Színház: Jelek, közöttük csöndek (Szűrővizsgálat - K. und K.-burleszk a Stúdió K.-ban)

szerző
Deutsch Andor
publikálva
1998/4. (01. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Létezik olyan színház, ahova szórakozni járnak a nézők, és létezik olyan, ahova esőt csinálni vagy bő termést kérni. Nem kétféle színház van, hanem sokféle, de mindegyikben egyaránt ott bujkál a szórakoztatás és a rítus. Legfeljebb az arányok változnak: nem is várhatja senki, hogy a Madách Kamara és az új-guineai disznóünnep ugyanannyira akarjon mulattatni és átszellemíteni.

Létezik olyan színház, ahova szórakozni járnak a nézők, és létezik olyan, ahova esőt csinálni vagy bő termést kérni. Nem kétféle színház van, hanem sokféle, de mindegyikben egyaránt ott bujkál a szórakoztatás és a rítus. Legfeljebb az arányok változnak: nem is várhatja senki, hogy a Madách Kamara és az új-guineai disznóünnep ugyanannyira akarjon mulattatni és átszellemíteni.

Amikor a színházban a rítus nagyobb hangsúlyt kap, a játék helye is fontosabbá válik. Azok, akik rítussá - rítusosabbá - igyekeznek tenni színházukat, többnyire megértik: az előadás nem a függönnyel kezdődik és végződik, hanem egyenrangú, egyenlő fontosságú része mindaz, ami körülveszi. Sugároz, jeleket ad az előtér, a büfé, a plakát: a tér, ahol összegyűlnek az aznap esti műsor szereplői: a színészek és a nézők. Közös teret kell teremteni, nem csak előadást.

Valószínűleg nem minden színházban gondolkodnak erről így, de azokban, amelyeket én szeretek, azt hiszem, többnyire egyetértés lenne ebben a kérdésben. A Stúdió K. ilyen hely. Ezért van az, hogy a Szűrővizsgálatról írva először a Mátyás utcai kis pincét hozom szóba. Az ő színházuk nem csupán előadások sorozata, és ha legújabb premierjük legfeljebb félsikernek tűnik - és ezt nem szarkazmusnak szánom -, a büfé (kocsma!) sok mindenért kárpótol. Már az is olyanfajta, ami eltűnőben van Budapestről. Rokonszenves, egyszerű, fapados hely, ahol jó üldögélni; sőt már a ruhatár előtt is hangulatos az ácsingózás. És ez mind a közös játék része.

Õk akarják így. Ezért nem lehet náluk szimplán a nézőtérre tülekedni. A színészek néha a közönséggel együtt jönnek be, most pedig egy kellemes, kissé türelmetlen mikrofonhang a jegyek sorszáma szerint rendezi el az érkezőket. Tisztára, mint az SZTK-ban.

Mert kórházban játszódik a ma esti előadás. Josef K. távirdász kivizsgálásra érkezik. Furcsa tárgyak és kiismerhetetlen emberek között találja magát. Zárójelentést szeretne kapni, és gyorsan hazamenni, de a zárójelentés természetesen elérhetetlen álom, bár ígérik, aki pedig ide egyszer bekerül, az itt is marad. És jobb esetben beletörődik.

Egy ilyen, kezdettől fogva egyértelmű A per-parabola akár bántó is lehetne. Az előadás nagyjából következetes, saját világa azonban menti a menthetőt. Hibbant, sokfunkciós eszközei meg a legalább ennyire hibbant és sokfunkciós szereplők ravaszul kihasználják összes lehetőségeiket. Kellékek és karakterek jól kiegészítik egymást: betöltik a rendelkezésükre álló teret.

Josef K. megérkezik, és végül nem távozik. De mi történik közben? Nagyjából semmi. Történet nincs, a jelenetek egy-két csúcspontot és a finálét leszámítva felcserélhetők. Monomániás orvosok és monomániás betegek között az előadás statikusságát csupán a műfaji meghatározás magyarázza. A burleszk már csak ilyen, nem sokat ad a jellemfejlődésre vagy a történet ívére: csak pillanatai vannak, megoldandó, de megoldhatatlan konfliktusai egyedül egy jeleneten belül fontosak, és nem nyúlnak túl a jelenet határain. Gyakorlatokat láthatunk, melyek az adott kellékektől és kerettörténetből több-kevesebb szükségszerűséggel következnek. Variációkat egy témára.

A jó burleszk mégis több ennél. Nem azért, mert más, hanem mert pillanatnyiságát a színész arca ellensúlyozza. A jó burleszkszínész arcán tapasztalat látszik. Kor. Érettség. Tragédia. Ilyesmi.

A Stúdió K. színészeiből ez többnyire hiányzik. Nem tehetnek róla, nagyon fiatalok még, vagy legalábbis annak tűnnek. Vannak dolgok, amelyek még egyszerűen nincsenek bennük, és ezért nincs is az arcukra írva. Független, fiatal kis színházak gyakori problémája ez: nagyon nehéz megtalálni azt az előadást, aminek a szereposztása valóban kiosztható.

Egyszer talán a színpadi jelenlétükből hiányzó intenzitásra is rátalálnak. Fodor Tamás régi színházeszményének megfelelő, régimódi társulatot hozott létre. Úgy tűnik, hosszú távra tervez, van idejük. Még a társulatépítés korában járnak. Mindenki mindent kipróbálhat, a közösség, a közös játék a lényeges. Előadásaik azonban megsínylik, hogy hiányoznak közülük az igazán súlyos személyiségek. Talán Csák Zsolt (ezúttal Felix, a borbély), esetleg Nádasi László (most egy bizonyos Bruder bőrében) az, aki leginkább közel áll ehhez. Szabó Domokos ideges, az állandó belső feszültségtől örökké majd szétrobbanó Josef K.-jában pedig szerencsésen találkozik szerep és karakter. Õk a legjobbak, és velük igazi a burleszk: kicsit veszélyes és kicsit szomorú.

Deutsch Andor

szerző
Deutsch Andor
publikálva
1998/4. (01. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...