Színház - Vihar egy szobában - Miranda - Oskaras Korsunovas rendezése Gyulán

  • Csáki Judit
  • 2011. július 28.

Zene

Azt hiszem, szalagantennának hívták azt a műanyag madzagot, melynek végét az ember a kezébe fogta, és addig mozgott vele erre-arra, míg a tévé vagy rádió egyszer csak tisztán kezdett beszélni. Ez többnyire a leglehetetlenebb helyen és pozitúrában történt - hétrét görnyedve a szoba sarkában vagy magasba nyújtott karral a létra tetején -, és amint fixálni próbálta az ember, azonnal visszatért a sistergés, elment a kép és a hang. Szóval vagy szerelni, vagy élvezni.

Azt hiszem, szalagantennának hívták azt a műanyag madzagot, melynek végét az ember a kezébe fogta, és addig mozgott vele erre-arra, míg a tévé vagy rádió egyszer csak tisztán kezdett beszélni. Ez többnyire a leglehetetlenebb helyen és pozitúrában történt - hétrét görnyedve a szoba sarkában vagy magasba nyújtott karral a létra tetején -, és amint fixálni próbálta az ember, azonnal visszatért a sistergés, elment a kép és a hang. Szóval vagy szerelni, vagy élvezni.

Ez a jelenet lehetne az emblémája a múlt század több korszakának is; Oskaras Korsunovas a Miranda című produkciójában a hetvenes évek szovjet atmoszférájához használja. Társul hozzá egy tipikusnak mondható értelmiségi tipikus nappali szobája is egy hanyatlóban lévő lakásban - Dainius Liskevicius díszlete ránézésre abszolúte naturalista; zsúfolt könyvespolcok, könyvkupacok mindenfelé a földön, kiült fotel, az a bizonyos semmire nem használható dohányzóasztal, tükörhátlapos "bárszekrény", ronda óriáskaktusz, még rondább csillár, és egy tartalmas élet megannyi apró kacatja. Ez a játéktér lesz alkalmas később különféle szürreális, álomszerű átalakulásokra, anélkül egyébként, hogy bármi megmozdulna benne.

Ebben a lakásban él Prospero, akit föltehetően üldöznek - még az is lehet, hogy a testvére, Antonio száműzte ebbe a lepukkant lakásba -, és itt ápolja-gondozza a fotelba szorult, mozgásképtelen, nehezen beszélő, fogyatékos lányát, Mirandát. Aki szívesen szorongat a kezében egy balerinaszobrot (ugyancsak a korszak kedvelt porcelán lakásdísze), és vélhetően táncosnő volt, míg tán baleset következtében megbénult. A két, számos szálon és okból egymáshoz láncolt ember kedvenc foglalatossága az olvasás, és Miranda kedvence alighanem Shakespeare Viharja, ezért aztán apja - ki tudja, hányadszor - egy estén ismét A vihart kezdi olvasni neki.

Nagyjából ezen a ponton vált át Oskaras Korsunovas rendezése egy villódzó, ötletgazdag, rétegzett látomássá - és ettől kezdve az a tét: vajon sikerül-e a végéig kitartani a dráma "szocreál" olvasatát. Atelier verseny ez, amely nem a jelentésért, az egymást fokozó monumentális összefüggésekért, hanem a színházi játékért folyik - és e nemben igen szórakoztató. A történet megelevenedik - noha szabálytalan, olykor követhetetlen ritmusban -, csúszkálni kezd álom és valóság, képzelet és szorongás közt. A kommunizmus szűk levegője sajátosan átszínezi A vihar száműzött alakjainak ugyancsak szűkös, bár varázslattal teli életét. Prospero átlényegül a másik Prosperóvá - szikrázó fények a lakás előszobájában, és a rádióból ömlő sistergés adja a tengeri vihart.

Ettől kezdve Korsunovas mintegy versenyezteti egymással a két szálat: a hetvenes évekbeli szomorú, sivár életkép félelmetes monotóniáját A vihar végtelenül gazdag, de alapvetően mégiscsak rezignált koloritjával; a mesés perspektívát éppen a valóságos perspektívát tagadó világképpel. Érdekes kísérlet - és a két színész teszi ennél sokkal többé.

