A Herbert von Karajan fõsége alatt létrehozott felvétel mindahány énekese kiváló: a színészi eszköztárában és mimikájában korlátozott, ám valósággal szoborszerû Fiorenza Cossotto a hûtlen kedvesét elveszejtõ Santuzza szólamában, s a másik megcsalt szerelmes, a gyilkos bohóc, Canio alakítója, Jon Vickers, az örvénybe sodort figurák operatörténeti jelentõségû megszemélyesítõje. S mind a többiek: a hamvas bájú, ifjú Raina Kabaivanska (Nedda), a 60-as évek B kategóriás, ám fényesen üzembiztos tenorja, Gianfranco Cecchele (Turridu), a hátborsóztatóan diabolikus Peter Glossop (Tonio), s még a Neddát férjétõl és truppjától elcsábító parasztlegény, Silvio kurta szólamát is egy legenda, a minden ízében nemes Rolando Panerai szavatolja.
László Ferenc
Deutsche Grammophon - Unitel Classica
***** (az énekesek miatt)
Murakami Haruki A határtól délre, a naptól nyugatra címû, eredetileg 1992-ben írt regénye sokban különbözik a mágikus-realista japán szerzõ eddig magyarul megjelent könyveitõl. Nincsenek benne X-aktákba illõ események, élet és halál között ingázó, árnyékukat vesztett emberek, másik dimenzióban elkövetett cselekedetek. Rejtélyes eltûnés az van, de most a magyarázat, még ha nem is konkrét, legalább valamivel kézzelfoghatóbb.
A történet fõhõse a 37 éves Hadzsime, kétgyerekes családapa és sikeres dzsesszbártulajdonos. Mindene megvan, mégsem elégedett. Egy nap aztán besétál életébe magányos gyerekkorának egyetlen barátja, Simamoto, akivel 12 éves korukban idilli perceket töltöttek együtt. Teáztak, zenét hallgattak és egyszer, néhány másodpercre megfogták egymás kezét. Simamotót más gyerekek hidegnek és gõgösnek tartották, Hadzsime azonban a látszat mögé beleképzelt valami mást, valami többet, és most sem tesz másként. A sánta kislányból femme fatale-lá cseperedett Simamoto idõnként felbukkan, többnyire azonban eltûnik, Hadzsime pedig bárjában üldögélve egyre várja, és itallal kezében hosszan elmélkedik zenérõl, életrõl, szerelemrõl, múló idõrõl. A háttérben pedig szól a dzsessz, mindenekelõtt a könyv fél címét adó Nat King Cole-dal. Hadzsime okfejtéseiben új információ nincs, a fel-felbukkanó, majd ködalakként tovaoszló, kifejezetten irritáló Simamoto idõközben eltelt 25 évérõl nem tudunk meg semmit, a végkifejlet elõre sejthetõ, és a regény nem bõvelkedik fordulatokban, bár minden oldalon várjuk, hogy talán majd most. A nem különösebben eredeti variáció háromszögtörténetre kevésbé jó tollú szerzõ esetében kifejezetten giccses és közhelyes lenne, Murakamit azonban mindezek ellenére egyszerûen jó olvasni.
- berki -
Fordította Horváth Kriszta. Geopen Könyvkiadó, 2007, 208 oldal, 2690 Ft
****
A Zene titkai címmel ifjúsági, tudományos és társmûvészeti ismeretterjesztõ elõadás-sorozatot tart a kultusz trafóházban a Filharmónia Budapest hétvégenként, délelõtt és kora délután. A legutóbbi futam a számítógépek hatvan évvel ezelõtti megjelenésére és a zene nekik köszönhetõ átformálódására fókuszált, sajnos csak kismértékben érintve az elõadó-mûvészeteket. Szigetvári Andrea zenei rendezõ és elektroakusztikai zenész tartott történeti áttekintést és zenei szoftverekrõl bemutatót, majd bemutatta a Magyar Komputerzenei Alapítvány munkatársaival együtt kifejlesztett lézerhárfát, egy olyan interfészt, amely lehetõvé teszi, hogy a zene a fénynyalábok érintésének hatására változzon, illetve szólaljon meg. Mondanom sem kell, a hallható fény lenyûgözõ. A felnõttek is nyújtogatták a nyakukat, és bár naponta használjuk ezeket a technikákat, és néha kifejezetten idegesítõek az elektronikus hangok (gumizene) az akusztikushoz képest, itt megtapasztaltuk, hogy nem a lézerdiszkó a tuti.
