Koncert

Richard Ashcroft

Zene

Noha co-headliner koncertről van szó, nem tobzódik a tömeg a színpad előtt, ráadásul meglehetősen vegyes társaság verődik össze: a harmincas-negyvenes célközönség, illetve a Z generáció azon képviselői, akik már előre foglalják maguknak a helyet az esti fő fellépő The 1975 bulijára. A legendásan nehéz ember hírében álló Ashcroft piros széldzsekiben, zöld pólóban és kék farmerben, három kísérőzenész társaságában lép színpadra. A zenekarra remélhetőleg semmi panasza nincs a főhősnek, de folyamatosan zavarja a visszhang, ami a szemközti keverőtoronyról érkezik. Néha megpróbál kimenni a színpad szélére, hogy onnan zenéljen, de ott sem elégedett. Közli is a rajongókkal, hogy mivel ő egy dinoszaurusz, nem használ monitorfülest, és rettenetesen zavarja a saját visszhangja. Idegességében bele is bokszol egy nagyot a mikrofonba.

Más gond szerencsére nincs, Ashcroft hangja nem kopott az évek során, a szettlista pedig meglehetősen fesztiválbarát. Az aktuális albumról, a 2018-as Natural Rebelről nem hangzik el semmi, az itt előadott szólódalok pedig sokkal élvezetesebbek, mint lemezen. Persze legjobban a Verve-klasszikusoknak örülünk, még akkor is, ha a koncerten csak az Urban Hymnsről válogat a művész. Elhangzik a Sonnet, a Lucky Man, a Space and ­Time, az elhunyt apa emlékére írt The Drugs Don’t Work, és az örökös záródalnak született Bitter ­Sweet Symphony. Mint ismert, idén májusig kizárólag a Jagger–Richards páros volt feltüntetve a dal szerzőiként, viszont nemrégiben lemondtak a jogokról, és azok immáron kizárólag Ashcroftot illetik. Aki viccelődve azért benyögi, hogy „ezt Mick és Keith írta”, de aztán eksztázisban adja elő a brit gitárpop egyik legnagyobb himnuszát. Végül bokszolást imitáló mozdulatokkal búcsúzik a közönségtől, mi pedig az idei Sziget egyik legjobb koncertjét követően boldogan adjuk át helyünket a The 1975-ra érkező tizen- és huszonéveseknek.

Sziget, Dan Panaitescu Nagyszínpad, augusztus 8.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.