Nyolc kis kritika

  • Narancs
  • 2005. szeptember 15.

Zene

nyolc kis kritika

Mozart: Figaro házassága Két generáció találkozása ez az 1956-ban felvett és most olcsón ismét kiadott lemez. Paul Schöffler (a Gróf), Sena Jurinac (a Grófnõ) és Rita Streich (Suzanna) már a befutott bécsi gárda világhírû tagja, míg Walter Berry (Figaro) és Christa Ludwig (Cherubino) a feltörekvõ újat kép-viseli a Staatsoperben. Ennek megfelelõen nem is egységes a muzsikálás, bár Karl Böhm a Bécsi Szimfonikusok élén mindent megtesz ennek érdekében. Böhm karmesterként egyébként is a nagy kiegyenlítésnek, a végletek elkerülésének, az élek lecsiszolásának egyik legnagyobb mûvésze volt. Ezért aztán az együttesek - különösen az elsõ finálé - parádésra sikerültek. És a lemondás hangja nagyszerûen illik a felvételkor már 59 éves Schöfflerhez, aki már eleve lemond Suzanna elcsá-bításáról: kettõsük - mivel Rita Streich meglehetõsen súlytalan - szinte tét nélküli, pusztán a szép hangzás miatt élvezhetõ. Berry fiatal Figaro, ennek összes elõnyével: pimasz, gyors, szemtelen. És hátrányával is: a nagy emberi drámát még éljük át vele, azt, hogy veszíteni is lehet talán. Persze ehhez egy erõs ellenfél, egy komoly Gróf is kelle-ne - a nemzedékek harca itt már eldõlt. Sena Jurinac csodálatosan õszies Grófnõ, benne, szemben lassan teljesen enerválódó férjével, még eleven a drámai erõ, ezért a lemondó és reménykedõ áriák mellett megértjük, hogy miért vesz részt örömmel minden csínytevésben.

Szép felvétel, de nem éri el Erich Kleiber vagy Böhm másik (Fischer-Dieskauval, Hermann Preyjel) készült lemezének szintjét.

- csonta -

Universal/Eloquence, 2005, 3 CD

**** és fél

Unni Drougge: Fiatal fiúk dicsérete. Hella Hell vallomásai Hella Hell egykori reklámkirálynõ olthatatlan szenvedéllyel szerette a faragatlan fiút. Magához láncolta, elviselte, hogy rajta gyakorolja a pornófilmekbõl tanult erõszak-dramaturgiát, mindent megadott neki az önzetlen szereteten kívül, amit egy vérrákban meghalt leszbikus anya és egy exnarkós apa soha nem tudott volna. Jocke tizenhárom éves volt, amikor Hella úgymond az életvezetési tanácsadója lett. Jocke ma nem él, Hella pedig egy svéd nõi börtönben siratja a múltat. Unni Drougge meg kiváló, szociálpszichológiai szempontból sem elhanya-golható regényt írt a pederaszta nõ visszaemlékezéseibõl. Nyers, alsó-stockholmi szlenget sem nélkülözõ, provokatív könyvet. Mi lesz most, hogy ráadásul nem egy lány, hanem egy fiú a "Lolita" a történetben? Megmondom: intrika, mert "Nabokovnál jobban ki tudná ezt megírni", vagy a "tessék, már ezen a téren is sokkal egyenlõbbek a nõk" maszlag.

Pedig Drougge-t, az elsõ svéd punkot, az önálló nõ skandináv idolját fõként az érdekli, hogy bár egyre több nõ foglalhat el gazdasági és politikai pozíciókat, természetes-e, hogy az élet egyéb területein is "férfiha-talomra" törnek. Valószínûleg igen, akkor is, ha ez nem a legkellemesebb módja az egyenlõségnek. Legalábbis addig, amíg virtuális cukrosnéniként farmerreklámok ezrein nézhetjük szemlesütve a szexis alsógatyákból kivillanó szõrtelen, áldozati testeket, miközben apuci tizennégy éves lányok mellét bámulja a metrón tizennégy éve, szemrebbenés nélkül.

