Lemez

Vidám révület

Brian Jonestown Massacre: Aufheben

  • N.V.G.
  • 2012. június 15.

Zene

Huszonkét éves története során a San Franciscó-i zenekar majd' egy tucatnyi, olykor dupla lemeznyi hosszúságú, s nemritkán kiugró nívójú soralbumot tett le az asztalra - ám szerény hírüket a nagyvilágban mégsem annyira a dalaik szavatolták, mint inkább a banda körüli balhék és botrányok. Meg például Ondi Timoner dokumentumfilmje, a Dig!, amely tárgyszerűen rögzítette, ahogy az öntörvényű rocksztárok minden visszataszító tulajdonságát eminensen képviselő zenekarvezető, Anton Newcombe konok munkával zúzza ízzé-porrá a tehetsége alapján borítékolható siker minden reményét. Ez a váltig egomán, hisztérikus szörnyeteg, aki a komolyabb lemezszerződés kapujában rendre ököllel ugrott neki valamelyik zenekartársának, vagy mondjuk a színpadról rúgta fejbe egyik rajongóját, nem csupán a nagy ábrándok szétporlasztásáért tehető felelőssé, de a termetes diszkográfia megannyi izgalomdús tételét is neki köszönhetjük. A legkivált a hatvanas évekből merítkező Newcombe termékeny dalszerzői pályáján egyként sikerrel reciklálta a Dylan-féle country-blues, a Byrds-féle psycho-pop vagy éppen (és különösen!) ugye a Rolling Stones örökségét - s akkor sem nyúlt feltétlenül mellé, ha a cipőbámuló drone, a kraut-rock vagy épp a diszkó elemeit használta föl.


 

Igaz, a kilencvenes évek nagy szériája már rég a múlté, és a rendre megújuló felállásban összehozott utóbbi lemezek a legnagyobb jóindulattal is csupán elegyes színvonalúnak nevezhetők. A szedált letargiát sugárzó, szétesett My Bloody Underground és a több helyütt a Primal Screamre kacsintó, némileg izmosabb Who Killed Sgt. Pepper? amolyan kísérletező, útkereső lemezként lett elkönyvelve, és sokban hozzájuk sorolható a legújabb korong is. De ez a Berlinben rögzített és elődeihez hasonlóan kevéssé dalcentrikus lemez már új formájában mutatja a nyughatatlan Newcombe-ot. Keleties fúvósok, ábrándos, éteri vokálok és szépséges harmóniák dominálják a minden korábbinál ragyogóbb hangzást, és az elődökkel szemben az alapérzület kifejezetten szívmelengető. Mintha az örökké dühös hippi lenyugodott volna, és a hosszú vadulás után csendes, vidám révületben, mosolyogva játszaná ugyanazt a témát. Hosszú, repetitív, folkos kompozíciók rezzenetlen középtempóban hömpölyögnek egymás után, hol egy szitár, hol egy torzított trombita vagy egy finn vendégénekesnő hangjával ízesítve - s bár számottevő váltások és csúcspontok híján idővel is csupán kevéssé gazdagodnak, a dúsan rétegzett hangkép és a masszív alapok jobbára szavatolják a hipnotikus hatást. Kellemesen kába, szinte üdvözült a hangulat - alig hinni, hogy mindezt egy goromba önpusztító vezeti elő.

A, 2012


Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.