Lemez

Taman Shud: Viper Smoke

  • - greff -
  • 2016. február 7.

Zene

Ma sem lehetetlen a talaj alsóbb rétegeiből annyi ideig felküzdenie magát egy zenekarnak a fényre, hogy legalább a lelkiismeretes szaksajtó észrevegye az erőlködést, ehhez azonban nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen szelek is fújnak épp ide-oda a világban. Ha például ökotudatos, a régi norvég zenekarokat jellemző szélsőséges ideológiai töltettől gondosan megtisztított, magányos black metalt kezd játszani ma valaki, akkor akár még Oroszország olyan szegleteiből is észrevétetheti magát, ahol hetente csak egyszer fordul meg a távolsági busz. A Taman Shud viszont nem hajózik egyik mostani vezéráramlaton sem, így hiába is próbálkozik az örök központnak számító Londonban az évösszegző listákra, ha jól láttuk, sehol sem tudott felkapaszkodni, miközben erősebb anyaggal kereskedett majd’ mindenkinél. A Viper Smoke nem az újszerűségével tüntet, de azért nem lehet két szóval leírni: zajos és vérszomjas, mint minden rendes fiatal, de gótikusan sötét, hideg és izolált, mindeközben pedig – a punkos kiabálást fel-felváltó szuggesztív, kissé VHK-s kántálás miatt is – olyannyira okkult, mintha egy elfajult szekta fekete zsoltároskönyvéből dolgoznának a jóravaló, ám dalaik alapján irodista állásaikba többé-kevésbé belebolondult zenészek. A végeredmény ritka csoda: fenyegető és szexi, mint egy vámpír valamelyik Jesús Franco-filmben.

Trashmouth, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.