Lemez
Tehát. Ebben az együttműködésben Lovász Irén német kiadója, az Erdenklang is érdekelt volt, hiszen pontosan tudta: e műfajban utaztatni kell a produkciókat, különben nem nagyon élnek meg a piacon. Ismerte a Makám együttest, és majdnem ráharapott; mindenesetre kérte, készítsenek pár demonstrációs számot. E felvételek azonban kevésbé tetszettek neki, így kiadóként visszakozott, s ennek hozadékaként meghiúsultak az általa menedzselt nyári fellépések is.
Aztán egy jó évig csend volt. Majd ´98 tavaszán varsói meghívást kapott Lovász Irén, és vele tartott a Makám is; két koncertjük visszhangja jelezte először, hogy mégsem szabad feladniuk. Legközelebb a Fővárosi Művelődési Házban léptek fel, ahol Lovász karácsonyi koncertet adott: egy szakrális blokkot az AT és egy profánt a Makám kíséretében. Ekkor került újra szóba, hogy milyen jó lenne lemezen...
Júliusban a Világzenei Vándorfesztiválon már egy átgondolt, stúdió közeli anyagot hallhattam tőlük. Megjárták vele a WOMUFE-t, Romániát, "pusztaszert és Szolnokot, majd augusztus végén (a Makám-főnök) Krulik Zoltán jelezte: egy hónap múlva lemezfelvétel. Lovász Irén ekkor tudta meg, hogy Bognár Szilviával osztozkodik a dalokon. Meglepődött
kissé,
hogy úgy mondjam. Miként magam sem értettem.
Krulik Zoltán szerint azonban teljesen nyilvánvaló a sztori. Egyrészt neki arra utalt az Irén, hogy legfeljebb három-négy számot fog engedélyezni a kiadója, másrészt ő a kezdettől két énekesnőben gondolkodott. Előbb Szalóki Ági neve merült fel, csak a felvétel idején Amerikában turnézott. Eszerint szerződött a Fonó Recordsszal, amelytől szabad kezet kapott. Későn szólt az Irénnek, valóban, de rengeteg munkát adtak e dalok, a sérelmekre nem futotta az idejéből.
Világos, majdnem. S ha Lovász Irénnek valóban csak három-négy számot engedélyez a kiadója, e sérelmeket a kutya sem forszírozza. Csakhogy "bekavart" az Erdenklang - tudniillik amint megkapta a júliusi koncertfelvételeket, hozzájárult, hogy Lovász Irén tetőtől talpig, az összes dalt elénekelje. Más kérdés, hogy szeptember második felében, amikor kijutott az anyag, már be volt lőve a stúdió és Bognár Szilvia.
Szép kis kavar. És az benne a legkínosabb, hogy még csak nem is a "pénzről" szól. Ilyenkor szokás úgy simítani el, hogy "kommunikációs zavar". Amin viszont a Fonó Records is elgondolkodhatna kicsit, úgy tanulságilag. Mert a Fonóban, szeptemberig, nem lehetett Bognár Szilviáról hallani. Hanem azt lehetett, hogy Lovász Irénre hegyez a marketing. Hát így. Szegény Lovász Irén. És szegény Bognár Szilvia. Megjegyzem, még nem találkoztak. Majd a lemezbemutató koncerten.
Krulik Zoltán
amúgy
teljesen elégedett a lemezével, és nem is oktalanul. Ezzel a tíz számmal újra pörögni kezdhet a zenekara, s még csak kompromisszum sem kellett, úgy fogyasztható. Makám az íze, összetéveszthetetlenül, mégsem telepszik a népdalokra; mögötte van az Ázsiába mutató Kodály-idézet, sőt már-már úgy hallani, ezekben a (zömmel) moldvai dalokban eresztettek gyökeret a repetitív emlékek is. Mindössze két gondom van. Külön-külön jobban kedvelem a számokat, mint együtt - számon kérnék egy kis változatosságot, annyit csupán, hogy az "egységes" ne "egyhangúnak" tűnjék. És kevésbé tartom szerencsésnek, hogy felváltva két énekesnő hallható. Nem a belátható "promocionális" zavar miatt, azért a Fonó feje fájjon. Hanem mert az a benyomásom, hogy csiki-csuki, abból, amit az egyik hang ad, elvesz a másik. Sarkítva: "kijátsszák" egymást - s így mindkettőjük hatásfoka csökken. Hozzám közelebb áll Lovász Irén gyöngéd, puha hangja, de örömest elidőznék én Bognár Szilviával is e skanzenben; mondom, csak hármasban ne kelljen.
Marton László Távolodó
Fonó Records, 1999
