Mikor Johnny Cash amfetaminködös dühében egy koszlott doboz mélyére vághatta az Out Among The Stars mesterszalagját, még egy hosszú, feledésben töltött dekád várt rá, mire Rick Rubin 1994-ben kortárs fazonúra nyírta profilját az American Recordings-szériával.
"A 80-as években gyakorlatilag láthatatlan voltam" - panaszolja önéletrajzában Cash, akinek magánélete azért rendületlenül zajlott: zenészfeleségétől, June Cartertől majdnem elvált kiújult drog- és nőfüggősége miatt, eredeti kísérő zenekarának basszusgitárosa, Marshall Grant egymillió dollárra perelte, jamaicai házukat pedig haramiák rabolták ki, mialatt fiuk, John Carter lelövésével fenyegetőztek.
A közönség közben elfordult tőle, a toplistákról lecsúszott. Az anakronizmus címkéje Káin-bélyegként égett a countryikonra, aki mítoszát a Chicken In Black félresikerült önparódiájával eresztette szélnek: benne Cash kioperált agyát egy rablóéra cserélik, míg a színpadon egy csirke bújik a fekete öltönyös szerepbe. A tépázott renomén az akkor divatos popcountry producerpápája, Billy Sherrill igazított, aki Cash egyetlen top 10-be kúszó slágerét hozta össze az évtizedben (The Baron), és vele készült a tavalyelőtt meglelt Out Among the Stars is 1981 és 1984 között.
| ||
Tipikus öregkori kiadvány ez a posztumusz lemez, amely kiegyenlítetlen színvonalon válogat az életművet keresztül és kasul szövő műfajokból. A "zarándok, drogos próféta" személyiségei szinte mind felvonulnak a lemezen: az Újszövetséget hangoskönyvre rögzítő Johnny a gospelintimitású I Came To Believe-et, a June kezét a színpadon megkérő J. R. az If I Were A Carpenter párduettjét énekli (Baby Ride Easy), a drogmámorában legendás cowboyok szellemével diskuráló Cash pedig az I'm Movin' Onon csörtet át Waylon Jenningsszel. John Hillcoat rendező már a Man In Blacket vizionálja a She Used To Love Me A Lot klipjében, és a kitaszítottakért lenyúló, társadalomtudatos sztár ikonográfiájához keményíti az instant klasszikussá érő dalt. Habár a videó az elmúlás feletti keserűséget életbölcsességgé párló, koros Cash képét ütközteti a mélyszegényekével, az Out... jobb pillanataiban mégis a hatvanas évekbeli romantikus kívülállót idézi, aki hevült ritmusban, pergő nyelvvel, szórakoztatóan adta elő borúballadáit.
A mítosz alappillérének számító személyesség azonban a címadón süt át: a halálát nyugalommal váró rabló regéjében a Cashből szimpátiát kiváltó drogos jamaicai ficsúrokra ismerhetünk, akiket a rendőrség a nyaraló kifosztása után hamar, tárgyalás nélkül puffantott le - az országukban élő sztár felé tett kéretlen gesztusként. A börtönkoncertek atyjának rövid vizitje ez a 80-as évekbeli Casht kedvezőbb színben mutató albumon, ami mégis a függetlenség napi felvonulásokon flitteres cowboyruhában virító családapák ízléséhez fészkeli közel magát.
Legacy, 2014
