Posztödipusz - Igor Stiks: Illés próféta széke

  • Radics Viktória
  • 2008. február 28.

Zene

Szarajevó ostromáról, mely a világtörténelem leghosszabb városostroma volt, és a koncentrációs táborokkal, százezernyi civil halálával, milliók menekülésével járó balkáni háborúról Bosznia-Hercegovinában formailag egészen rendkívüli irodalmi művek születtek. A mai boszniai írók gyakran magát a nyers háborús tapasztalatot igyekeznek fragmentárisan bár, de megformálni, tanúságtévő igénnyel, avagy a mikrorealista, a szenzuális tapasztalatra építő, "érzékeny" próza útját választva. Gyakran áttörik a műfaji határokat, vers, próza és publicisztika érdekes kombinációival kísérleteznek, és az abszurd, a fekete humor, a groteszk, a szétmarcangolt, "piszkos" tragikum esztétikai minőségeit hozzák ki a veszedelmes élet-halál anyagból.

Szarajevó ostromáról, mely a világtörténelem leghosszabb városostroma volt, és a koncentrációs táborokkal, százezernyi civil halálával, milliók menekülésével járó balkáni háborúról Bosznia-Hercegovinában formailag egészen rendkívüli irodalmi művek születtek. A mai boszniai írók gyakran magát a nyers háborús tapasztalatot igyekeznek fragmentárisan bár, de megformálni, tanúságtévő igénnyel, avagy a mikrorealista, a szenzuális tapasztalatra építő, "érzékeny" próza útját választva. Gyakran áttörik a műfaji határokat, vers, próza és publicisztika érdekes kombinációival kísérleteznek, és az abszurd, a fekete humor, a groteszk, a szétmarcangolt, "piszkos" tragikum esztétikai minőségeit hozzák ki a veszedelmes élet-halál anyagból.

Igor Stiks is boszniai, Szarajevóban született 1977-ben, és a háború legelején, 1992 tavaszán menekült át Horvátországba. Irodalmi pályafutása Zágrábban kezdődött. Már első regényével (Kastély Romagnában, 2000) szép sikereket ért el, ami lehetővé tette, hogy külföldön folytassa tanulmányait. Ma Chicagóban él. Második regénye, az Illés próféta széke tudatosan épülő írói karrierjének fontos állomása. Eredeti címe: Élijahu széke (Zágráb, 2006) - ez pedig a körülmetélés széke a zsidóknál.

Van Stiksnek egy kitűnő esszéje, Becsomagolt kofferekkel a címe, melyben leírja, hogy kamaszkoráig nem is volt tudatában annak, hogy ő "voltaképpen" horvát; szarajlijának, szarajevóinak érezte magát, és a szülei nem terhelték meg etnikai konceptusokkal. Leírja azt is, hogy a kispajtásaival való ártatlan játszadozás közben eléggé felkavarta a tény, hogy ő, muzulmán társaival szemben, nincs körülmetélve. A gyerekkori, majd a háborús trauma hatására kezdte foglalkoztatni a családtörténet, a származás kérdése.

Ez a regény nem hagyja nyugodni az intimitásban, hanem társadalmi dimenzióval ruházza fel az Ödipusz-komplexust. A balkáni háborúban valóban az eredet, a származás kérdése robbant. Igaz, Stiksnél muzulmánokról, csetnikekről, horvátokról szinte szó sem esik - az író

elkerült mindennemű politizálást,

és okosabbnak látta a zsidó szál fölvételét, mert ezáltal visszakanyarodhatott a "gyökerekhez", a második világháborúba. Az ő célja ugyanis nem a boszniai háború ábrázolása, hanem a magyarázata. A bombázások, az ostromgyűrűbe zárt Szarajevó élete csupán a cselekmény hátteréül szolgál. Az Illés próféta széke intellektuális regény; a cseles fabula vérét veszi a háttéreseményeknek. Az olvasót beszippantja a csalafinta bonyodalom, és azon kapja magát, hogy nem a háború, nem a valóság, hanem a főszereplő, Richard Richter szerelmi végzetének mechanizmusa érdekli.

Egy 42-ben született osztrák íróról van szó, aki ötvenévesen megtudja, hogy apja nem náci katona, hanem szarajevói zsidó kommunista volt. Újságíróként el is megy az ostromlott városba, hogy megkeresse. Közben megismerkedik egy fiatal színésznővel, Almával; beleszeret, szerelmük öt napja egész életének legszebb eseménye. Ámde kiderül, hogy a szerelme voltaképpen a féltestvére. A megtalált apa, akit megráz az ötvenéves fiúval való szembesülés, óvatlanságában bombázás áldozatává válik. Richard Richter a vérfertőzés tudata és az apagyilkosság képzete elől, ugyanakkor a szerelmétől is, elmenekül. Nem akarja tönkretenni Almát, nem árulja el neki a "bűnt", nem fedi fel előtte voltaképpeni identitását. Visszatér Bécsbe, megírja vallomását, és agyonlövi magát.

Ez így szimplának tűnik, a latin-amerikai szappanoperák cselekményére hajaz. Csakhogy Stiks fondorlatos regényt írt, regénytechnikai trükkök tucatját veti be a megtalált, árulkodó levéltől a halott után maradt kézirathagyatékig. Az inter- és transztextuális játékok a vérében vannak. Nyilvánvalóak a rájátszások az Oidipusz királyra, az Odüsszeia utolsó fejezetéből sorokat idéz, beleszövi a fabulába Max Frisch Homo Faberjét (a modernizmus Ödipusz-regényét), és többé-kevésbé bújtatottan Danilo Kist is megidézi, akit szintén fél életében fogva tartott az apja figurája. A gyakori metatextuális reflexiókkal megfejelve ez a konstrukció duplafenekű, ízig-vérig posztmodern regényt eredményez.

