idézetből is kiolvasható, panasza ezzel kapcsolatban a 65 esztendős Händelnek is lehetett volna, hiszen a szívének oly kedves oratóriuma, az ókeresztény mártírtörténetet jelenetező Theodora már csak e közönségritkító félsz miatt sem arathatott igazi sikert. Habár a humorérzékét váltig őrző komponista amúgy sem számíthatott táblás házakra, mondván: „a zsidók nem jönnének el, mert keresztény történet, a hölgyek meg nem jönnének, mert erényes”. A Theodora most Vashegyi György vezényletével, a Purcell Kórus és a Capella Savaria közre- és együttműködésével jut majd elénk a Müpában, s innen sem a felekezeti megfontolás, sem az erényes téma, de még a földmozgások sem tarthatnak vissza minket. Már csak azért sem, mivel az oratórium címszerepe (vagy címszólama?) Baráth Emőkéé lesz (Nemzeti Hangversenyterem, november 7. fél nyolc).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
