Zene

Gyermekbetegségek - Harry Collins - Trevor Pinch: Dr. Gólem - útmutató az orvostudományhoz

A két brit szerzőt láthatóan közös szenvedélyek kötik össze: mélyen foglalkoztatja őket a tudomány és az őt körülölelő társadalmi környezet tudásszociológiai vizsgálata, eredményeiket pedig szeretik megosztani az olvasóközönséggel is. Első közös, még 1993-ban íródott művük a tudománnyal, a következő pedig a technikával kapcsolatos ismereteinket kutatta, korántsem tudományelméleti,inkább praktikus, mondhatni szociológiai megfontolásból. (Az még külön érdekesség, hogy Pinch mindeközben komoly tanulmányokat szentelt dr. Robert Moog munkásságának és az analóg Moog-szintetizátor hatástörténetének).

Posztödipusz - Igor Stiks: Illés próféta széke

Szarajevó ostromáról, mely a világtörténelem leghosszabb városostroma volt, és a koncentrációs táborokkal, százezernyi civil halálával, milliók menekülésével járó balkáni háborúról Bosznia-Hercegovinában formailag egészen rendkívüli irodalmi művek születtek. A mai boszniai írók gyakran magát a nyers háborús tapasztalatot igyekeznek fragmentárisan bár, de megformálni, tanúságtévő igénnyel, avagy a mikrorealista, a szenzuális tapasztalatra építő, "érzékeny" próza útját választva. Gyakran áttörik a műfaji határokat, vers, próza és publicisztika érdekes kombinációival kísérleteznek, és az abszurd, a fekete humor, a groteszk, a szétmarcangolt, "piszkos" tragikum esztétikai minőségeit hozzák ki a veszedelmes élet-halál anyagból.
  • Radics Viktória
  • 2008. február 28.

Hazatérés - Sigur Rós: Heima (DVD)

Lassan eljutunk addig a pontig, amikor Izlandot már nem erős és újító zenei exportőrként tartjuk számon, hanem igazi popkulturális nagyhatalomként, amely rendszeresen autentikus és karizmatikus egyéniségekkel dobja fel a beszürkülésre és önmaga ismétlésére hajlamos angolszász zenei kultúrát. Azt már Björk óta tudjuk, hogy az izlandi gejzírek és a hópáncél valószínűtlen fehérsége rejt magában valami egészen bizarr, melankolikus, ártatlan levegőt, amely bájosan súlyos és egytől egyig izgalmas előadókat fúj a kontinens és a szélesebb elismertség felé.
  • Hó Márton
  • 2008. február 21.

Elő a sötétből - Hot Chip: Made In The Dark (lemez)

A Hot Chip kétségtelenül eme évtized egyik legnagyobb durranása a könnyűnek is nevezett zenében: adott öt tehetséges fiatalember, akik már bő fél évtizede úgy játszadoznak hallgatóságukkal, mint macska az egérrel. A zenekar tulajdonképpeni magja Joe Goddard és Alexis Taylor, a két multiinstrumentalista zeneprogramozó és énekes - hozzájuk csatlakozott utóbb Owen Clark, Felix Martin és Al Doyle, szintén zenészek.
  • - minek -
  • 2008. február 21.

Odafenn, a magas égben - Marc Forster: Papírsárkányok (film)

Mivel a sárkányeregetés eleddig mostohán állt a sportok között, és nem kapott méltó filmes feldolgozást, a jelen mű rendezője régi adósságot törleszt, amikor az akciófilmek dinamizmusával láttatja a magasban ádáz küzdelmet folytató szárnyasokat. A zsineg másik végén, lent, Kabul porában két afgán kiskamasz, Amir és Haszan hajtja-űzi díjnyertes sárkányát: aligha kétséges, hogy amit látunk, az a gyermekkoruk utolsó boldog pillanata. Mindez persze kiderül a kép aljára kiírt évszámból is: 1978; egy évre vagyunk a szovjet tankoktól, és még annyira sem a privát árulásoktól.
  • - köves -
  • 2008. február 21.

Enni vagy meghalni - Tim Burton: Sweeney Todd - A Fleet street démoni borbélya (film)

A híres rendezőről eddig is lehetett sejteni, hogy valami nem stimmel nála. Szebben a flúgost talán így mondhatnánk: "a hátborzongató mesék hollywoodi mestere". De ami volt, elmúlt: legújabb filmje minden eddigi munkájánál (hogy csak a hason szakirányból szemezzünk: Beetlejuice; Batman; Ollókezű Edward; Karácsonyi lidércnyomás; Az Álmosvölgy legendája vagy akár A halott menyasszony) sötétebb és kegyetlenebb.
  • Iványi Zsófia
  • 2008. február 21.

