MASSENET: MANON címû operája ugyan kevésbé népszerû Puccini ifjúi lázban fogant Manon Lescaut-jánál, de betû szerint hûségesebb az eredetihez, Prévost abbé regényéhez, és szépen elszárnyal az édes (sokak szerint túl édes) dallamokon. Az ártatlan vidéki leányka, akit elsõ (és utolsónak szánt) világi utazásán - ti. a zárdába - elkap a szerelem és a pénz szenvedélye, hogy soha többé ne eressze prostituáltként való deportálásáig és korai haláláig, igazi comédie larmoyante, könnyeztetõ darab. A címszereplõnek persze nehéz tizenhat évesnek látszania, s ez Edita Gruberovának sem sikerült, már 1983-ban sem, amikor a bécsi Staatsoper elõadásának felvétele készült. Csakhogy Gruberová amellett, hogy pompás énekesnõ (nem csak koloraturista!), rendkívül intelligens mûvész is. Ahogy az elsõ felvonásban megcsillan a szeme és megrándul a teste a "Párizs" szó hallatán: kész a jellem. Innen csupán finomítani kell, ami meg is történik. Ideális partnerként szárnyal és hullik vele Francisco Araiza vonzó és elveszett Des Grieux-je - nem csoda, hogy a St. Sulpice templomjáró hölgyei körülrajongják a titokzatos abbét. Ehhez azért a 70-es, 80-as évek rendezõzsenije, Jean-Pierre Ponnelle is kellett, aki - egy személyben díszlet- és jelmez-tervezõ - festõi, mi több, pontosan végigelemzett képeket varázsol a színpadra. S hogy hazabeszéljek: Fischer Ádám vezényel nagy elánnal, kibontva a dallamíveket és ügyelve a részletekre. Nosztalgiaelõadás a javából.
- káté -
Deutsche Grammophon, Universal
*****
Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde címû örök darabját legutóbb a Nemzeti Színházban mutatták be, olyan impozáns térben, amely szinte végig kínál néznivalót. Antal Csaba hol tükörként, hol átlátszó ablakként mûködõ plexivel takarta be a nézõtér alsó felét, a színpadra viszont nézõket tett.
Valló Péter nagyszabású rendezése elsõsorban is a hallhatatlanság áldozata: a jó öreg, nemzetis akusztika megint egyszer fõszereplõvé vált. Aki nincs szemben velünk, nem értjük - ennyi.
Van zenekar a legfölsõ oldal-páholyban, Melis László zenéjét játsszák; õket halljuk - kivált felejthetetlen, amikor a mû két csodás utolsó sorát tálalják föl nekünk. Van tánc is: Gergye Krisztián koreográfiája leginkább a punkoknak - azaz a Kurrah-Berreh-Duzzog triónak - áll jól, merthogy nekik tökmindegy.
Kulka János kissé Peer Gyntben tartja Csongort; ez nem teljesen jogosulatlan, a többirõl nemigen tehet. Tünde Sipos Vera, õ egy kedves diákelõadásból ugrott át ide.
Nagyon érdekes, ami az alkalmi színpad alatt van: oszlopok, rudak, valóságos erdõ, ahol aztán életfogytig kereshetnék egymást a szerelmesek. Egyébiránt Valló biztos sok mindent gondol a fölrevüsített opusról, de nagyon nehéz kitalálni, vajon mit. Az Éj monológja mindjárt az elsõ tíz percben elhangzik, de ebbõl botorság lenne messzemenõ következtetést levonni...
Ilmát Schell Judit játssza, és Ilma jó lenne, akár a rá ragasztott pótfenék nélkül is - ki nem bízik itt abban, hogy Schell Judit akár földgömbnyi feneket képes eljátszani natúrban?! Szarvas József - aki verset mondani nem, csak üvölteni tud - Balgában nagyon jó, ráadásul minket képvisel: fogalma sincs, mi végre bolyong Csongor után...
Nem tudom, mi történt; annyi biztos, hogy valamelyik nagy ötletrõl le kellett volna tán mondani egy kompakt elõadás érdekében. Szanaszerte húz a produkció, darabos is nagyon, így aztán kész csoda, hogy még unalmas is.
- ki -
Nemzeti Színház, november 17.
