Jóllehet, egy bő negyedszázaddal a Habsburg Birodalom végfelszámolása után született, Gruberová valóságos monarchikum volt: szlovák szülőföld, német apa, magyar anya, pozsonyi konzervatórium és színpadi debütálás, aztán a bécsi berobbanás… Igaz, az operai karrier még a természeti csodák esetében sem feltétlenül indul villámrajttal, s így neki is jutott, más lehetőség híján, két esztendő a kies Banská Bystricában (vagyis Besztercebányán). Amikor pedig a hetvenes évek elején működését áthelyezte Bécsbe, a Staatsoperben évadokon át inkább csak kisebb szerepek várták: a Traviatában nem Violetta, csupán a senkit sem izgató Flora partéja, más operákban meg mindenféle szolgálólányok és apródok.
Pedig akkor már ott volt Gruberová torkában és repertoárján az Éj királynőjének bravúrszólama: egy 1971-es osztrák tévéfelvételen máig látható és hallható, amint kivágja a rettegett magas f-et – habár közben kinyújtja hozzá a nyelvét. Hamarosan aztán tényleg belőle vált Bécs és megannyi más operai fellegvár Varázsfuvola-előadásainak Königinje: mindig diadalmasan, a tökély kikezdhetetlenségével énekelve ezt a hálás-hálátlan szerepet. Merthogy a két ária nyaktörő koloratúrázásán túl amúgy vajmi kevés izgalmat tartogat egy ambiciózus énekesnő számára az Éj királynője, kockázatot viszont annál többet rejt magában. Egyszerepes skatulya – ez a veszély kísértette a Varázsfuvolával a világot bejáró Gruberovát, s hogy az esete nem számíthat egyedinek, azt éppenséggel egy magyar stimmkollegina példájával is igazolhatnánk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