Névérték - Mike Newell: Szerelem a kolera idején (film)

Ha valahová jó nagy ákombákom betűkkel kipingálják, hogy "mágikus realizmus", ott nem árt résen lenni. Dehogy mondanék én olyat, hogy rögtön keressék a kijáratot, csak legyenek nagyon észen. Vagy épp ellenkezőleg, hagyják magukat lépre csalni. Hisz magunkat kicsinyt megerőltetve el bírjuk képzelni, hogy valahol a mágia a realitás, de sokkal könnyebb a helyzetünk, ha nem is áltatjuk magunkat effélékkel, s már az elején beismerjük, hogy ami bárhol realitásnak tűnik, merő mágia. Folytathatom: kamu, átverés, végül is: giccs. Ne akarjunk rögtön nekimenni Márqueznak, voltaképpen nem is a mi dolgunk, hiszen a filmkészítők nagy számosságú csoportozata nem restellt a sor elejére tolakodni, amikor a mágikus realizmust osztották.
  • - ts -
  • 2008. február 21.

Penge - Kleist: Amphitryon(Színház)

Gothár Péter másfél évtized után tért vissza Kaposvárra. Talált ott még ismerőst, bár bizonyára nem azt keresett - rendezni jött. Kleist Amphitryonjából készített mulatságos, nevetséges, tragikus és rezignált előadást. Four in one.
  • Csáki Judit
  • 2008. február 21.

Életművészet - Szirtes János: Budapesti Tél, Prágai Tavasz, Zágrábi Nyár, Mezőszemerei Õsz. Digitális nyomatok(kiállítás)

Szirtes János a kiállítással - a négyszer négy közepes méretű digitális fotóval, akárcsak valamifajta vizuális tartalomjegyzékkel - az elmúlt három-négy évben bemutatott performanszait foglalja össze és dokumentálja. Maguk az események is láthatóak a háttérben, mert persze folyamatosan peregnek a vetítővásznon, az azonosításhoz, az "index" feloldásához azonban roppant idő kell: négy évszak, négy helyszín, négy különböző történet fut el a türelmes szemek előtt - a budapesti télben, a prágai tavaszban, a zágrábi nyárban és a mezőszemerei őszben lejátszódott eventSzirtes egyszereplős, dramaturgiailag hallatlan pontosan megszerkesztett akciói, melyek egyszerre adnak időt a legvégletesebb személyesség és a leghűvösebb tárgyiasság-tárgyilagosság megjelenítéséhez.
  • Hajdu István
  • 2008. február 21.

Csak nyűg és baj - Földes György: Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956-1989(könyv)

A romániai falurombolás elleni 1988-as budapesti tüntetés a magyarországi rendszerváltás meghatározó eseménye volt: a rendszert bíráló tömérdek írás, cikk után az ellenzék bizonyítani tudta, hogy képes tömegeket maga mellé állítani és az utcára vinni, és egy látszólag nem belpolitikai ügyre való hivatkozással (a nemzeti kérdéssel szembeni érzéketlenséget, az emberi jogok semmibe vételét kifogásolva) megkérdőjelezte az egész rendszer legitimitását. Jól látja és láttatja tehát Földes György, hogy a Kádár-rendszer 33 éves történetének egyik vezérfonala - közvetve a bukás előidézője - a magyar-román viszony alakulása volt. (A másik csődfaktor az eladósodás, melynek politikatörténetét néhány éve szintén a szerző dolgozta fel.)
  • M. László Ferenc
  • 2008. február 21.

A fekete fa - Agota Kristof: Mindegy. Novellák és színművek(könyv)

A magyar származású svájci írónő korai elbeszéléseit és drámáit tartalmazó kötet mind tematikájában, mind hangvételében a világsikert aratott Trilógiájának előzményeként olvasandó. Abban a huszadik század furfangos és bonyolult regényszövéseihez képest is újszerű és (talán nem túlzás) zseniális szerkezeti találmánnyal képes három regényen keresztül lebegtetni, hogy a főhős (Lucas és Claus) egyedül vagy ketten van/vannak.
  • Sántha József
  • 2008. február 21.