- sisso -

Fordította: Dragos Erzsébet; Konkrét Könyvkiadó, Bp. 2005, 273 oldal, 2680 Ft

****

Pusztai Állatpark Most, hogy ön kedves családjával együtt nyár eleji útmutatásunkat követve immár a Tisza-tó szerelmesének vallja magát, továbbmerészkedhet. Irány a Hortobágy! Amit maga elõtt lát, az nem délibáb, hanem egy barom, aki kocsisort elõz, és éppen frontális ütközésre készül, éppen önnel. Nagy a koncentrációja a rohadéknak a 33-ason. De ön ügyesen fékezett, úgyhogy most viszont nyomhatja a gázt, egészen a Kilenclyukú hídig. Rá ne hajtson, forduljon jobbra! Szinte már meg is érkezett a karámok, ólak, a "seggen ülõ hodály" és egyéb, az állatok elrekesztését szolgáló pusztai építmények közé.

Bekerítetlen, tágas térben, okos tájékoztató táblák által okosítva haladhat házibivalytól kopasz nyakú tyúkig. Felmászhat egy fából ácsolt kilátótoronyba, ahonnan a Hortobágy lényege, maga a semmi látható. Különben is, amott delel, kérõdzik a gulya! - dörrenhet, s joggal, gyermekeire, akiknek pimasz tekintetében ott a kérdés: miféle (szürke)marha-ságot eszelt ki már megint. A bivaly-dagonya és az albínó szamárcsikók viszont biztosan segítenek helyreállítani megingott népszerûségét.

Ismét kénytelen lesz megállapítani, hogy hiába fineszes állat a sertés, ha életvitele és higiénés diszpreferenciái még a viszonylag formás, a szõkénél kevésbé durva sörtéjû, barátságosan kis termetû és ordas röfögés helyett szelíden vinnyogó vörös mangalicát is teljes mértékben alkalmatlanná teszik az ember barátságára. De önt ez nem rázza meg, máris fõtt fejhúsra, pörcre, stifolderre gondol.

Van itt minden: hucul ló, racka és cigája juh, gyöngytyúk (természete "félénk és vigyázó"), a bivalyt, szürkemarhát már mondtuk. Utóbbinak néhány derék trófeája látható a bemutatótérben, régi, tanulságos fotók (birkafürösztés!) társaságában. Mármost a szarv színe lehet zöld, kártyás, fehér, magasan vagy mélyen kormolt, állása pedig sodró, lant, gallyas, táblás, továbbá tulipán, kis csákó, fúró.

Miután így kimûvelõdött, a par-koló mellett még piknikelhet is.

- kyt -

Nyitva: márciustól novemberig, mindennap 9-tõl 18-ig.

*****

Éjszakai járat A repülés hollywoodi rásegítés nélkül is kész agyrém, egy különös kegyetlenséggel megrendezett pszichothriller, ami félelmetesebb, mint a Pszicho és egy érzéstelenítés nélküli gyökérkezelés együttvéve. A felszállás körüli pillanatokban csak egyvalami biztos: a hibás motor, a vak pilóta, az utastérben ketyegõ bomba és a mellettünk terpeszkedõ idegenben szunnyadó vasárnapi terrorista. Az átlag rettegõ egy útra esõ szorongásaiból az okos forgatókönyvíró hosszú ideig eléldegélhet: ma egy bomba, holnap egy merénylõ, karácsonyig talán még a vak pilóta is elsüthetõ valamiben. Manapság amúgy is az összekacsintós egyszerûség dívik: a szerénységükkel tüntetõ mûfaji filmeké és a szûk helyen, kis pénzbõl megidézhetõ nagy elõdöké a terep. A mai menü: a Hitchcocktól nyúlt Fülke szárnyas változata némi akciós hepciáskodással. Wes Craven, a tinédzser horror operettek feltalálója ener-gikusan kezd, de közönségével együtt hamar elunja az egészet. Sok ezer láb magasan, az utastér szûkében a sérülékeny, de öntudatos átlag amerikai (kiskosztümös, csinos hotelmanager) hadakozik az idegen ajkú maffia rendezvényszervezõjével (yuppie forma fiatalember). Kedélyes ütésváltásuk során ígéretet kapunk egy darab rakéta kilövésére, egy politikusmerényletre, engedetlenség esetén pedig egy ráadás apagyilkosságra. A rakétát ki is lövik, a fiatalok decensen nyúzzák egymást, az egzotikumok kedvelõi pedig egy tollal nyakon szúrt félõrült konyhakéses magánszámában gyönyörködhetnek. Szilárd ta-lajon unalmas badarság az egész, tízezer méter magasan azonban egy gyengébb légörvényt talán át-vészelhetünk a segítségével.

