Koncert

Solaris

  • Soós Tamás
  • 2014. november 30.

Zene

Nosztalgiázni és múltat idézni nem ugyanaz. Az előbbi inkább zenegépes krimókba, az utóbbi akár nívós koncerttermekbe is való. Például a Művészetek Palotájába, ahol úgy szólalhat meg egy 30 éves lemezanyag, az akkor progresszív, ma már inkább csak okosan dallamos Marsbéli krónikák, hogy az egy pillanatra se hasson avíttas­nak.

Ehhez kellett egyrészt a Müpa tónusgazdag akusztikája, másrészt a kraftosabbra vett zenekari megszólalás.

A célkitűzés szimpla, de korrekt: míg Erdész Róbert az eBayen felvásárolt analóg szintiparkjával a klasszikus és jól ismert űrrockmiliőt ­festi fel, Bogdán Csaba a mába horgonyozza az előadást. Az ő játékán és gitárhangzásán érződött leginkább az időközben elreppent három évtized: amikor színpadra lépett a Marsbéli krónikák szvit utolsó felvonásában, rögtön kisült a kezében a villanygitár. Nem úgy Gerendás Péterében, aki akusztikus hangszerével a Duót – Kollár Attila és az 1998-ban elhunyt Cziglán István gitár-fuvola duettjét – színesítette latinos pengetésével. Gerendás a népes vendégsereg legnevesebb képviselőjeként tette tiszteletét, rajta kívül főleg a régi Solaris-felállások figurái ugrottak be pár számra: Seres Attila, Raus Ferenc, felvételről Czigi, majd Tóth Vilmos. Habár Erdész azt ígérte, kevesebb lesz a számok közti sztorizgatás, mint a tavalyi esten, így is családias hangulatra cserélték a tűpontos dramaturgiai ívet. Jó történetek, M. Kecskés András elvont pantomim-előadása, folyvást megakasztott dalmenet, és persze a legfülbemászóbb instrumentális zene jellemezte a koncertet, amely rajongóktól rajongóknak szólt: az időközben köddé tűnt komoly köny-
­nyű­zene hívei adták a kiadatlan Solaris-dalokat is betéve fújó fanoknak. Ráérősen, szabadosan, igényesen. S a Krasznai Tündét is felléptető új dal már egyenest a jövő felé mutatott.

Művészetek Palotája, október 26.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.