Mert van egy Prospero, az apa, aki szeretettel és lankadatlan empátiával gondozza az immár magatehetetlen lányt, akinek világot teremt, az elveszett helyett egy Vihar-szülte világot, amelyben minden van, ami a valóságban nincs és nem lehet: szabadság, mozgás és szerelem. Povilas Budrys eleinte kissé hajlott hátú, középkorú apája a szürreális jelenetekben szinte változtatás nélkül ölti magára A vihar Prosperóját, és mintegy háromnegyed órán át, akusztikus hatáselemekkel és gesztikus virtuozitással bőven tarkítva meséli el lányának azt a bizonyos tengeri utat, melynek végén a szigetre kerültek. A lány csak nagy ritkán szól közbe (hisz' Shakespeare szövegét halljuk), azonban reakcióinak szűkös terepén is feszült figyelemmel követi a mesét. Airida Gintautaiteú ilyenkor leginkább az arcával játszik, kezével hadonászik, miközben erősen markolja a kis balerinaszobrot.

A dráma többi része gyorsan pereg le, hiszen az előadás alig több másfél óránál. Budrys villámgyorsan tartást, mozgást, mimikát és beszédmodort változtat, és egy csapásra válik Antonióvá - a gonosz testvért egy katonakabát is megszemélyesíti -, Ferdinánddá - puha mozgású, sima ifjúvá - és még Calibanná is. A színész bejátssza a könyvekkel bélelt teret, összesimítja a történet és a megidézés kettős atmoszféráját, megteremti - vagy inkább visszavetíti Shakespeare Prosperójába - a modern korok szülte zsigeri szorongást, mert hiszen vele azonos, a többi csak kellék, egy rejtelmesen és rejtélyesen kiismerhetetlen élet képzelet szülte, játékos figurája.

Budrys alakváltásaiban nemcsak a gyorsaság, a flottság és a szellemesség lenyűgöző, hanem az a színészi mélység, amely minden szerepben a csekély lehetőség és idő ellenére frappáns alakot teremt. Prosperóban - mármint A vihar Prosperójában - nagy átfedés kínálkozik a reális élethelyzettel, de a többi alakban szinte a semmiből dolgozik; ezért aztán minden kellék, effekt, zörej és villámlás az ő segítségére van. Végtelenül ruganyos, tágas és virtuóz eszköztárból válogat - bámulatos színész.

És a lányát játszó Airida Gintautaiteú sem marad el mögötte: megelevenedvén a mesében természetesen ő Miranda, de ő játssza a légies és hajlékony Arielt is, majd a végén A hattyúk tavában a prímabalerinát - aztán minden visszazuhan az álomba, pontosabban a valóságba: Prospero, az apa mozdulatlanul hallgatja hosszan a csöngő telefont, nincs happy end. Nincs visszatérés, mesés menekülés - bezártság van, rabság életfogytiglan.

Két színész virtuóz bravúráriáit láttuk - és Korsunovas frappáns, asszociatív, de ezúttal nem revelatív rendezését. A gyulai Shakespeare Fesztivál idei ínyencségét.

Gyulai Várszínház, Shakespeare Fesztivál, július 17.

Figyelmébe ajánljuk

Varga Judit választása

Nem világos, milyen színjáték bontakozik ki szemünk előtt, az pedig végképp homályos egyelőre, végül hogyan döntenek: megteszik-e a „visszautasíthatatlan” ajánlatot, az érintett a tisztesség maradéka megőrzését választja vagy elfogadja az eddiginél is gátlástalanabb kézitusa katonájának szerepét a hatalomért.

Közel kétmilliárd forint vízdíjat követel az állam Miskolctól, a város bérlakásait adta fedezetként

A magyar állam 2023 végén úgy kapta meg ingyen a rezsicsökkentés miatt milliárdos hiányt halmozó MiVíz Kft.-t 24 milliárd forintos vagyonával, hogy konszolidációt ígértek Miskolcnak. Erre nem került sor, idén nyáron viszont benyújtotta 1,8 milliárdos ki nem fizetett vízdíj számláját a városnak. A törlesztés fedezeteként egy 2,2 milliárd forintra értékelt önkormányzati bérlakásos társasházát adta zálogba a fideszes városvezetés.

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.