Most is volt táncmûvészeti demonstráció Horváth Csabával, mint a VIII. Making New Waves Fesztivál idején ugyanitt, de ezúttal kevéssé mutatkozott meg a mûvész irányító szerepe. Egy röviden bejátszott videóról azért kiderült, hogy amikor nem mókásan csapkodja a táncos a fényhúrokat, hanem füstmentesen, valóban láthatatlan vonalakba nyúl bele a végtagjaival, akkor olyan, mintha egyszerre születne a színpadon a tánc meg a zene. Régi vágy ez. Kevesebb pinát meg pálinkát és több tudományt kívánok a színpadon.
- sisso -
Trafó, 2008, február 17.
****
Michael Clayton Thrillertõl szokatlan talajon, a Földön járunk, a realitásnak azon a fokán, ahol George Clooney-nak ötször kell nekimennie egy fürdõszobaajtónak, hogy az betörjön. Clooney kitalált magának egy kivert kutya ábrázatot, és íratott magára - nem is akárkivel, hanem a Bourne-széria forgatókönyvírójával - egy megtépázott cowboy szerepet, egy berozsdált lelkiismeretû, a mûfaj szabályai szerint minden téren csõdöt mondott egzisztenciát, aki ha nagyon igyekszik is, legfeljebb nullszaldóra hozhatja ki emberi kinnlevõségeit. Kicsi, de fontos fogaskerék õ egy nagy ügyvédi iroda gépezetében, utcára nézõ irodája van, titkárnõje, munkaköri leírása és repikerete, ám valójában õ az, akit akkor hívnak, ha a kliens elgázolt valakit, vagy reggelre halott prostit talált az ágyában. Ismerõs munkakör, százszámra szaladgálnak hozzá hasonló "takarítók" a forgatókönyvírók fantáziájában, és valószínûleg Clooney-é sem lenne annyira érdekes, ha nem írtak volna melléje még két másik, hasonlóan ismerõs thrilleralakot: a jog csûrés-csavarásába belefáradt s kipakolni kész ügyvéd-mentort és egy minden hájjal megkent, kiskosztümös nõstény ördögöt. Így azért már mindjárt más, többszólamúvá válik a játék, mert Clooney, amilyen dörzsölt filmes (mint már sokszor, ezúttal is õ az egyik producer), nálánál egy-két fokkal képzettebb színészekkel veteti körül magát, így Tom Wilkinson kedvére höröghet a meghasonlottság sztanyiszlavszkiji módszere szerint, Tilda Swinton pedig Michael Douglas-i keménységgel adhatja a Wall Street-i cápanõt.
