A jeles bakteriológus névrokonaként anyakönyvezett Koch zenekészítői képességeit először a kultstátusz övezte Jahcoozi-trióban igazolta, de már azzal párhuzamosan publikálta saját szólóanyagait is. Berlint maga mögött hagyva pár éve Los Angelesbe költözött, s most feltöltődve, négy év szünet után jelentkezett új nagylemezzel.
A befogadót keményen igénybe vevő korábbi Robot Koch-féle zenei világ ismerői számára határozott meglepetés lehet az a majdhogynem meleg tónus, telített analóg hangzás, ami az új számait jellemzi. Számára a gazdagon texturált, lüktető elektronika csupán az alap, amire rárakódik megannyi organikus, sokszor terepen rögzített hang – no és a vokál, hiszen a Hypermoment többnyire dalok füzére: közülük hármat maga Koch énekelt fel, a többit kevéssé ismert vendégekre bízta. Ráadásul nem ragaszkodott semmiféle ritmikai vagy műfaji kötöttséghez, így lassú, 4/4-es, soulos ballada (mint a Stephen Hendersonnal közös Dreams) ugyanúgy belefért, mint vokális minimaltech (Circles) vagy Julien Marchallal közös neoklasszikus darabok – lásd például a lemezt záró Care-t. Koch minden értelemben szép lemezt akart készíteni, amely talán éppen ezért lesz bizonyos pontokon szépelgő, habár a jó ízléssel összerakott, míg a nem is éppen vérszegény szerzemények perfektül elhelyezhetők a Moderat vagy Caribou újabb lemezei által kijelölt koordinátarendszerben.
Azért néha meglódul a gépezet: például a Delhia de France vokáljával megerősített Dark Waves kellően fülledt és szexi ahhoz, hogy megmozgassa a befogadó fantáziáját.
Monkeytown/Deep Distribution, 2015