- köves -

A UIP-Duna Film bemutatója

** és fél

Michael Stürmer: A Német Birodalom Derûsen marcona csoportkép a borítón. Négy állig fölfegyverzett, egyenruhás fiatal férfi tekint reánk, négyen a többmilliónyi engedelmes alattvaló sorából, akik kacska kezû Kaiserük, a macskabajszos II. Vilmos vezényszavára oly kitörõ lelkesedéssel masíroztak bele az elsõ világháborúba. Hiszen ha tudták volna, hogy éppen ez az - eleinte egyszerû sétagaloppnak sejdített - nagy háború teszi majd be a kaput a német császárságnak! Végeredményben kevesebb mint ötven év jutott a nagy reményû második birodalomnak, amelyet pedig annyi veszõdséggel meg "vérrel és vassal" gründolt össze Bismarck kancellár. Ennek a fél évszázadnyi német históriának az áttekintését bocsátja elénk hasznos kis könyvében Michael Stürmer. Munkája ugyan nem ejti ámulatba olvasóját új kutatási eredmények bemutatásával, hisz a fölsorakoztatott tények és az elbeszélést színesítõ anekdoták és szállóigék aligha ismeretlenek az újkori történelem kedvelõi elõtt. A vékonyka kötet legfõbb erénye sokkal inkább abban áll, hogy a szerzõ (és az Áttekintések címû sorozatot útjára bocsátó Európa Könyvkiadó) célkitûzéséhez híven könnyed és lucidus összefoglalását adja e mozgalmas epochának. A hóbortos bajor II. Lajos és a párbajhõs munkásvezér Lasalle, a legendás Tirpitz admirális és a vasárnaponként matrózblúzba öltöztetett német gyereksereg, a vérmes világuralmi álmok és a szolid polgári élet modernizálódó külsõségei váltják egymást szép rendben a könyv lapjain. S föltûnnek mindeközben a jövõ meghatározó személyiségei, a weimari köztársaság jobb sorsra érdemes, de végzetesen balszerencsés irá-nyítói (soraik között az 1922-ben meggyilkolt zseniális zsidó-német Rathenauval), no meg az elsõ világháborús Legfelsõbb Hadvezetés vitéz tábornokai (Hindenburg, Ludendorff), a hitlerájnak megágyazó szklerotikus vánkoslovagok.

László Ferenc

Európa Könyvkiadó, 2005, 185 oldal, 2400 Ft

*****

Mint Royale: See You In The Morning A Mint Royale kommandót eredetileg 1997-ben hozta létre a zseniális producer/remixer duó, Neil Claxton és Chris Baker - akkor még Mint Gun Club néven. Számtalan partira termett maxi, megannyi zseniális remix és a két szórakoztató és egyben sikeres album (On The Ropes, 1999, Dancehall Places, 2002) után Chris lelépett: maradt Neil Claxton és számtalan vendégvokalista - velük hozta tetõ alá az idei, See You In The Morning címû, egészen különös, helyenként varázslatos hangulatú lemezt. A Mint Royale-t a kilencvenes évek végén úgy könyvelték el, mint a legszellemesebb, legszórakoztatóbb big beat formációt, akik gátlástalanul vegyítenek mindent mindennel: keresztezve a diszkót, a hiphopot, a szitárfunkot vagy az indie pop hatásokat. Nos, a szellemességbõl egy cseppet sem veszített a produkció, csak éppen a hangsúlyok helyezõdtek máshová - szép szabályos, ám a legkevésbé sem sablonos popszámok készültek, többnyire könnyen táncolható dalok. A nyitó Wait For You lendületes, gitározós darab - és innen gyorsan eljut a Little Words álomszerû vokálra és mágikus klimpírozásra épülõ, szerelmes, lassú breakbeatjéig. És akkor még ki is hagytuk a The Effect On Me pszichedélikus soulját (ilyet utoljára még a Primal Screamtõl hallott az ember) vagy a Something New virtuális duettjét. A lebegõs hangulat minden további nélkül kitart az album végéig - negyvenvalahány percnyi önfeledt szórakozást kapunk ajándékba, és egy nagy adag pozitív energiát a nehéz napokra.

- minek -

Faith & Hope/Neon Music, 2005

*****

Hód Adrienn és társulata immáron másodszor mutatta be Arborétum címû darabját. A Fõvárosi Képtár elõtt dinnyét és szõlõt csipegetünk, lobognak a gyertyák a késõ nyárban. A trinitáriusok egy-kori kolostora pazar látványt nyújt az éjszakában, és kósza reménnyel ruház fel, hogy az õszi évad legelsõ produkciója a három évvel ezelõtti eredetit frissen tartotta.