- köves -
A Budapest Film bemutatója
****
A bûvös szakács A gasztronouta a héten más utakra tévedt; nem a köztéri, vaskos magyar konyhavalóság Szküllái és Kharübdiszei között mutatott be életveszélyes mutatványokat, hanem a virtuális valóság kockázatmentesebb dimenzióiba vetette magát; haspóki adottságaiból a pók tehetségét a mások szõtte hálón virgoncan közlekedve, a különbözõ gasztronómiai portálokra felkapaszkodva fitogtatta, a hasban megfogalmazott tapasztalatait és igényeit pedig jelentõsen gazdagította legott. Elõször a "kályhánál" melengette meg a szívét, a máját és a tüdejét, azaz önnön pejslijét. A bûvös szakács (www.buvosszakacs.blog.hu) az egy ideje teljes joggal elhíresült gasztroprofesszorok, Bittera Dóra és Molnár B. Tamás honlapján kötött ki. A megnyitás után az olvasó azonnal történelmi dokumentumba ütközik: A Kulináris Charta szofisztikált kiáltványának tapsolhat, amely az alábbi krédóval szólítja meg a hitérõl tanúbizonyságot tenni kívánó gourmet-t: "Itt az ideje, hogy új köteteket írjunk a törökdúlásról és elbukott szabadságharcainkról, a nagy láplecsapolásokról és folyószabályozásokról meg Trianonról. Az összefoglaló cím ez lenne: Miért is nem alakult ki az a ritka gazdag asztali kultúra, melyhez a Kárpát-medence oly kivételesen jó körülményeket kínált?" Így hangzik a káté elsõ mondata. Ezután a következõ menüpontokból válogathat a látogató: alapanyag, alapkészítmény, gasztrokultúra, interjú, karizmatikus étel, konyhariport, konyhatechnológia, recept, repülõ konyhashow, szakácsverseny. Minden rovat magas szövegigénnyel és képi relevanciával bír; a kulináris örömök szenvedélybetegei és arisztokratái egyként merülhetnek el az étkezési kultúra édes-sós-savanyú hullámaiban. Vigyázó szemek vettetnek Bécsre és Párizsra, bécsi szeletre és párizsira csakúgy, mint a halakból komponált livornói cacciuccóra és a szigorúan a borjú hátsó lábszárából készült ossobuccóra. A bûvös szakács a mesterfogások organonja.
- kétes ipszilon -
*****
Arthur Schnitzler: A Zöld Kakadu Remek játék a valósággal-valóságokkal a Stúdió "K" új bemutatója, az oly sokszor eljátszott kérdés, a "mi színjáték, és mi nem az" újbóli, közhelyességtõl és unalomtól mentes színrevitele. A címben idézett párizsi lokál egy estéjének vagyunk a vendégei, azé a bizonyos július 14-eié, mikor minden forradalom "kellékei", a valódi hõsök és a botcsinálta pünkösdi kiskirályok kiszabadítják a Bastille mind a hat foglyát. A lokál - persze - csak az egyszeri nagylegényeknek lehet otthona; s ez az, amit Schnitzler oly mesterien használt ki és fel darabja megírásakor. A mulató feladata a némiképp perverz, elit vendégek csiklandós szórakoztatása, melyben a csepûrágók egyfajta udvari bolondként vesznek részt: valódi "gondolataikat" (sértéseiket) vágják hozzájuk, s színjátéknak álcázva gúnyolják õket - a márkik és grófok pedig borzonganak tõle és a beavatottság érzésétõl. Ám a beavatottság relatív: mivel a társulat legjobb színésze (mind a Zöld Kakadué, mind a Stúdió "K"-é), Henri (Nagypál Gábor) búcsúelõadását játssza, bombasztikus búcsút ígér. Ígéretét be is tartja: beszámol a márki megölésérõl, mondván, elcsábította a feleségét. Ám a forradalom idõközben kitört: aki márkit öl, hõssé lesz - így mindenki hiszi inkább a színjátékot, ami az hihetõ is, mivel a márki valóban leszakajtotta már egynéhányszor a vérbõ feleség virágait. A többiek "hõst akaró" lelkesedése és a megcsalatás sokkja végül valóban gyilkossá teszi a megzavarodott fiút - Nagypál arcjátéka és játékának ereje felteszi a koronát az elõadásra, ahogy a tömeg ünnepelve kilökdösi az utcára. Igaz, Fodor Tamás rendezõ még egy csavart adó slusszpoénja ha tudná, ennek elvenné jelentõségét és gondolatiságát, jobb ezt tehát feledni - nem nehéz Fodor más erényeire koncentrálni, így például arra, hogy a közönséget kétszeresen is közönséggé teszi, ám a kritikus legalább ezt a poént nem lövi le.
Kovács Bálint
Stúdió "K", február 15.