**
Kistehén Tánczenekar Kollár Klemencz László Zene a Nyulaknak néven indult, majd a Sziget emblematikus Kistehene és a Szájber gyerek segítségével szélesebb körben is közismertté vált, profi zenészekkel mozgatott poénzenekarából mára a legjobb értelmiségi lakodalmas banda lett - a Fekete Pákótól az ef Zámbó Happy Bandig terjedõ mulatós palettáról tehát van még társadalmi igény egy-két elmosódott színre.
Szerelem- és nõközpontú új lemezük, a Szerelmes vagyok minden nõbe bemutatójának színházi verziója úgy indult, hogy lebutított hangszerekkel eljátszották a megalakulást a grundon, kusturicás hangulatban. Így is feltûnõen jól zenéltek - az umca-umca örömzene, a "nyúlska", a "plüssállatsramli" vagy a "mikiegérreggae" alatt alig bírt magával a közönség a bársonyszékeken: az elsõ hallásra bárgyú, paraszt-abszurd szövegektõl eltekintve mindenki elégedett volt mindennel. Pedig a "bérelek eszkimóban, egy nyúlpinyóban szobát", vagy az "olyan illatos ez a kölni, gyere kislány suk-sükölni" típusú passzusokban is benne van a szerelem, a barátság vagy a halál filozófiája, nincsen velük voltaképp semmi baj.
A szereposztásban az alvó harmonikást kicsit erõltetettnek éreztem, de a frontember neoromantikus óvodása, Kiss Sándor basszusgitáros népnemzeti Boborjánja, Nádasdi János szájbõgõs bolonduska Ivanuskája vagy Lehoczki Károly õs-undeground dobos egyszerû jelenléte maradandó élmény lett. A "darab" igazán emelkedett pillanata a Romano Drom megjelenése volt a Jaj, de szép virágok vannak a réten címû régi nótában, amitõl egészen új megvilágításba került a Kistehén-galaxis. Elõfordult, hogy rezgett a léc, talán mert csak a nõrajongók táncolhattak a színpadon, és azért másfél óra mulatós ülve, az mégiscsak egy örökkévalóság.
- sisso -
Katona József Színház, november 21.
**** és fél
Az új világ Hová lett Malick? A kérdésre megnyugtató válasz azóta sem született, hogy Terrence Malick önkéntesnek mondott számûzetése után elõkerült, történetének tanulsága mindenesetre már most levonható. A remetelét (lásd még Kubrick) jól jövedelmez. A hetvenes évek reményteljes filmköltõje mindössze két filmmel (Sivár vidék, Mennyei napok) a háta mögött sétált ki a hollywoodi hátsó kijáraton, s ha a távozás hatásos volt, mit mondhatunk két évtizeddel késõbbre idõzített visszatérésére?! Újbóli belépõje annyira hatásosra sikerült, hogy még a szkeptikusok is benne vélték felismerni Hollywood megváltóját, Malick pedig - vesztére - a kelleténél jobban beleélte magát a mindenható szerepébe. Már az eposzi hosszúságú Az õrület határán is komoly próbatétel elé állította mindazokat, akik a vártnál hamarabb dekódolták a háborús szélviharban hajladozó fûszálak üzenetét, ezúttal azonban lassított felvételen, a Disney által is feldolgozott Pocahontas-rege apropóján kell végigülni a paradicsomból való kiûzetés mindkét félidejét. Míg az elsõben a gyarmatosító Colin Farrell mereng látványosan a balladai félhomályban (operatõr: Emmanuel Lubezki), a másodikban Christian "Batman" Bale-nek kell cipelnie a belsõ monológok bénító terhét. Malick következetesen tartja magát régi rögeszméihez (dilemmái - a természet megváltó ereje és egyidejû közönye, az ember szabadságvágya és önsorsrontó hajlamai - jól ismertek), az erõteljes lírikus helyett azonban egy mindent kétszer mondó, a csendeket is túlmagyarázó ezotériaprofesszor tért vissza az álomgyár színpadára.
- köves -
Fórum Home Entertainment
**
magyaragora.org "A Magyar Agora a huszonegyedik századi média köztere és népgyûlése, ahol mindenki a nyilvánosság elõtt mondhatja el a véleményét a közügyekrõl, és mindenki szembesülhet azzal, hogyan gondolkodnak ezekrõl mások. A Magyar Agorán szemtanúi lehetünk azoknak a pillanatoknak, amikor >>közvélemény<< születik" - ezekkel a szavakkal ajánlja magát a neves szociológusok (zömében kisebbségkutatók) által mûködtetett projekt frissen megújult honlapja.
