Kód-dekód: tudjuk, mit gondoljunk, amikor a Kamra egyik oldalajtaján belép Mészáros Béla és a férfiruhába öltözött Jordán Adél, és bejelentik, hogy Calderón Az élet álom című darabját fogjuk látni. Itt és most együtt fogunk elgondolkodni életről és álomról, játszók és nézők.
A játéktéren mintha terepasztalok - de csak jókora pokrócok vannak, ez itt a barlang maga, a hegygyomor; az egyik pokróchegy alatt éppen elfér Segismundo, a rabláncon tartott herceg, a falon pedig egy föl-le csapható széles polc, pont, mint az állatkertben a majmoknál. Már mindent tudunk arról, hogyan tartják Segismundót, aki hamarosan maga is szenvedélyesen számol be a legfőbb hiányról, a szabadságról; nagyon is artikuláltan fejezi ki magát, Clotaldo, a tanítója jó munkát végzett, ennek a fiatalembernek vannak fogalmai. Tudja például, mi az álom. Csak azt nem tudja, mikor álmodik. Mi sem.
A Kamra játéktere egyszerre tágas és szűkös; ajtók nyílnak és csukódnak, tombol az eklektika, van diszkógömb, öblös műanyag fotel, parányi terepasztalkellékek, kis ólomkatonák, hosszú gázgyújtók kard gyanánt, és még mobiltelefon is. Kovács Dániel rendező felel a díszletért is. Benedek Mari jelmezei hasonlóképp eklektikusak, vannak maszkok és terepmintás hálóköntös, a barokk is ideidézve: konkrétan Velázquez udvarhölgyruháját viselik a színésznők, és Segismundo piros tréningnadrágját királykorában arany pantalló váltja - de apja, Basilio jól megvan a barna kordnadrágban királyként is.
Ötletből rengeteg van - így volt ez már Kovács Dániel nyári Goldoni-rendezésében is, csak ott sok színészi csillagszórózásnak kellett takarnia a rendezés szétfutó karakterét. Most az ötletek is összetartanak: fontos dologról beszélünk ugyanis.
Az álom-valóság viaskodás nemcsak Segismundo privilégiuma - szinte mindenkinek van elszámolnivalója e téren. Basilio, a "jó király" egy álomszerű jóslat miatt tartja állati sorban a gyerekét, Astolfo moszkvai herceg egy álomkarrier érdekében hagyja el szerelmét, Clotaldo, a tanító álomszerű véletlen folytán botlik bele saját gyerekébe. Estrella pedig ébren álmodva sodródik egy nem túl happy happy ending felé.
Az már más kérdés, hogy mi az élet: az álom vagy a valóság. Az előadás nem "szavaz" ebben az ügyben, a rendezés még egy halovány is-isről sem árulkodik, mert az életnél, álomnál erősebben fókuszál arra, hogy mik az ember lehetőségei bármelyik esetben. Mit tehet meg? Megteheti-e, amit megtehet?
A megtehetés szabadsága, ráadásul morális, és nem egzisztenciális szabadsága - elsősorban erről szól az előadás. És persze hogy a Katona József Színház megint valami rettenetesen súlyos, jelen idejű kérdésben hallatja színházi szavát - a cunamiszerű kommercializálódás kellős közepén, látszólag rendíthetetlenül. Segismundo első álomszerű ébrenléte idején az értetlenség és idegenség a kegyetlen ösztönöknek enged szabad áradást - miközben érzékenyen megmutatja az ismeretlennel való találkozás egyéb aspektusait is: a hevesen támadó szexualitást, az infantilisnak tűnő viccelődést, csiklandozást, a barlangsötétben ismeretlen emberi reflexeket. A lecke kemény, az ébredés keserves - és Segismundo tanulékony. "Rettenetes a kísértés a jóra" - mondhatnánk Brechttel, a második ébrenlétre gondolva, de Kovács Dániel rendezése ennél rezignáltabb és szkeptikusabb - nincsenek illúzióink. Amikor Segismundo jó király, akkor is elsősorban király akar lenni; akár álom, akár valóság, a másik, elnyomott életből végleg szabadulni akar.
A színészeknek nincs könnyű dolguk: Mester Yvonne fordításából a rendező és dramaturgja, Várady Zsuzsa készítette el az előadás szövegét, amely kissé göcsörtösen elegyíti a verses emelkedettséget a köznapi modernséggel; kicsit sem akar szép lenni, de olykor mégis az. Keresztes Tamás Segismundója kompakt sokszínűség, virtuóz ellentmondáshalmaz - a színész rohamszerűen lábol át a figura fordulékony életén, jelentős alakítása a kulcsa a dráma új dimenzióinak.
Mellette statikusabb alakok sokasága, mintha egy Velázquez-tablót szemlélnénk: Basilio, az apa Lengyel Ferenc alakításában kétkedő, lelkifurdalt, nem is annyira jó király; Clotaldo, a tanító Elek Ferenc játékában ugyancsak ellentmondásokkal és belső gyötrődésekkel terhelt.
Astolfo, a moszkvai herceg jogosnak vélt jussáért jön: Takátsy Péter simulékony karrieristája nem titkolja, milyen uralkodó lenne, ha megkaparintaná a trónt. Mészáros Béla Clarín hálás - mert színesen gyarló és botladozó - szerepében remekel: ő az egyetlen, aki hangot talál Segismundóval. Jordán Adél Rosaurája a hűtlen herceg után verekszi át magát álruhán és csapdákon - nem éri meg, és ezt ő is tudja. Estrella Pelsőczy Réka szellemesen száraz játékában végül királyné lesz Segismundo oldalán - újabb állomás a boldogtalanságok sorozatában.
Yonderboi zenéje festi alá a történetet, amelyben az alakok a rossz és jó dilemmáiban vergődnek. Megtehető-e, ami megtehető? Nincsenek illúzióink: a morális válasz mostanság kevéssé attraktív. Megteszik, amit megtehetnek.
Katona József Színház, Kamra, január 30.