**** és fél
Realistic Crew: Overcome A formációt még 2001-ben hozta létre Vranik Krisztián és Kalotás Csaba, alias Krizo és Chabz, elsõ dupla EP-jüket (TestLies/Growgrow) még külön-külön készítették - azóta pedig már a moziba járó nagyközönség is megismerhette a kollektíva filmzenei munkásságát (például a Fekete kefébõl).
A Crew mára alaposan kibõvült: a két kütyünyûvõ alapember mellé beszállt a billentyûs Hegyi Dávid, a trombitás Kárpáti Dódi, állandó vendég gyanánt a csellista Márkos Berci, a konstans szövegláda MC Zeek, s végül, de nem utolsósorban a lapunk hasábjain már méltatott vokalista, Berger Dalma, akinek karakteres, néha elképesztõ regisztereket bejáró hangja nélkül ma már elképzelhetetlen a csapat zenéje. Az Overcome a rafináltan megkomponált ritmusok, az aljasul lopódzó hangminták, vokálszólamok és hangszeres futamok finom elegyébõl építkezik: borongós és álomszerû hangulatokba ringatja hallgatóját, aki a zenéhez óhatatlanul hozzáképzel még valami markáns vizuális ingert is (élõ fellépéseik nélkülözhetetlen tartozéka a Monkey Presso vj-kollektíva ötletgazdag és frappáns képi mixe). A jórészt zsíros hiphopalapokból építkezõ zene magába szervesít minden adalékot és hozzávalót: a cselló, a zongora, a trombita vagy éppen a bõgõ pontosan, markánsan, rendre a maga helyén szólal meg - ahogy dramaturgiailag is a megfelelõ helyen "kerül elõ" a vendég Sena jellegzetes orgánuma (Manifest) is. Produkciójuk közben már átlépte a határokat: a csapatot leigazolta a berlini Kitty-Yo kiadó, s ezután remélhetõleg a nagyvilág is megismerkedhet zenéjükkel.
- minek -
Szerzõi kiadás, 2007
**** és fél
9 és fél randi Sas Tamás és munkakörnyezete feltehetõen az S.O.S. Szerelem! sikerén felbuzdulva újabb hasoncélú filmet készített, mely a mondott számú találka mûfaji szabályokat és sablonokat szigorúan betartó bemutatására épül - eddig a jó hír. A többi hozzáállásbéli kérdés: adott egy nem túl bonyolult történet, sok egy- és kevés másfél dimenziós szereplõ, valamint néhány humoros és több annak szánt szituáció. A sztori középpontjában a nõkbõl heves érzelmi reakciókat kiváltó egyregényes sztáríró (Fenyõ Iván) áll, akit kicsapongó életmódja a tönk szélére taszajt, amiért is kiadója büntibõl randizásra kényszeríti. Ott szerzett tapasztalataiból - záros határidõn belül - újabb bestsellert kell barkácsolnia. Modellkülsejû, készséges leányzókhoz szokott hõsünket igencsak megviseli az ismerkedés: megkeseredett vagy épp mindenre elszánt, társra vágyó amazonok sodródnak elé. Ráadásul egykori szerelmével, a szexis szerkesztõvel is kénytelen munkakapcsolatba bonyolódni. A még mindig sértõdött ex nem csupán szép, de okos is, amit elsõsorban onnan veszünk észre, hogy gyakran olvas és/vagy idéz orosz klasszikusokat lenge öltözékben. Az alfa-hím és régi-új barátnõje közti kínoska szerelmi csatározást feldobni egy-egy röpke randi szûk idõkeretében - valami ilyesmi lenne a nõi mellékalakok küldetése: van, amikor sikerül, és van, amikor nem. Amit kapunk, az a könnyen, gyorsan és fájdalommentesen fogyasztható romantikus vigadalomra szomjazók igényeit elégíti ki. És ugyan kit zavar ez olyankor, ha a premier tök véletlenül pont Valentin-napra esik?
Iványi Zsófia
Forgalmazza a Budapest Film
** és fél
