Talán el sem olvasom Peter S. Beagle híres regényét, ha nem ért volna az a szerencse, hogy a Cluny Múzeum páratlan középkori gyűjteményében láthattam A hölgy egyszarvúval lenyűgöző kárpitsorozatát. A regény 1968-ban jelent meg Amerikában, 1982-ben rajzfilm készült belőle, és úgy tudni, küszöbönáll a játékfilmváltozat is. A mozi e kitüntetett érdeklődése teljesen érthető, ha tekintetbe veszszük, hogy Az utolsó egyszarvú nem mese, hanem fantasy. Ez esetben ez azt jelenti, hogy mitológiai, klasszikus népmesei és középkori legendaelemek elegyes felhasználásával, irodalmi minták (Alice Csodaországban, A Gyűrűk Ura, Végtelen történet) ismeretében készült. Nyelve erősen stilizált, poétikus, néha meghökkentően szép, néha szépelgő. És túlságosan kiszámítható. A költői eszközök közül szinte csak a hasonlatot ismeri, jó esetben metaforává sűrítve. Annyi van belőlük, hogy kiölik egymás hatását. ("Molly arca úgy zárult be előtte, mint egy várkastély..."; "Komor arca hirtelen olyan lett, mint egy kiéhezett, ugrásra kész csapda." 191.) Még ennél is rosszabb, amikor a körülményes, cikornyás megfogalmazás hivatott érzékeltetni, hogy térdre, profán halandó, ez itten egy emelkedett, lírai szöveg ("A varázslót majdnem cserbenhagyta az arca, de elkapta, és lassan elmosolyodott, mintha vassá merevedett volna a szája. Még idejében rendes formájúra húzta, de a mosolya vas mosoly volt." 53. "A mély, titkos tenger lassan visszakúszott Amalthea úrnő szemébe és megtöltötte, míg ismét olyan ősöreg, megismerhetetlen és leírhatatlan lett, mint maga a tenger." 165.) Ez nekem már nem is lila, hanem "mélylila", ahogy a regényben mondják. Lehetne gyanús, de a hiba nem a fordításban van. Ormai Rita érzékenyen és hűen magyarított, sőt lektora is volt a kötetnek a versbetéteket fordító Tótfalusi István személyében. Már e kiadói gondosság tiszteletet érdemel, de az egyenesen csodaszámba megy, hogy utószó is van, amelyben Komáromi Gabriella tudományos igénnyel vezeti be az olvasót Beagle világába. Ha más nem, hát ez az utószó elvenné a bátorságomat attól, hogy leszóljam a regényt. De eszemben sincs leszólni. Van ugyanis egy fölöttébb kedvemre való szólama (amit Komáromi figyelemre sem méltat, s ez újra csak arra int, milyen eltérő olvasói és olvasatai lehetnek egy regénynek). Beagle jó humorérzékkel van megáldva, amit nagyszerűen kamatoztat, amikor saját műfajának konvencióit figurázza ki. Legszebb példája ennek a korhely, schlemil Schendrick varázsló (aki persze Merlin modern, deheroizált alak-jára vezethető vissza) meg Cully kapitány a szegénylegényeivel, akik Robin Hood legendájáról rántják le a leplet.
Ciceró, 2004, 280 oldal, 2200 Ft. Fordította: Ormai Rita. A verseket fordította: Tótfalusi István. Utószó: Komáromi Gabriella
