Zene

Mit hallok?

Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabját ritkán halljuk eredeti formájában, azaz zongorára írt zsánerdarabok sorozataként. Helyette legtöbbször a Maurice Ravel által készített – miben is, átdolgozásban, átiratban, hangszerelésben, változatban? E fogalmakat nem is olyan könnyű szétszálazni.

Holnap, holnapután

A kötet Bachtól Mozarton és Wagneren át Kodályig és tovább, Jeney Zoltánig, azaz a nyugati zene elmúlt háromszáz évén söpör végig. A körútra, erre a sajátos urbanisztikai innovációra egy időben úgy tekintettek, mint ami egy csapásra és mintegy örökre kielégíti a nagyvárosok infra­strukturális igényeit.

  • Molnár Szabolcs
  • 2023. október 18.

„Az orvos és a páciens”

Az idén megjelent új lemezén Ligeti és Kodály műveit halljuk. Az avantgárd szcéna keresett csellistája tagadja, hogy szakadék lenne a múlt és a jelen zenéje között.

 

„Ez a szabadság”

A kecskeméti Kodály Intézet új igazgatójával a repertoárjáról, a gregorián és a kortárs zenéről beszélgettünk, de szóba került a Zeneakadémia is.