Lemez

Borogyin: Igor herceg

Zene

„Szeretném befejezni az operámat, de nem akarok túlságosan belebonyolódni” – fogalmazott pár évvel oly korai halála előtt Alekszandr Borogyin, ám ez a szerény vágya nem teljesülhetett.

Persze korántsem teljesen indokolatlan a kérdés, hogy vajon akkor is ilyen izgalmasnak találnánk-e az Igor herceget, ha a „vasárnapi zeneszerzőnek” sikerül befejeznie egyetlen operáját? Nem így történt, s azóta az Igor nem csupán nagy orosz nemzeti operává magasztosult, de többértelműsége révén – hasonlóan a szintén befejezetlen Borisz Godunovhoz és Hovanscsinához – a rendezői operaszínház számára is kitüntetett alkotás. A New York-i Metropolitan Operába szűk száz év elteltével visszatérő Igor herceg a márciusi világközvetítésben, s most immár DVD-n is Dmitrij Csernyakov rendezésével hódít. Nacionalista hevület, otthon erőszak és idegenben vereség, majd a vereség feldolgozása és az újrakezdés realista pátosza – ezt a pályát futja be a mű és Csernyakov kongeniális rendezése, amelyből legfeljebb a vetítések nyögvenyelős pillanatait lehetne okkal elhagyni. Egyebekben amit látunk, az remek, a Poloveci táncok (és egyéb látomások) színhelyéül szolgáló színpadi pipacsmező pedig egyenesen szemkápráztató; a díszlet ugyancsak Csernyakov fantáziáját dicséri. Látni és hallani is jó a címszereplőt, Ildar Abdrazakovot, aki minden külön erőfeszítés nélkül, mondhatni helyből nagyszabású alaknak tetszik, s hangban is épp ily uralkodói jelenség. Az ufai basszus körül mindenki a helyén van a szláv szereplőgárdából, melyből Okszana Dyka alkatában is nemes fejedelemasszonyát, valamint Mihail Petrenko érzékletesen megrajzolt, visszataszítóan ismerős Galickij hercegét külön is indokolt kiemelnünk. A vezénylő Gianandrea Noseda figyelmes operakarmesternek sejthető, s vitán felül komoly affinitást tanúsít Borogyin (meg Glazunov, Rimszkij-Korszakov, sőt Pável Szmelkov) műve iránt.

Deutsche Grammophon, 2014, 2 DVD

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.