Koncert

Sinéad O’Connor

Zene

A „régen minden jobb volt” nem túl igazságos egy olyan előadóval szemben, aki harminc éve volt a csúcson, de Sinéad O’Connor esetében teljesen indokolt, mivel nevének említésére egy kopasz, vadóc lány képe ugrik be, ahogy a Nothing Compares 2U-t énekli érzelmesen. 1990-ben e Prince-dal feldolgozása tette világhírűvé az akkor 24 éves ír énekesnőt, aki erős, karakteres hangjával akkoriban bárkit képes volt levenni a lábáról. Sinéad komoly sikert ért el Am I Not Your Girl? (1992) és Universal Mother (1994) című lemezeivel, de 2000-es évektől kezdve inkább arról gondoskodott, hogy ne a zenéjével foglalkozzunk: magánéleti válságaival, egyházellenességével került a sajtóba, két évvel ezelőtt öngyilkossági kísérletével. Magyarországon legutóbb 2015-ben járt, a kínos fellépés legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor kijelentette, hogy nem fogja elénekelni a Nothing Compares 2U-t.

O’Connor tavaly már azzal került a lapokba, hogy áttért a muszlim hitre, nevet változtatott az új neve: Shuhada’ Davitt. Azóta hi-
d­zsábban lép a színpadra is, de a plakátokra most is azt írják: Sinéad O’Connor.

A négy évvel ezelőtti „katasztrófához” képest jóval kellemesebb volt az énekesnő mostani budapesti fellépése: sokat mosolygott és kiegyensúlyozottabbnak tűnt, de a közönséggel minimálisra szorította a kommunikációt. A színpadon egy kedves énekesnőt láttunk, de a régire alig emlékeztetett: nem volt sem hidegrázás, sem katarzis. Pedig az ikonikus Prince-dalt is el­énekelte, de az a helyzet, hogy Sinéad érces, erőt sugárzó hangja megkopott, és ami régen hasított, az mára fénytelenné vált. Persze a 90-es évek ikonját élőben látni még így is élmény, egy-egy hajlításnál vagy kitartott hangnál kicsit megcsillant valami, de inkább szomorkás élmény volt ez a másfél óra, mint élvezetes.

Akvárium Klub, december 9.

 

Figyelmébe ajánljuk

A tudatlanság hatalma

  • - turcsányi -

A Leidseplein (Leiden tér) Amszterdam kitüntetett helye, valaha ide futott be a leideni út, ma turisták éjjel-nappali gyülekezőhelye, fények és nyüzsgés, a létező világok legjobbika, kábé száz méterre innen lőtték fejbe 2021 nyarán Peter R. de Vriest, az ország egyik vezető bűnügyi újságíróját, aki épp egy híres maffiaper koronatanújának volt a tanácsadója.

A levegőben

Magyarországon elképzelhetetlen a zsigeri gyűlölet, amely a francia rendőröket övezi különféle (elsősorban, de nem kizárólag) szélsőbaloldali eszmék hívei közt.

Úgyszólván páratlan

Mivel itthon a téma jószerivel a futottak még kategóriájába sem tartozik, megemlítenénk, hogy jövő vasárnap rendezik Romániában az államfőválasztás megismételt első fordulóját. (A második menet, már ha semmi nem jön közbe, május 18-án lesz.)

Elfogytak az ötletek

A miniszterelnök minden évben tiszteletét teszi a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évindító konferenciáján – az idén ezt március 7-én tartották. A szokásos menetrend szerint a kamara elnöke, a gazdasági miniszter és a jegybank elnöke is szólnak a meghívottakhoz – s bár 2021 óta Matolcsy György már nem tűnt fel az emelvényen, Varga Mihály most igen.

Mindenki ellenzékben

Egy évvel az országgyűlési választások előtt a 15 éve kétharmados parlamenti többséggel kormányzó Fidesz kapkod, híres-hírhedt kommunikációja csak követni képes Magyar Péterét. A kormánypárt gyarapodó aljasságaival leginkább a már sokszor legyőzött parlamenti ellenzék foglalkozik.