Amit ír, az esetenként totális szembefordulás mindenféle közbeszéddel és bevett kulturális mércével, máskor a bosszantásig pörgetett irónia, és olyan is van, hogy csupán öröm, játék, szórakozás a jól megtalált rímekkel, szavakkal.
Hat év telt el a Buzi-e vagy? című lemez óta, ennyi időbe azért belefér egy újabb lemeznyi abszurd vagy inkább dadaizmus, korlátok nélküli, fegyelmezetlen szabadság, szemhunyorítós rosszalkodás. A szövegnehéz számokkal csak az a baj, hogy miközben erősen figyelünk a többnyire sebesen továbbfutó mondatokra, vagyis lényegében arra, ami a lemezen a leginkább Sickratman (vagyis Paizs Miklós), a zene egyszerűen kimosódik alóluk, halvány emléket hagyva csak. Pedig nagyrészt jó kis popszámok ezek (Bicskei Titusz, Szántó Gábor, Szabó Viktor szerzeményei), dallamosak, slágeresek, amilyeneket szívesen énekel az ember, de persze magát is kénytelen kiröhögni, ha azt dünnyögi, hogy "úgy lennék a te édes kis bikád". Beleférnének bármilyen jobb könnyűzenei válogatásba, ha nem volna a szövegek egy része az öniróniáig eltúlzottan kúrásközpontú, mint például a Lyuk-lyuk, más részük meg zavarba ejtően személyes, megrázó, mint a Mélypont vagy a Tibi.
Egyszóval a lemez hagyományos, folyamatos hallgatást igényel, és akkor nem maradnak ki a zenei ínyencségek sem (Paizs Miklós a legkülönbözőbb fafúvósokkal finomítja a hangzást), amilyen a Tirpák himnusz vagy a Szerelem (az ismert magyar népdal). Szórakozásképpen pedig ott van még a Don Giovanniból Leporello szellemesen magyarított áriája csembalókísérettel, továbbá egy változat a The Lion Sleeps Tonight című, a hatvanas években népszerűvé vált darabra Dórémi címmel.
Interjúnk Sickratman-el itt.
Magánkiadás, 2012
