Lemez

Vladimir Horowitz: Return to Chicago

  • - csk -
  • 2016.02.07 11:01

Zene

Vannak zongoristák, akikből soha nem elég. Karrierjük évtizedekkel a haláluk után is folytatódik, korábban nem ismert felvételeik jelennek meg, a közönség nem tud betelni az élménnyel. Közéjük tartozik az ukrajnai születésű Vladimir Horowitz (1903–1986), aki a húszas években kezdte meg nyugati pályafutását, s ezután nem látta hazáját egészen 1985-ig. Szédítő karrier volt az övé, elképesztő sikerekkel, amelyeket a hangszerjáték egészen új fajtájával ért el. Horowitzot hallva a közönségnek és a kritikusoknak át kellett értékelniük a virtuozitás, egyáltalán: a zongorázás fogalmát. Nem minden stílusban volt otthon, de becsületére legyen mondva, azokat a zeneszerzőket, akik nem illettek a személyiségéhez, nem is igen kultiválta. Bach csak Busoni romantizáló átdolgozásában állt jól neki, a modern zene pedig nem volt az ő világa. Rendkívüli sikerei ellenére élete nem volt mentes a megpróbáltatásoktól: 1975-ben eltemette egyetlen lányát, homoszexualitását sem vállalni, sem lelkileg feldolgozni nem tudta, az alkohol is megkísértette, súlyos depressziókon ment keresztül, és többször visszavonult a nyilvánosságtól.

A most megjelent kétlemezes album, amely a nyolcvanhárom évesen Chicagóban adott koncertjét rögzíti két interjúval megtoldva, mindeddig nem látott napvilágot, és két olyan szám is hallható rajta, amely korábban az egész Horowitz-diszkográfiából hiányzott. Scarlatti, Mozart, Szkrjabin, Schumann, Liszt, Chopin – gonddal válogatott, többnyire rövid darabok, csupa fénylő gyémánt, az előadások pedig csodálatosan csiszolt állapotban mutatják fel valamennyit. A technika sértetlen, legfőbb élményünk azonban mégsem ez (perfection itself is imperfection – az önmagában való tökéletesség tökéletlenség, ez volt egyik kedvelt mondása), hanem a játékból sugárzó bölcsesség és elegancia, az időskori harmónia szelíd fénye. A végtelen kifinomultság, letisztultság, a hibátlan arányok.

Deutsche Grammophon, 2015

Neked ajánljuk