Ha szétnézek otthon a spájzban, azt látom, hogy jelentősen megcsappant a túlélő orosz konzervkészletem, így különösen kapóra jött az orosz kulturális évad, s benne a Russendiscóba merülő A38 hajó.
A Russendiscót két emigráns csávó, Vlagyimir Kaminer és Jurij Gurzsij hozta a világra Berlinben: kezdetben a menő orosz számokat pörgették a Tacheles klubban, aztán intézményesültek: kiadtak három válogatást (Russendisco Hits 1, Russendisco Hits 2, RussenSoul), amivel tökre befutottak, s ráadásul Kaminer (nálunk takkra megjelenő) novelláskötete is a Russendisco címet kapta.
Az est azonban nem velük, hanem a Litera folyóirat harmadik születésnapjára rendezett partival indult. Orosz rulett - ezt a címet kapta, elvégre kettős alkalom: az orosz kulturális évad mellett az öngyilkosság megelőzésének világnapja ihlette. A program úgy nézett ki, hogy Kukorelly Endre, dr. Máriás Béla, Háy János, Garaczi László és Kőrösi Zoltán felolvasott valami idevágót, a háttérben a Buharov fivérek érzékeny filmjei vibráltak, Rutkai Bori és a Specko Jedno pedig koncertet adott.
Hogy a felolvasott művek milyen mélyen érintettek meg, abba nem szívesen ásnám bele magam, mert ebben a hónapban néhány fronton már megutáltattam magam, no és főleg, mert képtelen voltam tisztességesen rájuk tapadni. Ahol szorongtam, hátul, baromi meleg volt, úgyhogy nettó szédültem, az írások meg csak nyúltak, nyúltak, doktor Máriás elvtárs sem bírta abbahagyni, pedig bírtam volna, a megcsillanó előadói erényekért is dicséret. Na. De nem is ez a lényeg, hanem hogy mondom, kurva sokan voltak - aminek azért egy hajón súlya van.
S ha már súly, a törékeny Rutkai Borinak is kijár egy kis finom csettintés, elvégre sugárzó levegője van. Leginkább egy "földalatti" presszóban, a letűnt jövő sanzonjaival találnám angyalinak, de ez csak az első, gyámoltalan impresszióm - mindenesetre arról lebeszélném, hogy túl sok irányba elcsatangoljon.
*
A kilencvenes években két birodalmi zenekar többször is megfordult nálunk: a NOM Szentpétervárról és a Nye Zsdáli Tallinnból. Most a jereváni Gyetyi Picassóé a pálya, immár megbonthatatlan barátságokkal: Grencsó István, Másfél. Grencsó ezúttal is velük fújta, és annyira együtt voltak, hogy először is berezeltem, mi lesz, ha majd nélküleÉ De ezeket a gyerekeket nem kell félteni.
A Gyetyi Picasso kitűnő etnorock banda, mindenféle kifáradt klisé nélkül tudott zúzni. A rockot feldobta az örmény népzene, a gitárokat a cselló, a hangszerelést pedig Gaja Arutjunján éneke: erős és szép hang, intenzív jelenlét és meggyőző ihletettség. Mondhatni, ennyi az egész, mindössze tehetség, szuverenitás és kiforrottság dolga. Két lemezük van, a Meszjác Ulübok még a helyét kereste, de az Ethnic Experiments már tuti, és igazán megadja a módját a hagyománynak: belecsomagoltak egy tasak fűszert és az örmény ábécét. (A fűszert kidobtam, mert nem vonzott az illata, de az ábécét kitűztem a falra: ez a buli tényleg rászolgált arra, hogy még sokáig előttem legyen. Fene se érti, de valahogy a lapp Mari Boine ugrott be.)
Már nagyon késő volt, amikor a Másfél került sorra. Mit mondjak, jó zenekar, tényleg, de szerintem kár volt a programba suvasztani, még ha beszállt Gaja is. Nekem legalábbis inkább levegő kellett közben, kicsit bámulni a Dunát és kortyolgatni hozzá, hogy aztán a Russendiscóra összeszedjem magam megint.
Így húztam háromnegyed egyig. Tovább nem ment.
Haza.
Ennyire futotta hát ebből a diszkóból, na és a Kaminer-könyvre. Már túlestem rajta majdnem, igazán jóízű olvasmány. Berlin és az oroszok sztorijai, személyesen, könnyedén, szelíd iróniával, durvaság és kibukás nélkül.
Esetleg kölcsönadom, könyvet nem bírok másolni. De bármiképp is, a végszó: tessenek szeretni az orosz kultúrát.
A38 hajó, szeptember 9.
