mi a kotta?

Sacher-Masoch hercegnője

  • mi a kotta
  • 2018. július 14.

Zene

„Ilyesmit én nem csinálok! Én tisztességes nő vagyok!” Ezekkel a szavakkal határolta el magát az 1905-ös drezdai ősbemutató Saloméja, Maria Wittich a Hétfátyoltánc eltáncolásától, és egyáltalán szerepének egész sor játékelemétől – mindössze a szólam eléneklésére vállalkozva. Richard Strauss egyfelvonásosa igazi botránykő volt a maga korában: ki az Újszövetségből ismerős témán háborgott a Salome láttán és hallatán, ki meg legszívesebben tűvé tette volna a partitúrát néhány hármashangzatért. Azért a Saloménak persze a kezdetektől bőven akadtak rajongói is, a maga bibliai szüzséjű operájával, a Sámson és Delilával hajdan ugyancsak kisebb botrányt kavaró Camille Saint-Saëns pedig ily csipkelődő kollegialitással és hozzáértően írt Strauss művéről: „Néha a legkegyetlenebb disszonanciák után a legválasztékosabb, legédesebb hangzások simogatják a fület. Amíg hallgattam, azokra a bűbájos hercegnőkre gondoltam, akik Sacher-Masoch könyveiben gyönyörteli csókokkal halmozzák el a fiatal férfiakat, miközben vörösen izzó vasakkal szúrják át bordáikat.”

A Salome most a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon vár reánk – némileg másként, mint azt még néhány hete is reméltük (június 22., kilenc óra). Eredetileg ugyanis Rost Andrea ígérkezett arra, hogy Maria Wittich nyomdokába lép majd, és új rendezésről is szó volt. Ám Rost helyett végül egy török szoprán, a fiatal Sera Goesch énekli majd Salomét, akit maga Richard Strauss ekképp jellemzett: „tizenhat éves hercegnő Izolda-hanggal”. No és vadonatúj rendezés helyett a közönség Szikora János régi és jól bevált produkcióját láthatja majd, egyáltalán nem mellesleg Komlósi Ildikó Heródiásával.

A hétvégén záruló Budapesti Wagner-napok programján is akad persze szereplőváltozás – ott épp Izolda szerepében-szólamában. A megbetegedett Anja Kampe helyett ugyanis az Izoldának – és mellesleg Saloménak is – nagyszerű Allison Oakes vállalta el a pesti Trisztánok sorozatát, így a szombati harmadik előadáson is ő énekel majd (Nemzeti Hangversenyterem, június 16., négy óra). Vasárnap azután a Tannhäuser előadásán még egyszer kivirágzik a szentatya pásztorbotja (legalábbis nekünk úgy mesélik majd), és ezzel 2018-ra el is búcsúzunk Fischer Ádámék csodájától (Nemzeti Hangversenyterem, június 17., négy óra).

Végezetül egy izgatottan várt esemény, ahol a szereplőváltozás egyszerűen elképzelhetetlen: Joyce DiDonato keddi koncertje az Il Pomo d’Oro nagyszerű historikus együttesével (Nemzeti Hangversenyterem, június 19., fél nyolc). Háborúban és békében – Harmónia a zene közvetítésével – ez a tematikus összeállítás címe, amellyel a nagy amerikai énekesnő mostanában körbejárja a világot, s amely immár DVD-n is hozzáférhető. Az utóbbi hír különösen vigasztaló lehet mindazok számára, akiknek már nem jutott jegy, míg a szerencsések élőben lehetnek majd a tanúi annak, ahogy DiDonato, „a tökéletes 21. századi operadíva” (képünkön) Händel, Purcell vagy éppen a felfedezésre érdemes barokk kismester, Leonardo Leo áriáit fogja énekelni.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

0–24

A hétköznapi és ünnepnapi fasizmus letagadásának megvannak a magyarban is a kulcsmondatai, közbeszédbéli szállóigéi. Kivétel nélkül önleleplező mondatok, melyek igen gyakran egyeznek is a közlő szándékaival.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Szép, új, szintetikus világ

  • Váradi András

Egy jó kép többet mond, mint ezer szó. Közhelyes, de attól még igaz bon mot. Robert Capa még rá is duplázott, amikor azt mondta: el tud képzelni egy olyan képet (fotót), amely akkora hatással van az emberekre, hogy soha többé nem lesz háború.

Közös pont híján

Hosszú ideig az évszázad üzleteként hirdették a német fegyvergyártásra alapozó hazai védelmi ipari fejlesztéseket. Ám a pénz elfogyott, exporttal nem számolhatunk, ráadásul a Merz-kormány nem lesz olyan elnéző Orbán Viktor bomlasztó politikájával szemben, mint amilyen Angela Merkel volt.

„Végre ellazultunk”

Tizenöt éve alakult meg az Ivan & The Parazol, de fontosabb, hogy a klasszikus rock ihletettségű zenekar a minap jelentette meg hatodik nagylemezét Belle Époque címmel. Az új album mellett ambiciózus tervekről és a köz­életről is beszélgettünk Vitáris Ivánnal, az együttes énekesével és Simon Bálint dobossal.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.