Sickratman: A nagy Én

  • - kyt -
  • 2013. március 2.

Zene

Magyarországon tulajdonképpen nem nagyon van igazi nem náci protestzene - habár a jó zene önmagában is protest az uniformizáltsággal, a színtelenséggel szemben. Szóval, nem nagyon írnak szórakoztató, mégis kemény és aktuális protestszövegeket. Persze a Sickratman-szövegek sem egészen ilyenek, legalábbis a hagyományos értelemben nem.

Amit ír, az esetenként totális szembefordulás mindenféle közbeszéddel és bevett kulturális mércével, máskor a bosszantásig pörgetett irónia, és olyan is van, hogy csupán öröm, játék, szórakozás a jól megtalált rímekkel, szavakkal.


Hat év telt el a Buzi-e vagy? című lemez óta, ennyi időbe azért belefér egy újabb lemeznyi abszurd vagy inkább dadaizmus, korlátok nélküli, fegyelmezetlen szabadság, szemhunyorítós rosszalkodás. A szövegnehéz számokkal csak az a baj, hogy miközben erősen figyelünk a többnyire sebesen továbbfutó mondatokra, vagyis lényegében arra, ami a lemezen a leginkább Sickratman (vagyis Paizs Miklós), a zene egyszerűen kimosódik alóluk, halvány emléket hagyva csak. Pedig nagyrészt jó kis popszámok ezek (Bicskei Titusz, Szántó Gábor, Szabó Viktor szerzeményei), dallamosak, slágeresek, amilyeneket szívesen énekel az ember, de persze magát is kénytelen kiröhögni, ha azt dünnyögi, hogy "úgy lennék a te édes kis bikád". Beleférnének bármilyen jobb könnyűzenei válogatásba, ha nem volna a szövegek egy része az öniróniáig eltúlzottan kúrásközpontú, mint például a Lyuk-lyuk, más részük meg zavarba ejtően személyes, megrázó, mint a Mélypont vagy a Tibi.

Egyszóval a lemez hagyományos, folyamatos hallgatást igényel, és akkor nem maradnak ki a zenei ínyencségek sem (Paizs Miklós a legkülönbözőbb fafúvósokkal finomítja a hangzást), amilyen a Tirpák himnusz vagy a Szerelem (az ismert magyar népdal). Szórakozásképpen pedig ott van még a Don Giovanniból Leporello szellemesen magyarított áriája csembalókísérettel, továbbá egy változat a The Lion Sleeps Tonight című, a hatvanas években népszerűvé vált darabra Dórémi címmel.

Interjúnk Sickratman-el itt.

Magánkiadás, 2012


Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.