Színház - Kortársunk, Harpagon - Moliére: A fösvény

  • Csáki Judit
  • 2011. október 6.

Zene

Amikor vége az előadásnak, egy hangszóróból kedvesen megkérnek bennünket, hogy ne vigyük haza emlékül a kellékpénzt. Innen visszagondolva ez a kérés szerves része a Nemzetiben bemutatott A fösvény című előadásnak. A kellékpénzt nem visszük haza, szépen összeszedegetjük, és otthagyjuk a széken. Holnap is lesz előadás.

Amikor vége az előadásnak, egy hangszóróból kedvesen megkérnek bennünket, hogy ne vigyük haza emlékül a kellékpénzt. Innen visszagondolva ez a kérés szerves része a Nemzetiben bemutatott A fösvény című előadásnak. A kellékpénzt nem visszük haza, szépen összeszedegetjük, és otthagyjuk a széken. Holnap is lesz előadás.

Moliére "egytulajdonságú" vígjátékai nagyjából ugyanarra a rugóra járnak: a centrumban az "egytulajdonságot" viselő főhős, körülötte rendszerint két gyermeke és azok szerelmei, még néhány szolga és egyéb mellékszereplő, a cél pedig mindig ugyanaz: ennek a bizonyos "egytulajdonságnak" a megleckéztetése, kifigurázása. A fösvény Harpagonja például szinte köznév lett az idők folyamán; nem egyszer démonikus, gigantikus, monumentális megtestesítője a zsugoriság élet- és emberellenes erejének. A torzság, gonoszság maga.

Nos, Rába Roland rendezésében és Blaskó Péter alakításában semmi démonikus vagy gigantikus nincsen. Blaskó Harpagonja valóságosan és nem démonikusan betege saját zsugoriságának, pénzféltését nem rajzolja el sem a színészi játék, sem a rendezés. Sokkal inkább a többieket - és ebből a szempontból keményen ellentmond a rendezés a hagyományoknak, amelyek szerint épp Harpagon alakja és pénzimádata monumentális, míg a többiek reálisak, már amennyire... Itt azonban pusztán arról van szó, hogy a pénz az a szűrő, amelyen keresztül eljut Harpagonhoz a világ - és ő bohó együgyűségében semmit nem tesz, hogy ezt az elementáris szenvedélyét akár csak parányit leplezze. Nincs agyonhúzva Illyés Gyula fordítása - nem is kell, mert nem terheli aktualizáló rendezői prekoncepció.

Könnyed és elegáns színház van a Nemzeti kamaratermében; csöppnyit eltartott, parányit reflektált színjátszás - amely épp ebben a csöppnyiségben, parányiságban viszont hibátlanul következetes. Mindjárt a nyitó szerelmi jelenetben, egy intenzív ölelkezésben föltárul a szerelem előtörténete, amikor is Valére hősleg megmentette a tenger habjaiban fuldokló Élise életét: cuppogás, sirályvijjogás, hullámverés, gluglu és hörgés. Mátyássy Bence és Gerlits Réka aztán mindvégig tartja is ezt a kettős játékot; soványra írt, leginkább illusztratív figurájuk így telik ki humorral és öniróniával. A másik szerelmespárból Cléante nemcsak a lángoló szenvedélyt, hanem a lángoló lázadást sem feledi egyetlen pillanatra sem: Makranczi Zalán megnyújtott léptei, a játék teréhez mérten fölfokozott gesztusai, rendíthetetlen komorsága a küldetéses ifjú mosolyogtató elrajzolását adják. Szerelme, Mariane, akit ugyebár az apja, Harpagon magának szemelt ki, rejtelmes mosollyal nyugtázza ezt is, azt is: Radnay Csilla mosolyának pedig ezernyi rétege van.

László Attila kettős játéka az önérzetes és kiszolgáltatott kocsis-szakács szerepében csakúgy remek, mint a Moliére-kort egyedül megidéző Allonge-parókás szolgában Seress Dániel fapados pénzbölcsességei - mindketten a szánkból veszik ki a szót.

És akkor itt van Harpagon, akibe Blaskó Péter egyszerűen (egyszerűen?) belebújik, és hihetetlenül gyors, bár kétségtelenül egyirányú észjárással e család fölébe emeli. Amikor a lányával vitázik, annak tisztelettudó pukedlizésére megannyi viszontpukedlival felel, miközben a leckéztetésben és korholásban meg nem bicsaklik egyetlen pillanatra sem. Bárkivel ütközik is össze a Menczel Róbert tervezte, szinte üres, ám a kevés eszközzel annál találékonyabban működtetett térben, azonnal előveszi az éppen odaillő pénztirádát, és tenyeres-talpas őszinteséggel küzd-harcol és szenved. Nem nagy formátumú, hanem szimplán méretes, arányos alak, akiben tökéletes harmóniában leledzik a pénzimádat, a pénzféltés és a szüntelen szorongás. Blaskó pazar és pazarlóan gazdag alakítása magához szervezi és rántja is magával az előadás egészét, és ez a legtöbb, ami e Moliére-opusszal megtehető. Játékának ereje és svungja a legapróbb epizódszerepben is visszatükröződik - itt finom és komplex összjáték zajlik.

Rába Roland rendezőként leginkább talán erre, a színészek harmóniájára koncentrál: mindenkinek jó a szerepe, és mindenki jó a szerepében. Törőcsik Mari Frosine-ja mórikálással, clownos bolondozással, hitegetéssel és hízelgéssel még az amúgy igen okos Harpagont is leiskolázza. Fuvolázva, illegetve csalogatja egyre beljebb a gyanakvó férfit az önáltatás dzsungelébe, Blaskó Harpagonjának még a tartása és mozgása is megváltozik; majd amikor Frosine hirtelen váltással ejtett, száraz hangon kér tőle némi pénzt, a férfi persze rögvest magához tér, és nem ad. Ugyancsak nagyszerű, ahogy Sinkó László mint öregedő vőlegényjelölt bottal betipeg a színre, szeme sarkában az önirónia huncutsága; aztán mint családját föllelő apa, délcegen és nagyvonalúan, pénz nem számít alapon elrendezi az összes konfliktust.

Ez a végső fordulat, melynek során kiderül, hogy testvérpár testvérpárt szeret, és mindenki boldog családra lel, már a Shakespeare-től gátlástalanul tolvajló Moliére-t mutatja (igaz, Shakespeare is onnan vette javait, ahol találta őket, például Plautustól). A Tévedések vígjátékából ideemelt meg- és feloldás végképp komédiai, könnyed és mosolygós-játékos intonációjában Harpagon mellékszereplővé válik, de nem Blaskó Péter lenne, ha némán, egy-egy gesztussal is ne tudná intenzív jelenlétét és szenvedését főszereplővé tenni. Meglett az "ellopott" pénz, és nem számít semmi más.

Paradox illusztrációja az előadás a közismert tételnek, miszerint a pénz nem boldogít.

Nemzeti Színház, október 1.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.