„Akkoriban Bécsben minden szép és kellemes iránt különös hajlandóság uralkodott. Az elme szabadabban mozgott, mint manapság, szabadott mindent megírni és kiadni, ami nem állt élesen szemben a vallással vagy az állammal. A jómodor kérdését korántsem vették olyan komolyan. Olykor meglehetősen szabad szellemű színdarabokat és regényeket is megtárgyaltak társaságban. Nagy becsben állt Kotzebue; darabjai, éppúgy mint Gemmingentől A német családapa, Schröder Ringje és sok más, ami mára feledésbe merült. Számos elbeszélés és regény, különösen Meissner firkálmányai, szemérmetlen témák köré épültek. Ezeket mindenki olvasta, titkolózás nélkül: ifjak, leányok egyaránt. Magam is mindet láttam és többször is olvastam; jól ismertem az Oberont, Meissner Alcibiadesét. Egyetlen anya sem érzett aggályt, ha lányának kezébe kerültek efféle művek; hiszen azok, amikről olvastunk, élő példákban vonultak előttünk, oly kevéssé leplezvén erkölcstelen viselkedésüket, hogy valójában lehetetlen lett volna bármely anya számára lánya tudatlanságát fenntartani e dolgok felől.”
Így írt Mozart és saját koráról – a 18. század utolsó két évtizedéről – az osztrák regényírónő, Karoline Pichler. Nem csodálkozunk, hogy Beaumarchais komédiája iránt a bécsi zeneszerző hamar érdeklődést mutatott, és bár politikai felhangjait „kifelejtette” az operából, vonzotta annak erotikus töltete, kételkedése a társadalmi hierarchiákban, félreértéseken és pikáns helyzeteken alapuló humora. A héten ismét láthatjuk a Figaro lakodalmát az Operaház színpadán. A címszereplő bőrébe Sándor Csaba bújik, Rácz Rita énekli Susannát. A Magyar Állami Operaház Zenekarát lapunk tárcaszerzője, a karmester-zeneszerző Vajda Gergely vezényli (szeptember 13., 18., 19. és 20., 18 óra).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
