Lemez

Snow Patrol: Wildness

  • Nagy István
  • 2018. július 14.

Zene

Ha egy nem túl öreg zenekar közel hét évig nem ad ki lemezt, annak nyomós oka lehet, és ez a Snow Patrol esetében sem volt másként. A 2011-es, amúgy sem túl jól sikerült Fallen Empires című albumot követően Gary Lightbody frontember depressziós és alkoholista lett, és hiába írt közben olyan szuper­sztároknak számokat, mint Ed Sheeran vagy Taylor Swift, rettenetes dalszerzői válságon ment keresztül. Végül sikerült leszámolnia a démonokkal, és a már 2016-ra belengetett, de csak most kiadott Wildness dalait nem túlzás amolyan terápiás jellegű szerzeményeknek nevezni. Az albumra állítólag jelentős mértékben hatott Nick Cave és Peter Gabriel, és Lightbody szerint egy teljesen új zenekart hallunk, de igazság szerint a már korábban bevált recept köszön vissza. A még tolerálható mértékű melankólia keveredik a bombasztikummal; van némi elektronika, jó adag zongora, és általában színes, szélesvásznú refrének váltják a visszafogottabb, akusztikus gitáros verzéket.

A Life on Earth-öt U2-s vokál színezi, a Don’t Give Int Richard Ash­croft stílusában énekli a frontember, a Dark Switch már-már tánczene, a Youth Written in Fire gyengén indul, de aztán annál jobb lesz, a sodró lendületű Empress pedig a zenekar legjobb albumát, a 2003-as Final Straw-t idézi meg. A csúcspont egyúttal a lemez legmeghatóbb darabja: a Soont Lightbody demenciában szenvedő édesapjának írta (az öreg a klipben is felbukkan; a Wildness tíz dalából kilenchez készült kísérőfilm). Szóval vannak itt egész okés dalok, de sajnos kevésbé jól sikerültek is: a Heal Me szövege borzasztóan mesterkélt, a What if This Is All the Love You Ever Get túlerőltetett magas hangokkal kínozza a hallgatót, és a részben a Can nevű klasszikus német krautrock zenekartól nyúlt záródal, a Life and Death sem tartozik a zenekar legjobb pillanatai közé.

Polydor / Universal, 2018


Neked ajánljuk