Gerendási István
Fotó: Narancs
narancs.hu: Most, hogy némileg csillapodott a vihar a Rajkó körül, milyen állapotban van az együttes és az iskola tanári kara?
Gerendási István: Az elmúlt időszak eseményei nyilvánvalóan hagytak nyomokat mindenkiben, a művészekben, a tantestületben és a munkatársainkban egyaránt. A bizonytalanság a legrosszabb, mikor nem lehet tudni, mit hoz a jövő év – de mindig igyekeztünk megőrizni az optimizmusunkat a legnehezebb pillanatokban is. És túlzás nélkül mondhatom azt is, hogy akik velünk dolgoznak, egytől egyig nagyon erősen elkötelezettek: tulajdonképpen küldetésnek tekintik, amit itt a Rajkóban csinálnak. Az itt tanuló tehetséges cigány gyerekeknek pedig ez az intézmény eddig is adott lehetőséget, és remélem ezután is fog adni, hogy a saját kultúrájuk több évszázados hagyományát – akár zenéről, akár táncról legyen szó – tovább tudják vinni.
narancs.hu: És mit jelent önnek itt tanítani a Rajkó Talentum Iskolában?
Szenthelyi Miklós
Fotó: Narancs
Szenthelyi Miklós: A legfontosabb talán a felelősségérzet. Közel negyven éve tanítok a Zeneakadémián, megszoktam egy bizonyosfajta színvonalat, egy bizonyosfajta közlekedést a gyerekekkel – itt nemritkán más az a közeg, ahonnét a gyerekek jönnek, vagyis legtöbbjüknek nincs meg az a megalapozottsága a klasszikus zenét illetően, mint ami a Zeneakadémián tanuló növendékek esetében jellemző. Ez értelemszerűen át kell, hogy alakítsa az ember pedagógiai hozzáállását. Persze lehetne itt panaszkodni napestig, hogy ez is hiányzik, az is hiányzik – de engem nem ezért hívtak ide, hanem hogy ezek között a teljesen másfajta körülmények között megpróbáljam azokat, akik igazán a hangszerre termettek, egy olyan színvonalra eljuttatni, hogy urambocsá! kenyér legyen a kezükben. Itt a felelősség arról szól, hogy ezeknek a gyerekeknek a többsége – éppen a képességei okán – a pályán akar maradni. Itt minden szónak, minden cselekedetnek különös súlya van, és ezt itt az iskolában mindenki átérzi. Ha ezek a gyerekek nem kapják meg tőlünk a szükséges segítséget, a szükséges támogatást, akkor el fognak tűnni – és úgy tűnnek el, hogy nem nagyon van más szakma, ahol el tudnának helyezkedni, mert aki hangszeres előadóművésznek tanult hat-nyolc-tíz éven át, az igazán mást már nem nagyon akar és nem is nagyon tud csinálni. Ezek a gyerekek ezt szánták az életüknek, és óriási dolog, hogy van itt egy sziget vagy oázis, amelyik ezeket a gyerekeket igyekszik megóvni rengeteg olyan külső körülménytől, ami őket hátráltatná a fejlődésükben.
narancs.hu: A Rajkó Művészegyüttes finanszírozásából most kiesett az állami támogatás.
GI: Sok mindenen változtatni kellett ahhoz, hogy túléljük ezt az időszakot – reméljük, azért lesznek e tekintetben is pozitív változások. Negyvenhét ember munkaviszonyát kellett megszüntetni – a művészek és munkatársak számlás munkavállalók lettek, hiszen csak az előadások bevételeiből tudunk fizetni. Nyilván így nem számíthatnak olyan fix havi fizetésre, mint eddig, de a túlélésre ez volt az egyetlen lehetőségünk. Viszont a Rajkó az egyetlen együttes a műfajban, amelyik regisztráltatni tudta magát az előadó-művészeti törvény előírásai szerint, így kapunk némi központi támogatást, illetve lehetőség nyílt az adólevonással támogatott mecenatúrára a vállalkozások számára – tavaly ebből a forrásból 36 millió folyt be az együttes számlájára. Nagyon fontos segítségek ezek, de természetesen egy ilyen nagy együttes anyagi helyzetét ezek az eszközök nem tudják teljes mértékben rendezni – ugyanakkor egy pillanatig sem kétséges, hogy ha kevesebb pénzből is, de mindenképp tovább kell működtetni az együttest, azzal együtt is, hogy nyilvánvaló: a Rajkó állami támogatás nélkül hosszabb távon nem tud fennmaradni. Vannak az országban számosan, meg régebben is voltak, akik tudják, milyen helyzetben van a cigányság, és nem is restek elmondani, hogy ezen változtatni kell. Ez nagyon fontos és szép dolog, de szögezzük le: ez az intézmény hatvan éve nap mint nap ezt teszi.
