Ehhez kellett egyrészt a Müpa tónusgazdag akusztikája, másrészt a kraftosabbra vett zenekari megszólalás.
A célkitűzés szimpla, de korrekt: míg Erdész Róbert az eBayen felvásárolt analóg szintiparkjával a klasszikus és jól ismert űrrockmiliőt festi fel, Bogdán Csaba a mába horgonyozza az előadást. Az ő játékán és gitárhangzásán érződött leginkább az időközben elreppent három évtized: amikor színpadra lépett a Marsbéli krónikák szvit utolsó felvonásában, rögtön kisült a kezében a villanygitár. Nem úgy Gerendás Péterében, aki akusztikus hangszerével a Duót – Kollár Attila és az 1998-ban elhunyt Cziglán István gitár-fuvola duettjét – színesítette latinos pengetésével. Gerendás a népes vendégsereg legnevesebb képviselőjeként tette tiszteletét, rajta kívül főleg a régi Solaris-felállások figurái ugrottak be pár számra: Seres Attila, Raus Ferenc, felvételről Czigi, majd Tóth Vilmos. Habár Erdész azt ígérte, kevesebb lesz a számok közti sztorizgatás, mint a tavalyi esten, így is családias hangulatra cserélték a tűpontos dramaturgiai ívet. Jó történetek, M. Kecskés András elvont pantomim-előadása, folyvást megakasztott dalmenet, és persze a legfülbemászóbb instrumentális zene jellemezte a koncertet, amely rajongóktól rajongóknak szólt: az időközben köddé tűnt komoly köny-
nyűzene hívei adták a kiadatlan Solaris-dalokat is betéve fújó fanoknak. Ráérősen, szabadosan, igényesen. S a Krasznai Tündét is felléptető új dal már egyenest a jövő felé mutatott.
Művészetek Palotája, október 26.