A nagyközönség is emlékezhet arra a rendhagyó háromnapos, közvélemény-kutatással egybekötött "romaügyi" vitasorozatra, melyet a közszolgálati tévé és rádió közvetített hajdanán. Egy Amerikából importált szociológiai módszer, a "deliberative poll" debütálásának lehettünk szemtanúi akkor. Ennek lényege, hogy egy közvélemény-kutatás válaszolóit élõ adásban egymásnak eresztik, hadd vitatkozzanak egymással. Ha elakadnak valahol vagy információéhségük támad, szakértõk segítik ki õket adatokkal, tudományos ismeretekkel, hogy minél jobban elmélyülhessenek a vita tárgyában. Végül, mindezek után a kutatók ismét felmérik, hogy a történtek hatására változott-e, és ha igen, hogyan a résztvevõk véleménye ugyanazon témáról.
A tartalmában jelentõsen gazdagodott webfelületrõl mostantól még többet tudhatunk meg a módszer lényegérõl, történetérõl, hazai és külföldi alkalmazásairól, valamint recepciójáról. Részletes módszertan, videoanyagok, elemzések és egy hasznos linkgyûjtemény segíti az érdeklõdõket a mind alaposabb tájékozódásban. A szervezõk szerint a Magyar Agora azáltal, hogy a társadalomtudományokat, a nyilvánosságot és a médiát "összetereli", valójában a demokráciának mint olyannak a tökéletesedéséért próbál valamit tenni.
A. M.
*****
Egy Kiss Erzsi Zene: Kinono Karakteres nõi elõadókból nem szenvednek hiányt az angolszász popnagyhatalmak: az elmúlt néhány évben egymás után tûntek fel a stílusokat összeházasító új tehetségek, csak néhány név a sok közül: Regina Spektor, Beth Orton, Cat Power, Emiliana Torrini, Feist. Nálunk azért korántsem ilyen rózsás a helyzet, bár persze vannak meggyõzõ egyéniségek, lásd Rutkai Bori, Nagy Kriszta vagy éppen a Ludditák esetét - és fõleg Kiss Erzsiét, aki már 1996 óta építi maga köré más formációkkal nehezen összehasonlítható zenei és nyelvi holdudvarát. Mûvészete szabad asszociációkra és érzelmektõl túlfûtött, szövegtelen énekmondásra épül, stabil és jó értelemben vett "igényes" zenei alapokkal megtámogatva.
Ami a korábbi lemezekrõl is világosan tükrözõdött (Egy Kiss Erzsi Zene, 1998; Deladela, 2001; Röné Álma, 2004), az most is érvényes, van acid jazz és hetvenes évek atmoszféra, és van art-rock meg kísérleti, free vonal is, mindezek még talán különálló egységekként is megállnák a helyüket, de így összegyúrva az egész sokkal izgalmasabb és elõremutatóbb: a sok apró, ismerõs részlet újszerû egésszé tapad össze, s nemcsak a szöveg, hanem a zenei nyelvezet is megérdemli a "nem létezõ" és "valószínûtlen" jelzõket. A fõhõsnõ is jól jár: sokkal eredetibb és spontánabb lehet így, mint ha hagyományos dalszerkezetekkel dolgozna. A Kinono egészen egyszerû tételt bizonyít: lehet aranyat kovácsolni könnyeden is, minimalista módszerekkel kihozni a hangszerekbõl és az énekhangból a maximumot. Az album legerõsebb dala alighanem a Hetvenkilenc a maga élõ hangszerekkel elõvezetett drum'n'bass hangzásával, a Vüdi lassan fokozódó beindulása vagy az L. Z. rockos dzsesszelése pedig egy egészséges popkultúrával rendelkezõ országban simán rádióbarát kategória lenne. A következõ lemez mellé azért érdemes lenne mellékelni egy "kiss erzsi-magyar" szótárt.
