Kovács Ákosból kifogyott a szufla. Nem kondicionális problémákra kell gondolni, inkább a kreativitás elapadására, a múzsátlanságra meg arra a koncepcionális zűrzavarra, ami sejthetően ebből is fakad. Ákos négy éve kiadott stúdiólemezéről, az Új törvényről annyit azért még el lehetett mondani (főleg az Alig hitted és az Ölelj meg újra miatt), hogy egyes részleteit sikerült kimondottan élvezetesre összeraknia, de a Még közelebb hallatán már ezt sem állítanánk. Inkább azt, hogy egy tucat, zenéjében, témájában és kidolgozottságában is erősen eklektikus dal szóródott fel valahogyan a lemezre.
Többszöri meghallgatás után sem világos, hogy az egykor az év énekese, az év szövegírója és a legkarizmatikusabb popszemélyiség díjakat kapott Ákosnak a megjelentetésen túl volt-e egyáltalán bármiféle átfogó elképzelése a lemezről. A választott témák között lehetetlen közös nevezőt találni, a számok sorrendje pedig csak növeli a zavart. Az albumkezdésnek választott Ennyi nem elég egy (csípejét riszáló nő utáni) viszonzatlan vonzódás megéneklése, amit viszont egy Minden most kezdődik el című és témájú, szűziesen lírai dal követ, hogy az Adj hitet című számmal a Németh Sándor vasárnapi prédikációit kísérő programzenéket überelve dobbantson el a startkőről egy önvallomás kifejtéséig. És ez így megy tovább egészen Szent Márton köpenyéig és a naivan drogellenes, refrénjében szinte a korai Tankcsapdát idéző Tű a vénánig. A dalszövegek közhelykavalkádjában ("Az éjjel sűrű, mint a folyton fojtó köd"; "Egyszer minden lator meglakol"; "Az égbolt üres, ezt tudja minden vak, de reggel felkel, és ragyogni kezd a Nap - mindennap"; nem beszélve arról, hogy "Egyszerre fájni kezd a lét") üdítő kivételt csak a Gépszabadság jelent. Ironikus és ötletes áthallások vannak a gépi/népi demokrácia, valamint Gép-/Népszabadság között, ahogyan az olyasfajta sorok is kifogástalanok, minthogy: "Éljen a gépi demokrácia! / Éljen a gép egyszerű fia! / Csak a mindennapi gépzsír meglegyen / Ami mindent egyformára ken." Kár, hogy az idézőjeleket Ákos nem rakta ki... Egyetlen sor kivételével még talán ettől is jobb az 1956. A profin hangszerelt dal valószínűleg az eddigi legjobb próbálkozás a téma popos megéneklésére - más kérdés, hogy Ákos miért mondja és honnét veszi a refrénben, hogy ma "Rólad beszélni sem szabad - 1956".
A Még közelebb döntően akusztikus gitáralapokra épül, de aztán, dalonként más-más arányban, mindenféle nyersanyag belegyömöszölődik a számokba, akár egy antitalentum szakács készítette zöldséglevesbe. Hol a vonósok vívnak a zongorával, hol meg a szinti feszül neki az elektromos gitár gerjedelmeinek, A lepkegyűjtő elmenne egy közepes rockopera vezérdalának is, miközben az előtte lévő Õszi tájkép tuti akusztikus gitáros, gyertyafényes unplugged, az utána lévő Gépszabadság pedig - a meg-megzúzott gitároktól eltekintve - B. Banzai-kompatibilis nóta. Ha Ákos meghallgattatta volna egy legalább közepes képességű dj-vel az anyagot, az illető alighanem hosszasan sorolta volna, hogy ebben a formában végül miért szegényebb ez a lemez annál, ami lehetőségként benne rejlett. Talán mégsem annyira szerencsés felállás, hogy a dalok, a szövegek és a hangszerelés is mind Ákos egyszemélyes melója.
Mindezektől függetlenül a Még közelebb, akárcsak az elődjei, rövidesen aranylemez lesz: a zenész honlapjára az Adj hitet című számból a lemez megjelenése előtt kábé két héttel kirakott ötven másodpercet napok alatt több mint hétezren töltötték le, és november elején a decemberre meghirdetett négy koncertre is elkelt már szinte az összes jegy. Jóllehet Ákosnál a zenei-tartalmi innovációs banzáj a jelek szerint a végéhez ért, a sztárgép - elsősorban a kitartó rajongók kenésének köszönhetően - továbbra is forgásban marad.
FalconMedia/Warner, 2006
