Lemez

Taman Shud: Viper Smoke

  • - greff -
  • 2016. február 7.

Zene

Ma sem lehetetlen a talaj alsóbb rétegeiből annyi ideig felküzdenie magát egy zenekarnak a fényre, hogy legalább a lelkiismeretes szaksajtó észrevegye az erőlködést, ehhez azonban nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen szelek is fújnak épp ide-oda a világban. Ha például ökotudatos, a régi norvég zenekarokat jellemző szélsőséges ideológiai töltettől gondosan megtisztított, magányos black metalt kezd játszani ma valaki, akkor akár még Oroszország olyan szegleteiből is észrevétetheti magát, ahol hetente csak egyszer fordul meg a távolsági busz. A Taman Shud viszont nem hajózik egyik mostani vezéráramlaton sem, így hiába is próbálkozik az örök központnak számító Londonban az évösszegző listákra, ha jól láttuk, sehol sem tudott felkapaszkodni, miközben erősebb anyaggal kereskedett majd’ mindenkinél. A Viper Smoke nem az újszerűségével tüntet, de azért nem lehet két szóval leírni: zajos és vérszomjas, mint minden rendes fiatal, de gótikusan sötét, hideg és izolált, mindeközben pedig – a punkos kiabálást fel-felváltó szuggesztív, kissé VHK-s kántálás miatt is – olyannyira okkult, mintha egy elfajult szekta fekete zsoltároskönyvéből dolgoznának a jóravaló, ám dalaik alapján irodista állásaikba többé-kevésbé belebolondult zenészek. A végeredmény ritka csoda: fenyegető és szexi, mint egy vámpír valamelyik Jesús Franco-filmben.

Trashmouth, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.