S nem csalódom, a templombelsõ fenséges félhomályában az OFF társulat a tõle telhetõ legtöbbet tette meg azért, hogy kétrészes elõadásuk élmény maradjon. Amikor belépünk, már két meztelen alak (Bakó Tamás, Molnár Csaba) forog a színpadon Garai Júliával, aki vitathatatlanul az elõadás leginkább elõtérbe tolt szereplõje. A nézõk körbeülik a színpadot, ahol olykor igen figyelemre méltó, absztrakt tánc látható Szemzõ zenéjére. A darab feszült légköre nem utolsósorban Ladjánszki Márta szólójának köszönhetõ, mely az elsõ rész egyik csúcseseménye. Rég láttam Ladjánszkit ilyen finomnak és érzékenynek.

A szünetben némileg elbizonytalanodik a közönség, hiszen az elsõ rész olyan jól van lezárva, mintha vége volna a darabnak. Csak Garai Júlia hentereg középen egy rózsaszín lepedõn, jelezvén a folytonosságot. Visszatérvén, a második részben az egyéni szerepek helyett inkább alakzatok jellemzõek. Hód Adrienn koreográfiája jellegzetes mozdulatsorokat rendel egy-egy szereplõhöz. Garai szögletesen mozog, mintha össze akarna esni, Lex Alexandra éteri mozdulatokkal varázsol, Bakó Tamás fantasztikus jelenlétét egyenes vonalú mozgásokkal támasztja alá.

A zárókép ismert kulturális motívumot idéz: a forgó dervisek, a mevlevi rend immáron turistalátványosságként ismert pörgését. A darab végén ugyanis az összes táncos lassan-lassan széttárt karokkal pörögni kezd. Furcsa, hogy a hangsúlyozottan keresztény romtemplomban egy szúfi képet lehet autentikusnak látni, de a táncosok alázata mintha épp itt egyesült volna a hely terének monumentalitásával.

- mama -

Kiscelli Múzeum, 2005. szeptember 8.

*****

El Camino - Az út Nyolcszáz kilométert megtenni még autóval is kemény dolog. Nem-hogy biciklivel, esetleg autóstoppal vagy éppen gyalogosan. Ha valaki-nek kedve szottyanna rá, jobb, ha összekuporgat némi aprópénzt, és kivesz egy teljes hónap szabadságot. Ugyanis pont ennyi ideig tart elgyalogolni Baszkföldtõl a Santiago de Compostella-i székesegyházig. Kell még nem kevés vallási elhi-vatottság, fanatizmus, sziklaszilárd akarat és izmos vádli. Tolvaly Ferencnek mindez megvolt, végiggyalogolta Szent Jakab útját. Mehetett volna repülõvel vagy autóval, mégis úgy döntött, igazi zarándokként bandukolva teszi meg a távot. Fogott egy operatõrt és lazán nekilódult. Furán fest piros széldzsekijében, amint lapos tatyójával sétál a harminckilós backpackek alatt izzadók között, de sokakkal ellentétben tényleg megteszi az utat. Valami belsõ egyensúlyt keres, még jó, hogy a spanyol kisvárosok tele vannak nívós szállodákkal, ahol meg-pihenhet a feltöltött bankkártyával vezeklõ vándor. Sokan visszafor-dulnak, feladják a távot (elfogy a pénzük, nem elég izmos a lábuk, esetleg nem beszél hozzájuk Szent Teréz). A fõszereplõ ilyet nem tesz, viszont rálel elfeledett erdélyi gyökereire meg ugye Spanyolhon kisvárosainak apró hoteljeire (igaz, tv-t nem láttam egyikben sem) és legízletesebb kapucsínóira. Számára kiderül, elpocsékolta nagyvárosi éveit, megtért tékozló fiúként, vallási áhítatban tocsogva gyalogolni az igazi. Gyönyörû, jobbfajta természetfilmbe illõ tájakon caplat a bûnbánó. Ebbõl másfél órát igazán ki lehet bírni, csak kár, hogy a publikum felé is dokumentálni kell, ezért néha perceken át kézikamerázza saját bakancsait. Akár akarom, akár nem, a narrátort hallgatni muszáj: egyes számban tukmálja rám a gyalogló eredeti gondolatait, aki egyszer még dalra is fakad. Nem viszi túlzásba, azért többet ilyet nem tesz. Lelövöm a poént: nem csap bele senkibe a villám. Velem sem történik csoda, aki nem hiszi, már most kezdhet melegíteni a 2006-os túrára.

Balázs Áron

Opció film

*

Neked ajánljuk