Hó Márton
Szerzõi kiadás, 2006
*****
COLIN RENFREW: A CIVILIZÁCIÓ ELÕTT Kezdetben volt a Teremtés. A XVIII. században ki is számolták, mikor. Egészen pontosan Krisztus születése elõtt 4004. október 23-án. Az egyiptomiak ugyan állították, hogy õk már ezer évvel korábban is államot alkottak, de az egyiptomi gõgös nép, Newton ki is oktatta õket minden alapot nélkülözõ, önhitt régiségmániájukért. Mindazonáltal a modern régészek - pontosabb ókori naptár híján - mégis az egyiptomi királylistákhoz kényszerültek fordulni, amikor az írásbeliségnél korábbi eseményeket kelteztek. Kréta és Egyiptom kerámiái már négyezer évvel ezelõtt is gazdát cseréltek. Krétát ily módon megbízhatóan el lehetett helyezni az idõben. És a Krétával szomszédos kultúrák ugyancsak zökkenõmentesen betagozódtak a történészi idõszámításba, s ezzel együtt egy fejlõdési láncba. Úgy látszott, hogy tudomány, technika, mûvészet mind-mind keletrõl, a Nílus vagy az Eufrátesz mentérõl érkezett a barbár Európába. Vagy Ibéria felõl jött a francia és holland partokat megkerülve, vagy a Duna vonalán húzódott felfelé. Mi más az ormótlan megalit építkezés (Karnak kõsétányai, Stonehenge kõkörei), mint a monumentális egyiptomi építészet primitív változata?
Aztán jött a radiokarbon vizsgálat. Kiderült, hogy Bretagne, a brit szigetek, Hollandia és Dánia megalit építményei közül jó néhány sokkal régebbi az elérhetetlen tökélyû keleti mintaképeknél. És bár a radiokarbonos eredményeket hosszú életû fák, például a 4800 éves kaliforniai szálkásfenyõ évgyûrûivel kellett korrigálni, az eredmény még nagyobb régiséget hozott ki Nyugat-Európa javára. Az újkõkor történetét át kellett írni.
Ma már valószínûsíthetõ, hogy mind a krétai palotaépítészet, mind a máltai kõtemplomok, mind a dél-britanniai sáncárkos kõkörök és azok farotundái helyi fejlõdés eredményei. A világhírû régész, akinek 1973-as alapkönyve most jelent meg másodszor magyarul, bátran érvel Európa önálló õstörténete mellett.
- halasi -
Osiris, 2006, 319 oldal, 2480 Ft
*****
Szent szív Michelangelo után szabadon: Ferzan Özpetek - nyilván márvány és szobrászi tehetség híján - cellulózból faragta ki a Pietát. A szenvedés és együttérzés dominál nála is, elõbbit a szegények csoportjába igazított, utóbbit a gazdagok skatulyájába gyömöszölt statiszták jelenítik meg. Az a gyanúnk, hogy az ingatlanügyekkel foglalkozó bizniszvumen pálfordulásának bemutatása csupán eszköz ahhoz, hogy Özpetek kedvet csináljon egy vatikáni kiruccanáshoz. A színészek rövid performanszaik végén betlehemi viaszfigurákká merevednek, vagy reneszánsz remekmûvekké kövülnek...
A hõsnõ, Irene (Barbora Bobulova) egy trauma hatására kiszakad a napi taposómalomból. Egy kis tolvajlánnyal és egy szerelembe õrült hajléktalannal találkozván felfedezi a szegénységet. Pillanatok alatt Teréz anya és Jeanne D'Arc ötvözetévé válik: szegényházat alakít ki egy középkori villából, és egy ideig kettõs életet él: nappal a kazahsztáni piacra (ha egyáltalán létezik ilyen) való betörésen ügyeskedik, éjjel kosztoltatja a szegényeket. Ebbe tényleg bele kell õrülni. Nem is akárhogy: a csúcsponton Irene a metróaluljáróban leveti és szétosztja a járókelõk között ékszereit és ruháit. Ahogy Zeffirelli már megénekelte. Halványan felsejlik a katolicizmus kritikája: a hatalomtól és pénztõl megrészegült egyház romlottságára adható válasz a kereszténység Szent Ferenc-i felfogása. Özpetek az emberség gesztusait keresi a kapitalista világban, mindeközben túl sok kérdést vet fel és intéz el ismerõs válaszokkal. Egyen legalább elgondolkodhatott volna.
Bánky Bea
Forgalmazza az SPI
**
