Magyar Narancs: Az előző lemezed körül hatalmas felhajtás volt már azelőtt, hogy a boltokba került volna. Ehhez képest az új meglehetősen halkan jelent meg. Szándékosan?
Paizs Miklós: A Buzi-e vagy? című dal már akkor tarolt, amikor még ki se jött a lemez. A mostani albumon nincs ilyen slágergyanús dal - talán csak a Hülye magyarok -, de nem is vágyom olyan hatalmas médiavisszhangra, mint ami akkor volt.
MN: A Buzi-e vagy? afféle nemzedéki himnusszá vált, te pedig underground sztárrá.
PM: Ez egy hiúsági kérdés, nem egy lényegi öröm. Ettől persze még nyilván örültem neki. Akkor léptem ki a Bëlgából, és nagyon bennem volt, hogy bizonyítanom kell.
MN: Nyolc éve úgy nyilatkoztál a Narancsnak a dal kapcsán, hogy Nyugaton nem is értenék, miről szól, és reméled, hogy tíz év múlva már nálunk se fogják.
PM: Azóta sokat romlott a helyzet. Történtek és történnek olyan dolgok, amik akkor még elképzelhetetlenek voltak. Ha csak az úgynevezett cigánykérdést nézzük: nyolc éve nem tudtuk volna elképzelni, hogy embereket a származásuk miatt meggyilkolnak; mára ez a közelmúltunk része lett. A közbeszéd is iszonyatosan eldurvult, mint ahogy az is, hogy mit engedhet meg magának egy újságíró, és hogy hogyan védik meg.
MN: Akkor úgy szólaltál fel a kirekesztés és a gyűlöletkeltés ellen, hogy kifiguráztad. Szerinted tud még működni a szarkazmus, vagy már annyira magas az emberek ingerküszöbe, hogy képtelenség annyira durvát mondani, hogy felkapják rá a fejüket?
PM: Mondjuk, Erdős Virágnak mostanában párszor sikerült. Mindenesetre az új lemezen is van pár szám, ami kifejezetten a magyar tónusú hülyeséget célozza, de alapvetően az egyes ember problémái lettek hangsúlyosabbak: inkább nyavalygós, önsajnálós, önimádós dalok születtek. Nálam úgy működik a munka, hogy kapok zenéket, és azokra írok szöveget: ez néha közéleti, néha privát, néha vicces, néha nem az. Ha nem kapok zenét, akkor nem írok: nálam mindig a körülmények határozzák meg, hogy alkotok-e, vagy sem. Nem vagyok úgy művész, hogy nekem mindenképp alkotnom kell.
MN: Hullámokban tör rád?
PM: Szerintem mindenki hullámokban művész. Az, hogy kiben mekkora az alkotásra való igény, persze személyenként változik. Én nem vagyok megszállott. Voltam, de már elmúlt. Nem hiszek a művészet fontosságában. Azaz egyes művészek munkásságában hiszek, de a sajátomban miért higgyek?
MN: Kicsit eltűntél az utóbbi években...
PM: Én általában mindig másoktól függök: egy lemezhez nem elég egy ember, és mivel pénzt nem tudok biztosítani a közreműködőknek, nálam egy lemez elkészülése sok évet vesz igénybe. És csak akkor működik, ha van olyan ember, mondjuk, Titusz vagy Szántó Faszi, aki viszi előre a dolgot.
MN: A saját lemezednél ez nem te vagy?
PM: Mondjuk úgy, hogy életképtelen vagyok, ha magamra vagyok hagyva. Családos emberként a legfőbb problémám nem a lemez, hanem hogy be tudom-e rakni az életben maradáshoz szükséges összeget a családi kasszába.
MN: Különleges kapcsolatod van Mozarttal: írtál librettót a Don Giovannihoz, és az új lemezen is szerepel egy szám, a Pinamína, amit az ő zenéjére írtál. Ilyenkor tudatosan polgárpukkasztasz?
PM: Nem. Mozartról tudni lehet, hogy nem volt egy magasröptű széplélek, sőt kifejezetten szeretett mocskos szájú lenni. Nem egy ordenáré kórusművet írt (pl. Nyald ki a seggem, Egy nagy lófasz a seggedbe). És ha ő szeretett vulgáris lenni, akkor én miért ne legyek az, ha a szótagszám és a dallamív egy olyan szót kínál, ami csúnyának minősül? Ha Mozart idejében lehetett volna ilyen szöveggel előadni operát, nem hinném, hogy ódzkodott volna a pinázástól. Az operából egyébként három előadás volt Zsámbékon, és annyi; tékozló kultúra a miénk.
MN: Tudod, hogy kikből áll a közönséged?
PM: Nincs közönségem. Mindig meglep, amikor jönnek a koncertekre. Miért jönnek, kik jönnek, ha nem jönnek, miért nem jönnek? Én nem értem ezt az egészet. A Korai Örömben vagyok már vagy húsz éve, de még azt a közönséget sem értem. Fogalmam sincs, min múlik, hogyan szerveződik. Szerintem a szervezők, akiknek ez a munkájuk, ugyanúgy nem értik. Minden koncert egy nagy meglepetés.
MN: Fogják játszani az új album dalait a rádiók?
PM: Nem hinném.
MN: A nyolc évvel ezelőtti balhé miatt? Akkor a Budapest Rádió tetemes bírságot kapott, miután felolvastad a Balra át! szövegét az egyik adásban.
