A Hot Chip kétségtelenül eme évtized egyik legnagyobb durranása a könnyűnek is nevezett zenében: adott öt tehetséges fiatalember, akik már bő fél évtizede úgy játszadoznak hallgatóságukkal, mint macska az egérrel. A zenekar tulajdonképpeni magja Joe Goddard és Alexis Taylor, a két multiinstrumentalista zeneprogramozó és énekes - hozzájuk csatlakozott utóbb Owen Clark, Felix Martin és Al Doyle, szintén zenészek. 2004-ben jelent meg első, jelentékeny feltűnést keltő albumuk, a Comin On Strong, hogy két évre rá a másodikkal (The Warning) rögvest meghódítsák a közönséget, a kritikát és a szakmabelieket, akik előszeretettel remixeltetik velük saját munkáikat. A Hot Chip titka, hogy szinte tökéletes dalokat írnak, és ezek hatásosan is szólalnak meg a Goddard-Taylor kettős érzékeny, szinte androgün hangján, amellyel emóció és energia egyszerre tolmácsolható. Az csak magától értetődő, hogy ehhez megfelelően igényes és szellemes hangkulissza is készül: az elektronikus és akusztikus elemeket megfelelő aránnyal magába olvasztó elektro/diszkó/punk/funk/stb. keveréknek kevesen tudnak ellenállni, ráadásul a széles kínálatból szinte mindenki találhat magának valót. Tavaly remek ízlésüket sikerült csillogtatni egy egészen kiváló DJ-Kicks mixalbummal (melyen azért ott figyelt a My Piano című orbitális szerzemény), s most máris itt a harmadik album, amely minden elődjétől különbözik, s mely alighanem minden eddiginél nagyobb sikert hoz a kvintettnek.
Míg a Warning számai viszonylag egyértelműek abból a szempontból, hogy végül azt adják, amit már az elején ígérnek - lendületes, szellemesen megkreált elektroid -, a Made In The Dark trekkjein mintha játszanának velünk az alkotók. A már maxin is megjelent Shake A Fist vagy a megtévesztő című Don't Dance például (látszólag) vagy háromszor vált irányt, s mégsem veszít a lendületből. Azután akadnak itt olyan darabok is, melyek felismerhetően utalnak a jelentős elődökre - például a Ready For The Floor a maga napfényesebb, míg a Bendable Poseable a maga nyugtalanító, robotdiszkós modorában idézi fel az egykori Talking Headset. Örvendetes, hogy nem szégyellik a Made In The Dark- vagy a We're Looking For A Lot Of Love-féle érzelmes, majdhogynem folktronika típusú dalokat sem (és akkor még nem beszéltünk a különösen agyas Wrestlersről), különös tekintettel arra, hogy utánuk szinte szabályos ritmusban illesztenek újabb adrenalinpumpáló parketthimnuszokat a programba: a One Pure Thoughtot vagy Hold Ont például az isten is arra teremtette, hogy táncoljanak rájuk. Összességében elmondhatjuk, hogy bár a Made In The Dark talán nem fog oly automatikusan bőr alá szívódni, mint az előző Hot Chip-album, cserébe szinte minden újrahallgatás tartogat majd néhány fel nem fedezett zenei csapdát és élvezetes meglepetést.
EMI, 2008
