Zene

Az undergroundnak tavaly is jó éve volt: a lengyel black metal világuralomra tört, Amerika pedig az ügyes követőkről szólt.

Két nappal 69. születésnapja és legújabb lemeze megjelenése után, január 10-én, hajnalban elhunyt David Bowie.

Az orgonaművésszel Berlinbe költözése apropóján készítettünk interjút. A politikát persze nem kerülhettük ki – ízelítő a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsból.

Senki nem gondolta volna, hogy a nemzeti ünnepnek számító amerikaifutball-döntő egyik legfontosabb kérdése a feketék elleni rendőri erőszak lesz. Nagyot kellett hozzá énekelni.

A Coldplayt alapvetően két nézőpontból lehet szemlélni. Ha úgymond potenciálisan irány­adó, vagy még naivabban: jóravaló gitárzenekarként tekintünk rájuk, akkor sűrűn kell csalódnunk bennük, de ha inkább világhódító kaméleonként, akkor már számos sikerélményünk lehet, amennyiben Chris Martinéknak drukkolunk.

Szinte már az emlékét is elnyelte a múltunk sötét kútja, de volt idő, amikor a feldolgozás meghatározó tényező volt a rockzenében.

Véres féltékenységi dráma a Szajnán, eksztatikussá fokozódó apácakolostori jelenetsor meg egy végrendelet-hamisítási komédia (az olasz vígopera tán legutolsó csodája) – úgy lehet, Puccini egyfelvonásosainak színrevitelét örök időkig végigkíséri a kérdés: összeköti-e egymással más is A köpenyt, az Angelica nővért és a Gianni Schicchit, vagy csupán a teremtő önkényes döntése?

Februárban a Cziffra György Fesztivál idézi majd emlékét, így 1921-től 1994-ig tartó élete kerek évforduló híján is érdemes a figyelmünkre. Volt csodagyerek, hadifogoly és kényszermunkás, a Kedves bárzongoristája és francia kápolnatulajdonos – s nem mellesleg: csakis Liszthez mérhető virtuóz.

Zenéje soha nem lesz mindenkié, ezt az illúziót egy percig sem kergette, fontosabb volt számára a hangok absztrakt világa, amelyet a mindennapi valóságtól teljes mértékben függetlennek képzelt el.