Jakab Péter: Kevés szövetségesem volt, aki soha nem akart átverni, az egyik Gyurcsány Ferenc

  • narancs.hu
  • 2024. december 25.

Belpol

A sok-sok gyurcsányozás mellé évvégére befért egy ritkán hallott elismerő szó is a DK elnökéről.

Azt, hogy Jakab Péter vezetése alatt a Jobbik hogyan talált egymásra Gyurcsány Ferenc DK-jával, talán hosszú évek múlva fogják tudni megfejteni azok a történészek, akik a politikatörténelem kevésbé jelentős, de annál meglepőbb fordulataival foglalkoznak, de minden jel szerint megtörtént a történet kiteljesedése: Jakab Péter már a Jobbikból kitéve, de akkorát dicsért Gyurcsányon, amekkorát a magyar politikai palettán valószínűleg senki a saját párttagjain kívül az elmúlt 14 évben. Jakab megkapta Gyurcsány álnéven írt krimijét, amit nemcsak dedikált, de dicséretet is adott („Nagyra becsülve Pétert, a Jakabot”), úgyhogy maga Jakab is tett egy tiszteletkört: „Na, ez a karácsonyi ajándék valóban meglepett, nagyon köszönöm! Fene gondolta, hogy egyszer Gyurcsány Ferenc fog rólam, nekem ilyet kedves szavakat írni. Bevallom, kevés politikai szövetségesem volt, aki soha nem akart átverni, hátbaszúrni, és az egyik Ferenc volt” - írta ki Facebookra a jelenleg a Nép Pártján nevű formációval mérsékelt sikerrel pártot építő politikus, hozzátéve, hogy a másik talán a pápa.

Jakab és Gyurcsány szövetsége még a 2021-es ellenzéki előválasztás során lett látványos, amikor a DK és a Jobbik midnenkit meglepve gyakorlatilag felosztotta egymás közt a választókerületeket. A viszonyt tovább erősítette, hogy mindketten legendásan rossz viszonyban voltak a közös jelöltként befutott Márki-Zay Péterrel. Jakab az összefogás által csúnyán elbukott választás után mindenkit meglepve találta magát a Jobbikon kívül, jelenleg főleg Miskolcon és környékén próbálkozik helyi politizálással, aminek eddigi legerősebb eredménye az volt, hogy többek közt az ő saját jelöltjüknek köszönhetően tért vissza a Fidesz a város önkormányzatába. Az általa alapított Nép Pártán szeretett volna az EP-választáson is indulni, de végül nem sikerült összegyűjtenie a 20 ezer aláírást. A DK azóta is kitart Gyurcsánnyal és persze jobban áll, bár az EP-választáson ők is nagyon alulteljesítettek, jelenleg pedig már öt százalék körülre mérik őket az ezzel foglalkozó cégek.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.