Lemez

Sosem múlik

My Bloody Valentine: Loveless

  • - minek -
  • 2021. november 3.

Kritika

Harminc éve, 1991. november 4-én jelent meg az az album, amely sok tekintetben újradefiniálta, mit érthetünk gitáron játszott popzene alatt. Igaz ugyan, hogy e hangzásnak számtalan követője akadt, de számos titkát máig őrzi. Ráadásul elkészítése kalandos és izgalmas volt, kreatív kísérletezés és sok móka kísérte – nem beszélve a tagok krónikus fülcsengése miatti ismétlődő leállásokról.

A My Bloody Valentine második lemezének csak kiadójuk, a Creation téboly határára sodródott vezetői nem örültek annyira, a negyedmillió fontba kerülő Loveless ugyanis a csőd szélére sodorta őket.

A Dublinban alapított, első felvételeit 1985-ben kiadó MBV-ből kevesen hallhatták ki a jövő zenekarát: Kevin Shields gitárjátéka és Colm Ó Cíosóig dobolása ismerős lehet, de a korai EP-k és minialbumok hangzása inkább a kor csilingelős indie gitárpopját idézi. Ehhez jött az őstag Gavin Conway éneke, ami utoljára az 1987 elején kiadott Sunny Sundae Smile című, még csak mérsékelten zajos (bár a maga nemében elbűvölő) dalban szólalt meg. Ezután az MBV Londonban telepedett le, itt találtak basszusgitárosra Debbie Googe személyében, és Conway utódjaként ekkor került a zenekarba Bilinda Butcher énekes-gitáros. Klasszikus korszakuk a Creationhoz szerződésükkel kezdődött 1988 elején, majd hamarosan két nagyszerű EP-vel (You Made Me Realise, Feed Me With Your Kiss), illetve az évtized legjobbjai között emlegetett Isn’t Any­thing című bemutatkozó albummal bővült katalógusuk; markáns ritmusszekcióval kísért, sok tekintetben formabontó gitárhangzás, és izgalmasan komplementer fiú-lány vokál jellemzi már ekkor készített felvételeiket is. A Shields által kifejlesztett és tökélyre vitt „glider guitar” technika is jól kihallható, amit leg­inkább az általa oly kedvelt Fender Jaguar és Jazzmaster gitárok tremolókarjának rángatásával és az erősítőkkel elért torzítással állított elő úgy, hogy közben a számok mélyén megőrződtek az elrugaszkodásként használt fülbemászó melódiák.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.