„Ilyesmit én nem csinálok! Én tisztességes nő vagyok!” Ezekkel a szavakkal határolta el magát az 1905-ös drezdai ősbemutató Saloméja, Maria Wittich a Hétfátyoltánc eltáncolásától, és egyáltalán szerepének egész sor játékelemétől – mindössze a szólam eléneklésére vállalkozva. Richard Strauss egyfelvonásosa igazi botránykő volt a maga korában: ki az Újszövetségből ismerős témán háborgott a Salome láttán és hallatán, ki meg legszívesebben tűvé tette volna a partitúrát néhány hármashangzatért. Azért a Saloménak persze a kezdetektől bőven akadtak rajongói is, a maga bibliai szüzséjű operájával, a Sámson és Delilával hajdan ugyancsak kisebb botrányt kavaró Camille Saint-Saëns pedig ily csipkelődő kollegialitással és hozzáértően írt Strauss művéről: „Néha a legkegyetlenebb disszonanciák után a legválasztékosabb, legédesebb hangzások simogatják a fület. Amíg hallgattam, azokra a bűbájos hercegnőkre gondoltam, akik Sacher-Masoch könyveiben gyönyörteli csókokkal halmozzák el a fiatal férfiakat, miközben vörösen izzó vasakkal szúrják át bordáikat.”
A Salome most a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon vár reánk – némileg másként, mint azt még néhány hete is reméltük (június 22., kilenc óra). Eredetileg ugyanis Rost Andrea ígérkezett arra, hogy Maria Wittich nyomdokába lép majd, és új rendezésről is szó volt. Ám Rost helyett végül egy török szoprán, a fiatal Sera Goesch énekli majd Salomét, akit maga Richard Strauss ekképp jellemzett: „tizenhat éves hercegnő Izolda-hanggal”. No és vadonatúj rendezés helyett a közönség Szikora János régi és jól bevált produkcióját láthatja majd, egyáltalán nem mellesleg Komlósi Ildikó Heródiásával.
A hétvégén záruló Budapesti Wagner-napok programján is akad persze szereplőváltozás – ott épp Izolda szerepében-szólamában. A megbetegedett Anja Kampe helyett ugyanis az Izoldának – és mellesleg Saloménak is – nagyszerű Allison Oakes vállalta el a pesti Trisztánok sorozatát, így a szombati harmadik előadáson is ő énekel majd (Nemzeti Hangversenyterem, június 16., négy óra). Vasárnap azután a Tannhäuser előadásán még egyszer kivirágzik a szentatya pásztorbotja (legalábbis nekünk úgy mesélik majd), és ezzel 2018-ra el is búcsúzunk Fischer Ádámék csodájától (Nemzeti Hangversenyterem, június 17., négy óra).
Végezetül egy izgatottan várt esemény, ahol a szereplőváltozás egyszerűen elképzelhetetlen: Joyce DiDonato keddi koncertje az Il Pomo d’Oro nagyszerű historikus együttesével (Nemzeti Hangversenyterem, június 19., fél nyolc). Háborúban és békében – Harmónia a zene közvetítésével – ez a tematikus összeállítás címe, amellyel a nagy amerikai énekesnő mostanában körbejárja a világot, s amely immár DVD-n is hozzáférhető. Az utóbbi hír különösen vigasztaló lehet mindazok számára, akiknek már nem jutott jegy, míg a szerencsések élőben lehetnek majd a tanúi annak, ahogy DiDonato, „a tökéletes 21. századi operadíva” (képünkön) Händel, Purcell vagy éppen a felfedezésre érdemes barokk kismester, Leonardo Leo áriáit fogja énekelni.
