lemez

Matt Berninger: Get Sunk

Visszhang

2020 októberében adta ki első szólólemezét Matt Berninger, a The National frontembere.

Nem sokkal utána nekiállt a folytatásnak is, de négy dal megírását követően súlyos szerzői válság állt be nála. Szerinte a pandémia és a lockdown okozta, mert miután lakóhelyet változtatott (Connecticut államba költözött), új ötletek születtek. Első körben a két tavalyelőtti National-albumba tolta a kreatív energiáit, de aztán a második szólólemez fonalát is fel tudta venni. Sok közreműködőt gyűjtött maga köré, többek között az új számok nagy részében társszerző Sean O’Brient, valamint az előző LP producerét, a soullegenda Booker T. Jonest. Ahogy zenekara esetében, úgy most is fontosak a női szereplők: két duett is szerepel a Get Sunkon. A Breaking Into Actingben a Hand Habits név alatt alkotó Meg Tilly, a Silver Jeepben pedig Ronboy alias Julia Laws vendégeskedik. Berninger több dalban is az Indianában töltött gyerekkorára emlékezik vissza, az állam nevét három trackben is megemlíti. Szerinte a lemez akár az Állj mellém című film alternatív soundtrackje is lehetne, és persze a művésztől megszokott pozitív melankólia ezúttal is folyamatosan uralja a dalokat. A színvonal egy kicsit az öt évvel ezelőtti Serpentine Prison alatt marad, de a nyitó Inland Ocean, a spoken wordös Nowhere Special, a már említett Breaking Into Acting és a tűnődő hangulatú Little By Little így is emlékezetes, nem beszélve a szinte slágeres, pörgős Bonnet of Pinsről, amelyben O’Brien az utóbbi évek egyik legjobb gitárszólójával rukkol elő.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.