Lemez

Vladimir Horowitz: Return to Chicago

  • - csk -
  • 2016. február 7.

Zene

Vannak zongoristák, akikből soha nem elég. Karrierjük évtizedekkel a haláluk után is folytatódik, korábban nem ismert felvételeik jelennek meg, a közönség nem tud betelni az élménnyel. Közéjük tartozik az ukrajnai születésű Vladimir Horowitz (1903–1986), aki a húszas években kezdte meg nyugati pályafutását, s ezután nem látta hazáját egészen 1985-ig. Szédítő karrier volt az övé, elképesztő sikerekkel, amelyeket a hangszerjáték egészen új fajtájával ért el. Horowitzot hallva a közönségnek és a kritikusoknak át kellett értékelniük a virtuozitás, egyáltalán: a zongorázás fogalmát. Nem minden stílusban volt otthon, de becsületére legyen mondva, azokat a zeneszerzőket, akik nem illettek a személyiségéhez, nem is igen kultiválta. Bach csak Busoni romantizáló átdolgozásában állt jól neki, a modern zene pedig nem volt az ő világa. Rendkívüli sikerei ellenére élete nem volt mentes a megpróbáltatásoktól: 1975-ben eltemette egyetlen lányát, homoszexualitását sem vállalni, sem lelkileg feldolgozni nem tudta, az alkohol is megkísértette, súlyos depressziókon ment keresztül, és többször visszavonult a nyilvánosságtól.

A most megjelent kétlemezes album, amely a nyolcvanhárom évesen Chicagóban adott koncertjét rögzíti két interjúval megtoldva, mindeddig nem látott napvilágot, és két olyan szám is hallható rajta, amely korábban az egész Horowitz-diszkográfiából hiányzott. Scarlatti, Mozart, Szkrjabin, Schumann, Liszt, Chopin – gonddal válogatott, többnyire rövid darabok, csupa fénylő gyémánt, az előadások pedig csodálatosan csiszolt állapotban mutatják fel valamennyit. A technika sértetlen, legfőbb élményünk azonban mégsem ez (perfection itself is imperfection – az önmagában való tökéletesség tökéletlenség, ez volt egyik kedvelt mondása), hanem a játékból sugárzó bölcsesség és elegancia, az időskori harmónia szelíd fénye. A végtelen kifinomultság, letisztultság, a hibátlan arányok.

Deutsche Grammophon, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.