Kocsmai példázat - Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét (színház)

  • Csáki Judit
  • 2006. december 7.

Zene

Elárulok egy trükköt: ha négy ember beszélget egy kocsmaasztalnál, szinte egy egész előadás milyensége múlhat azon, hogyan ülteti le őket a rendező. Ha úgy, mint mondjuk harminc-negyven évvel ezelőtt volt kötelező - azaz szemben a közönséggel, mint Krisztust és az apostolokat az utolsó vacsorán -, akkor a rendező elsősorban a láthatóságra koncentrál, és kevéssé bízik a színészekben. Hogy egyéb rendezői elvekre, bátorságra, egyebekre már ne is következtessek ebből.

Elárulok egy trükköt: ha négy ember beszélget egy kocsmaasztalnál, szinte egy egész előadás milyensége múlhat azon, hogyan ülteti le őket a rendező. Ha úgy, mint mondjuk harminc-negyven évvel ezelőtt volt kötelező - azaz szemben a közönséggel, mint Krisztust és az apostolokat az utolsó vacsorán -, akkor a rendező elsősorban a láthatóságra koncentrál, és kevéssé bízik a színészekben. Hogy egyéb rendezői elvekre, bátorságra, egyebekre már ne is következtessek ebből.

Nos, Sánta Ferenc Az ötödik pecsét című regényének túl-túlnyomó részében ez történik: négy ember szemben velünk beszélget egy kocsmaasztalnál: Gyurica, az órás, Király, a könyvügynök, Kovács, az asztalos és Béla kolléga, a kocsmáros.

Az életről beszélgetnek, a könyvek fontosságáról, a borjúszegy elkészítési módozatairól, a fák megmunkálhatóságáról, a dohányról, történeteket és tapasztalatokat mesélnek - a tomboló nyilasterror kellős közepén a kocsma a béke szigetének látszik, ahol a legfőbb konfliktust a rezonőr, titokzatos, cinikus és filozofikus Gyurica gerjeszti, örökös kötekedésével, ellentmondásával. Már a helyzet is példázatos: négy kisember az embertelenség közepén. Sánta Ferenc regénye 1963-ban jelent meg - a rendszerváltás óta, vagy már régebben is, az író szigorúan rejtőzködik...

A Nemzeti Színház előadását Jordán Tamás rendezte. Hamvai Kornél írta a regényt színdarabbá - az ő dolgát egyszerre könnyítette és nehezítette a rengeteg "készen kapott" dialógus, merthogy mégiscsak epikus hömpölygésű - azaz színpadon lassú - és statikus az egész. De mondom: amivel a regény címében már Sánta is operál, János Jelenések könyvének a pecsétek feltöréséről szóló része, maga is példázat, amiként az a Gyurica által fölvetett morális dilemma is: a vérengző zsarnok Tomoceuszkakatiti vagy a bűntelen, de tökéletesen szétalázott és megnyomorított Gyugyu rabszolga lenne-e az ember, ha választani kellene. A regényben a realista környezet és a történelmi kontextus - a kocsma, a magánéleti helyszínek, illetve a nyilasterror - puszta staffázs; a színházban értelemszerűen maga a darab.

Mert Jordánt ugyan ez a morális dilemma - és egy másik morális dilemma - érdekelte igazán, mégis a körítést hangsúlyozta, ezzel végeredményben sztorivá naturalizálta magát a példázatot. Az első dilemmára nem tudnak felelni hőseink - nota bene: a szünetben ezt taglaló közönség sem -, a másodikra, amelybe a történelmi kontextus, a nyilasterror kényszeríti őket, kénytelenek. Amikor életük árául azt szabja a jó modorú és okos Civilruhás, hogy megüssék a kikötött és félig már agyonvert embertársukat, csak egy képes közülük a nyomorult életet választani.

Igen ám: de neki, pont neki, azaz Gyuricának szintén nem áll módjában választani: neki egyszerűen muszáj életben maradnia, mert rejtegetett zsidó gyerekek élete függ tőle. Gondolkodnia sem lehet erről, nemhogy választania. A többiek pedig szeretnék az életet választani - de nem bírják; meghalnak mind. És most ne elemezzük, mennyiben reális ez a helyzet (semennyiben a regényben, és teljesen a színházban) - hiszen példázatot látunk, a választás kényszeréről és lehetetlenségéről.

A közönséget fölvillanyozza az elgondolkodtató Gyurica-dilemma - ez az igazi morális színház legfőbb célja. A velejéig régi vágású, már-már unalmasan ötlettelen előadást ez tartja életben, és - csöppet sem mellékesen - néhány színészi alakítás. A nagyon döcögős első rész - az átmeneti vendég, majd a nyilasok betoppanásával, a fejlemények jelzésszerű előrevetítésével - valójában fölvezetése a felpörgő másodiknak, abban is leginkább az utolsó három, igazán drámai jelenetnek.

A Gyuricát játszó Benedek Miklós a legjobb: képes az első pillanattól megérzékíteni a figura mimikrije és lényege közti feszültséget. Jók a töprengő megszólalások - és súlyosak a hallgatásai is: mindenki tudhatja, hogy itt valamiről van hallgatva. Benedek ráadásul a legvégén a tragédiáig futtatja fel ezt a szordínós figurát; semmi kétségünk: meghal ő is, de épp azzal, hogy életben marad.

A kisemberek ábrázolásában nagy professzor Hollósi Frigyesé a másik súlyos karakter: Béla kocsmáros aztán a legkevésbé sem hősnek született. És Hollósi szerencsére nem heroizál, nem mutatja döntésnek, választásnak azt, ami szimpla képtelenség, és ezért az ő saját halálához vezet. Élni akar - és meghal.

Rátóti Zoltán játssza az öltönyös, tisztakezű, okos és kegyetlen nyilast: első jelenetében rezzenéstelen arccal hallgatja Mertz Tibor fényképészének dadogós, felháborodott följelentését - ekkor is nagyszerű, és a végén, a fifikás gyilkolásban még elegáns is.

Csankó Zoltán asztalosa és Újvári Zoltán könyvügynöke a reális közegbe kapaszkodva járja végig törvényszerű útját: hőssé lesz két kisember. Jó, hogy a félhalott, véres emberféleséget súlyossá tudja tenni László Zsolt.

Van olyan, hogy egy színházi előadás egyszersmind erkölcsi kiállás nehéz időkben. Általában azért szerencsésebb, ha a rendezés nem az üzenetet, hanem az előadást abszolválja.

Nemzeti Színház, november 30.

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.