Miközben a háttér történelmileg pontosan szituált - 1992, Szarajevó -, a fabula kortalan: az oidipuszi történet és a freudi Ödipusz-komplexus variációja. Az olvasó már a regény első negyedében tisztán látja, mire megy ki a játék, a feldúsított szüzsé ennek ellenére izgalmasan pörög. A fabulát számos csavaros mellékszál cifrázza. Feltűnik egy agg szefárd zsidó, a szarajevói zsidók utolsó képviselője, és ő mondja el a regény egyik legfontosabb tanítását: hogy a háború voltaképpen nem etnikumok között zajlik, hanem a Város ellen irányul, az olyan igazi "városvilágok" ellen, "amelyekben a hitek, nemzetek, nyelvek, tónusok, utak úgy keverednek, mint a spilkártyák. (...) Korunk történelméből indulok ki, ami egyenetlen ritmussal, mégis biztosan eltörölte a városvilágokat, a kortárs Bábeleket, a nemzetek menhelyeit, ahol az ostobák is néhány nyelv tudásával születtek, városokat, amelyekből csak a nevek maradtak, ám a lélek, bocsásson meg, hogy ezt az agyoncsócsált szót használom, de nem találok jobbat rá, eltűnt, az emberekkel együtt a sírokban, a menekülttáborokban." Alexandria, Jeruzsálem, Nicosia, Damaszkusz, Aleppó, Bejrút, Isztambul, Szaloniki, Trieszt, Vilna, Königsberg, Varsó, Lemberg, Odessza, CzernowitzÉ - sorolja a zsidó aggastyán, és átkot, "testvérgyilkos fertőzést" emleget. (A könyvben a városnevek fele helytelenül van írva.)

Richard és Alma tiszta, szenvedélyes szerelme a tudatban színeváltozáson esik át, és borzalmas bűnné változik. A testvérszerelem tabu alá esik - miközben a testvérgyilkosság zavartalanul folyik az utcákon, amit a regény társadalomkritikai szála szerint, Európa képviselői voltaképpen jóváhagynak, mivel ők is "tiszta etnikumú és vallású államokról ábrándoznak". "'k a kontinens jövőjének, az etnocentrizmusnak, a vallási gyűlöletnek, a megosztottságnak a hírnökei, a fajtisztaság és a faji, nemzeti és vallási mások demográfiai fenyegetésének kiagyalói, az új európai xenofóbia bajnokai, ők az igazi játékosok a balkáni terepen, s nem mi" - magyarázza Alma a szerelmének.

Stiks ("voltaképpen" logikájú) interpretációja szerint tehát a boszniai háború az európai "homo faber"-ek "rendezésében" ment végbe. Ami azt illeti, a háború után a nemzetközi közösség valóban a háborúval kikényszerített etnikai határokat szentesítette az országban és a fővárosban, ami képtelen posztháborús helyzethez vezetett. A "testvérszerelem", nemzetek, kultúrák közti értelemben, valóban tabu mind a mai napig. "Mintha az embernek ezen a világon nem lenne joga az ilyen szerelemhez... hogy egyszerűen együtt legyünk, mindennek ellenére", írja Alma, aki mindvégig nem ébred rá az incesztusra, és miután a szerelme elhagyta, autószerencsétlenségben hal meg a hazájától távol, tudatlanul és ugyancsak boldogtalanul.

Igor Stiks nagy fába vágta a fejszéjét, tragédiát akart írni, méghozzá az antik tragédiák nyomvonalán. Regénye öt részből áll, prológussal, epilógussal ellátva. Az öreg zsidó jósszerepet játszik benne. A kórus a szarajevói nép. A kézirat "közreadója": hírnök. A szerelmesek ártatlanok, végzetüket "pokoli logika" érleli. Az ambiciózus fiatal író a színtiszta tragikumot szerette volna kihozni a boszniai háború borzalmas anyagából.

A szarajevói háború legjobb költője, Semezdin Mehmedinovic írja egy prózaversében: "Én így gondolkodom: nincsenek sem nagy, sem kis tragédiák.

Tragédiák vannak

Némelyeket, talán, le lehet írni szavakkal. Van tragédia, melyhez minden szív kicsi. Az ilyen tragédia nem fér bele a szívbe." Stiks ellenben beleszorította író hőse szívébe a magánéletén túlmutató, roppant tragédiát. Írói ravaszsággal keresztezte a személyes katasztrófát a Város szerencsétlenségével, a véletlenekből személyes és országos sorsot kovácsolt - mert Richard Richter "országos volt a pusztulásban" -, és ábrázolni kívánta a valódi tudás elviselhetetlenségét és megsemmisítő hatalmát. Szembement a boszniai háborús mészárláshoz való cinikus, ironikus (és "dögevő") viszonyulással.

Az átlátszó vérfertőzéses fabulával valamit nagyon meg akart értetni. Talán azt, hogy az eredethez, származáshoz, fajhoz, etnikai és vallási hovatartozáshoz való engesztelhetetlen ragaszkodás (vagyis a "vér szava"), a rendíthetetlen, "kemény" identitás az európai zsidó-keresztény kultúrában tragédiához vezet. Nemcsak a manipulált és átvert boszniai nemzetek esetében. "Élijahu székének" metaforikus jelentése van: a származással, a fajjal való azonosulás jelenségét és az ettől való borzadályt jelképezi.

Fordította Orcsik Roland. Magvető, 2007, 304 oldal, 2690 Ft

Neked ajánljuk