narancs.hu: Az erős finanszírozási kényszer nem fogja eltolni a Rajkót kommerszebb irányba?
GI: Mi mindig művészetként tekintettünk arra, amit a Rajkó csinált, és így is beszéltünk róla – ha másért nem, ezért van tehát egy szint, ami alá nem mehetünk, bármilyen helyzet álljon is elő. És szerencsére mindig vannak segítő kezek: most készülünk erre a hatvanéves gálára, és a felkért művészek – nem sztárok, pláne celebek, hanem igazi művészek – az első hívásra vállalták a fellépést. Ingyen, fellépti díj nélkül. Egy ilyen gála megrendezése sok millióba kerül – e nélkül esélyünk sem lett volna rá. Nem tagadom, voltak olyan pillanatok az elmúlt egy évben, amikor azt hittük, itt az összeomlás, nincs tovább – de szerencsére túljutottunk ezen, és bízunk abban, hogy a dolog a helyére fog kerülni.
narancs.hu: Mit várnak ettől a koncerttől?
GI: Tizenöt évvel ezelőtt, 1997 februárjában, mikor váratlanul lemondott az addigi vezetőség, itt álltunk pénz nélkül úgy, hogy arra az évre egyetlen előadás nem volt lekötve – gyorsan terjedt a hír a városban, hogy úgy néz ki, a Rajkónak vége. Akkor is, mint most, néhányan összefogtunk, és azt mondtuk, megpróbáljuk a lehetetlent. Fél évvel később a Kongresszusi Központban tartottunk egy telt házas ünnepi koncertet – akkor a negyvenötödik évforduló volt –, ahová elhívtuk azokat a régi partnereket, külföldi impresszáriókat, akikkel kapcsolatban voltunk. Onnét elkezdődött egy elég gyors fellendülés. Most ugyanilyen nehéz helyzetben vagyunk, de ismét be fogjuk bizonyítani, hogy az együttes él és művészileg is erős, és képes új produkciók létrehozására. Tele vagyunk elképzelésekkel – szerintem van lehetőség ebben az együttesben még egyszer hatvan évre.
narancs.hu: Ha nincs a Rajkó, illetve a Rajkó Talentum zeneiskola, akkor ezek előtt a gyerekek előtt bezárul a zenészi pálya?
SzM: Némileg rosszabb a helyzet: ezek a gyerekek – ahogy mondtam – már meg vannak fertőzve a muzsikussággal: a Rajkó az álmaikban szerepel. Számukra tehát, ha valamiféle negatív szcenárió valósul meg itt, nemcsak a zenészi pálya, de az élet is bezárul. Amit ők tudnak ugyanis, az oly mértékben kötődik a Rajkóhoz, hogy azt nagyon nehéz lesz bárhol máshol kamatoztatni. A vendéglátóiparban is van egy visszaesés, így ezek a lehetőségek – egyelőre legalábbis – beszűkültek vagy meg is szűntek – vagyis erre sincs menekülés. Állandóan beszélünk arról, hogy mindenkinek kell tennie valamit, bármi keveset is az ország, benne például a cigányság felemelkedéséért – én muzsikusként és tanárként nyilvánvalóan a feltörekvő fiatal cigány muzsikusokban gondolkodom. Ahogy a kollégáim is. Márpedig a mi esetünkben ez – a problémák egészéhez képest talán csekély valami, amit viszont mégis csak a mi dolgunk megtenni – az iskola nélkül elképzelhetetlen.
A Rajkó jubileumi koncertje június 13-án este lesz a MOM Kulturális Központban
Korábbi cikkeink a Rajkó Zenekarról: