Magyar Narancs: Mindenki csodálkozik, miért csak ennyi év után adtál ki élő DVD-t. Pedig most, amikor bármit megnézhetsz az interneten, de nincs elérhető, jó minőségű Rob Zombie DVD, nem is olyan rossz ötlet halogatni a kiadványt. Hiszen így a rajongónak nincs más lehetősége, mint jegyet váltani az igazi koncertre.
Rob Zombie: Egyetértek. Az emberek minden dalunkból felpakolnak tizenötféle verziót, de ezek többsége nézhetetlen. Ezért manapság nagyobb szükség van rá, mint korábban bármikor, hogy minőséget adj ki a kezedből, akár élőben, akár DVD-n. A DVD nagyon jól fogy, úgyhogy talán mégis jó ötlet volt ennyit várni vele.
| ||
MN: Rendezőként milyen koncepcióval egyénítetted a The Zombie Horror Picture Show-t?
RZ: Nem akartam túlpolírozni. Én a régi koncertfilmeket szeretem, a Woodstockot meg A dal ugyanaz maradot, mert azok valóságosak. Manapság rengeteg banda lefilmezi a koncertet, majd a stúdióban lecseréli a zenét; kamu az egész, túl tökéletes a végeredmény. Mi nem javítottunk fel semmit: ha valami szarul szólt, azt is benne hagytuk. Cserébe érezni rajta a valóságszagot. Ezért is volt fontos, hogy a közönséget nagymértékben bevonjuk az anyagba, mivel egy rockkoncertnek nemcsak a zenekar, hanem a közönség is fontos része.
MN: A közönséged olyan, mintha csak Russ Meyer, a sexploitation pápája rendezte volna őket. Hogyan vált a mellvillantás tradícióvá a koncertjeiden?
RZ: Nem tudom, mi nem mondtuk nekik, hogy csinálják. A közönségünknek legalább a fele lány, emiatt sokkal szórakoztatóbb, felszabadultabb a koncertjeink hangulata. Ha elmész egy metálkoncertre, ott csak srácokba botlasz, és mindenki mérges, senkin nem látszik, hogy jól szórakozna. Bezzeg, ha sok a lány, mindenki másképp viselkedik.
MN: Hogyan állt össze a DVD-n látható, nagy volumenű színpadi show?
RZ: Azt akartam, hogy minden dalban valami más történjen, legyen az egy óriásrobot színrelépése vagy egy kis piró. Úgy terveztem meg, mint egy filmet, aminek van egy figyelemfelkeltő eleje, egy érdekfeszítő közepe, és nagy fináléja. Sok zenekar elfelejti megszerkeszteni a programját, nekidurálják magukat, és ugyanazt csinálják végig.
MN: Talán azért is olyan sikeres a színpadi show-d, mert amíg a mostani horrorokban mindent CGI-jal oldanak meg, addig az óriásördög vagy az animatronikus robot azokat az időket idézi, amikor a horrorfilm még igazi kellékekkel dolgozott.
RZ: Nem szeretem a CGI-t; semmiféle érzelmi kötelék nem fűz hozzá. Még ha lenyűgözően néz is ki, szerintem tudat alatt tisztában vagy vele, hogy hamis. A fekete lagúna szörnyéről tudod, hogy nem igazi monstrum, de ténylegesen ott áll a színész mellett, tehát létezik. Kölyökként, amikor a King Kongot néztem, tudtam, hogy az nem egy valódi óriásgorilla, de egy igazi tárgy volt, ami mozgott. A CGI viszont marhaság, nincs igazi érzelmi hatása. Ezért ha kitolsz egy hét méter magas robotot a színpadra, akkor a közönségnek koppan az álla, hogy ilyet még nem látott...
MN: A shock rock pionírjaitól, Alice Coopertől vagy a Kisstől milyen színpadi trükköket lestél el?
RZ: Mindenből egy kicsit. Legelőször egy Kiss-show-n láttam pirotechnikát, Alice Cooper akkoriban nem csinált ilyesmit. Alice-nek gyerekkoromban egy hatalmas küklopsza volt. Neki mindig is a kellékei voltak királyok, míg a Kissnél a produkció, a fények, a tűz. Mellettük az olyan punkrock bandák gyakoroltak rám nagy hatást, mint a Bad Brains és a Sex Pistols: a már-már gonosz energiájuk. Felküldeni a Bad Brainst a Kiss színpadára - mindig is valami ilyesmit akartam csinálni.
| ||
MN: Nemrég harangoztad be új filmedet, a 31-t a leghíresebb karakteredre, Captain Spauldingra emlékeztető bohócfejjel. A júniusi európai turné alatt szokásod szerint az új filmed forgatókönyvén fogsz dolgozni?
RZ: Egy ideje már nem csinálom ezt, utoljára a Halloween II-t írtam turné alatt. A figura amúgy szerintem nem hasonlít Spauldingra, a 31-nak pedig semmi köze Az ezer halott házához.
MN: Közben Bret Easton Ellisszel Charles Mansonról készítesz miniszériát.
RZ: Nem tudom, hogy áll most a projekt, mert Bret írja a forgatókönyvet. Ez az egyik legkülönösebb amerikai tragédia, és mindketten hasonlóan látjuk az eseményeket. Hollywoodról szól, a srácról, aki rocksztár akart lenni, és olyan hírességek közelébe került, mint Dennis Wilson, de mivel soha nem kapott lemezszerződést, bosszúéhes lett. Sok különös, őrült részlet van a sztoriban, amit az emberek nem ismernek, mi pedig ezeket akarjuk belerakni a filmbe.
MN: A következő nagylemezedről viszont azt mondtad, még idén kijön. A tavalyi Venomous Rat Regeneration Vendoron állításod szerint minden tökéletesen összeállt - hogyan lehet folytatni egy ilyen albumot?
RZ: Vagy sikerül, vagy nem, mindenesetre pár dallal már kész vagyok. Kicsit más lesz, mint az előző: keményebb, sötétebb és hátborzongatóbb.