PM: Bruttó egymillió-kétszázezer forint volt a bírság a rádió, a műsort vezető Fiala János és köztem elharmadolva. Én nem fizettem be egy fillért sem, a részemet Fiala fizette ki. De nem az eset miatt nem játszanak, hanem mert semmi kalandvágy nincs már a rádiós szerkesztőkben. Amikor a Tilosban voltam szerkesztő, én mindent meghallgattam, pedig nem fizettek érte. Ezzel szemben olyan emberek, akiknek ez lenne a dolguk, szerintem meg se hallgatják a beküldött zenéket. Ha a Petőfi még a Kistehént és a Blgát is alig játssza, akkor engem biztos, hogy nem fog. Nem okoz ez nagy lelki válságot: eleve nem szeretem az ő zenei kínálatukat, és valahol kínos is lenne ott megjelenni. Nem is hallgatom a Petőfit, most is csak azért tudom, mit játszanak, mert amikor nemrég ásatásra jártam, többnyire az szólt a kocsiban.
MN: Mit csináltál te egy ásatáson?
PM: Hát, ástam. Illetve még csákányoztam, lapátoltam és rajzoltam is.
MN: Milyen minőségben voltál ott?
PM: Segédmunkásként. Meg kell élni valamiből. Most majdnem kisegítő lettem egy leányintézet menzáján, de aztán szerencsére jött egy szövegírói felkérés.
MN: Térjünk kicsit vissza a rádiós ügyre! Nemcsak a rádió ellen, hanem személy szerint ellened is indult eljárás izgatás vádjával, illetve Grespik László feljelentett becsületsértésért, de elvesztette a pert.
PM: Az izgatásos volt az első: azt az ügyészség ejtette, miután volt egy kis nyomozás meg rabosítás.
MN: Rabosítottak?
PM: Igen, de nem nagy ügy. Bevittek egy piros Ladával a Gyorskocsi utcába, kihallgattak, aztán megkérdezték, hogy most rabosítsanak, vagy megbeszéljünk egy másik időpontot. Mondtam, hogy velem ilyen még nem történt, úgyhogy most próbálnám ki; mint kiderült, a rabosítás csak annyi, hogy lefotóznak pár irányból, és ujjlenyomatot vesznek - egy olyan pinceszobában, ami a zöld olajfestékes falával szerintem még Rákosi idejéből maradt így -, azután mehetsz isten hírével.
MN: Mikor nagy volt körülötted a felhajtás, egyes jobboldali médiumok a sátánhoz hasonlítottak.
PM: Erdő Péter mondta a Mária kapcsán, hogy aki ilyet ír, az ember alatti gonoszságú.
MN: Ja, igen, a dal, amiben a Szűzanya bélműködéséről énekelsz. Amikor megírsz egy ilyen szöveget, felmerül benned, hogy sok embert nagyon megsérthetsz vele?
PM: Nem azért írok ilyet, hogy bárkit is megsértsek. Azt a dalt konkrétan azért írtam, mert Mel Gibson Passió című filmje olyan gyalázatos volt, hogy úgy éreztem, reagálnom kell rá. A Vatikán filmre adott reakciója is felháborított: ködösítettek, hogy akkor most egyetértenek Gibson víziójával vagy sem. Vannak pozitív vadhajtásai a katolikus egyháznak, de ha egyben nézzük az egészet, akkor egy borzalmas birodalmat látunk.
MN: Úgy volt, hogy megírod A varázsfuvola librettóját egy bábszínháznak.
PM: Most épp a Toldi adaptációján dolgozom szintén egy bábszínháznak. A varázsfuvola továbbra is tervben van, csak most anyagi okok miatt elakadt a történet.
MN: Terveztél egy rossz versek gyűjteményét is.
PM: Igen, ahhoz a verseket már kiválasztottam, rádió is van hozzá, ami játszaná, már csak a színészeket kéne összepárosítanom a versekkel.
MN: Abban mi a jó, ha az emberek rossz verseket hallgatnak?
PM: Nagyon jót tenne, ha az emberek mindig gyanúval hallgatnák - vagy néznék -, amit eléjük tesznek. Egy ilyen műsor arra lenne jó, hogy a hallgató, miközben a legprofibb előadóktól, odaadó előadásban hall valamit, ami elsőre jónak tűnik, de valójában botrányosan szar, magától ébredjen rá, hogy ez rossz. Én az ilyen állapotokat imádom! Amikor ül a szerencsétlen, és először nem érti, hogy mi van, nincs semmi kapaszkodó, hisz a színész nem jelzi a hangjával, hogy poén van, aztán szép lassan leesik neki. A zavarba ejtés nagyon fontos.
MN: Ez nálad elég gyakori: A nagy Én sok számánál nem tudtam eldönteni, hogy ironizálsz vagy komolyan gondolod.
PM: Többnyire mindkettő. Maga az élet is rettentő ironikus, és a halál sem feltétlen annyira komoly dolog, mint gondoljuk. A mexikóiak például csontváz babákat csinálnak, mert tudják, hogy sokkal könnyebb elfogadni a halál gondolatát, ha játszunk vele. Én is szeretek nekimenni a fátumként elfogadott dolgoknak - mondhatni, ez a fő profilom.
MN: Jártál a Buddhista Főiskolára, aminek pár évig a gondnoka is voltál, láthatóan a kereszténység is foglalkoztat. Ennyire érdekel a vallás?
PM: Engem az okosság érdekel. Jézus is, Buddha is mondott sok bölcsességet, a szúfi irodalomban is van rengeteg igazság. Mára eltolódott a bölcsesség forrása, és az olyan írók, mint például Vonnegut, vették át ezt a tanítói szerepet.
MN: Te is bölcsességosztó vagy?
PM: Mivel ez döntés kérdése, akár lehetnék is, de én nem hiszek annyira magamban, vagy nem veszem magam annyira komolyan. Ha én bölcsességet írok, az egyben vicc is kell, hogy legyen. Az egyszerűen nem járja, hogy az ember rettentő komolyan megmondja a tutit.
Kritikánk az új lemezről itt.
