Zene

Pedig Petőfi megmondta előre (s hát ez a legnagyobb költők legfőbb sajátja, előre megmondják) - feltesszük, a megfogadási százalék miatt nevezik őt a puszta költőjének.

Elárulok egy trükköt: ha négy ember beszélget egy kocsmaasztalnál, szinte egy egész előadás milyensége múlhat azon, hogyan ülteti le őket a rendező. Ha úgy, mint mondjuk harminc-negyven évvel ezelőtt volt kötelező - azaz szemben a közönséggel, mint Krisztust és az apostolokat az utolsó vacsorán -, akkor a rendező elsősorban a láthatóságra koncentrál, és kevéssé bízik a színészekben. Hogy egyéb rendezői elvekre, bátorságra, egyebekre már ne is következtessek ebből.

Az új verseskötet - huszonhét költemény - szigorúan szerkesztett, ikonszerű, egyiptomi rend. Mondhatnám úgy is: minden szónak egyenként ágyaztak meg itt, s a versek egészén is látható a lelkiismeretes részletmunka.

Az 1931-ben Hollandiában született és 1989-ben Ausztriában elhunyt író - W. G. Sebald mellett - alighanem a legmélyebb és legeredetibb német nyelvű író volt 1945 után.

Jonathan Swift jött rá elsőként, hogy nem mindegy, távcsövünk mely végéről szemléljük világunkat. Innen nézve közönségesek vagyunk, nevetségesek, kicsinyesek, jelentéktelenek, pitiánerek (legyen hát országunk neve Lilliput), amonnan nézve félelmetesek, ijesztőek, fenyegetőek, rémisztőek, veszedelmesek (legyen hát országunk neve Brobdingnagg, az Óriások földje).

Nyolc kis kritika

Kovács Ákosból kifogyott a szufla. Nem kondicionális problémákra kell gondolni, inkább a kreativitás elapadására, a múzsátlanságra meg arra a koncepcionális zűrzavarra, ami sejthetően ebből is fakad.

Mint minden nagy romantikusnak, Liszt művészetének is megvolt a nappali és az éjszakai oldala.

Elég csak gyakran járni kekszet és akvavitet (rövidital) vásárolni az IKEA-ba, máris a skandináv dizájn jelentős értői közé sorolhatjuk magunkat.

Szilágyi Lenkének - a kortárs magyar fotográfia méltán elismert, kiváló képviselőjének - a kiállítása nagyjából kúl, kicsit viszont béna.

Nyolc kis kritika

A szokásos november végi műsor: sorvad a fény, kitelik a létiszony. Az ember ilyenkor szívesen választ magának sötét és brutális lemezeket.

Micsoda hatóereje lehet egyetlen beteljesülésnek! Utóíze vissza-visszahúz még évekkel később is akár, keresztül a keserű emlékek löszfalán, át az ellenérveken.

Angol reneszánsz dalokat dúdolgatok magamban, ami mind a Magyar Narancs, mind a világ történelmében példátlan esemény.